Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Öt ország léphet fel közösen a Négy Mancs ellen

A szervezet akciói kárt okoznak a fogyasztóknak, ezért véget kell vetni az oktalan állatvédelemnek.
Franciaország, Bulgária, Spanyolország és Belgium is csatlakozik az idén Magyarországhoz, hogy közösen lépjenek fel a Négy Mancs állatvédő szervezet súlyos károkat okozó kampányai ellen - írja a pénteki Magyar Hírlap.

A szervezet akciói kárt okoznak a fogyasztóknak, ezért véget kell vetni az oktalan állatvédelemnek - mondta a napilapnak Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnöke.

Hozzátette: az Európai Hízott Máj Szövetség (Euro Foie Gras) már vizsgálja annak a lehetőségét, hogyan lehet együttesen fellépni a Négy Mancs ellen. "Remélem, még az idén megtörténnek az első határozott lépések az érintett országok részéről" - mondta Csorbai Attila.

A napilap pénteki számában megjelent cikkben az elnök arról is beszámol, hogy továbbra is jelentős gondot okoz az ágazatban a feketegazdaság: éves szinten negyven-ötven millió csirkét vágnak feketén Magyarországon. Megerősítette, hogy a dráguló takarmány miatt a baromfikészítményeknél átlagosan 10 százalékos áremelésre lesz szükség, akár már márciusban.

Olvasóink írták

  • 4. Power 2013. január 11. 15:19
    „1. csergemerge 2013.01.11. 07:55
    Ne zavarjon, hogy a franciáknál évekkel ezelőtt nemzeti és gasztronómiai örökség részévé nyilvánította a párizsi törvényhozás a libatömést és az így "előállított" libamájat.”
  • 3. papika56 2013. január 11. 14:29
    „40.50 millió csirkét vágnak le Magyon ..feketén ! MIRŐL BESZÉL ez ???? nincs is annyi !!!!”
  • 2. klj-54 2013. január 11. 11:27
    „Jó reggelt kívánok!”
  • 1. csergemerge 2013. január 11. 07:55
    „Én eddig úgy tudtam, hogy a négy mancs a francia libamájasok "ökle" a kelet-európai konkurencia ellen.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos vonatgázolás Dunavarsánynál

Halálra gázolt egy biciklist a vonat Dunavarsánynál csütörtök este. Tovább olvasom