Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Öt százalék közelében az infláció

Októberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva 5,1 százalék volt a fogyasztói árak emelkedése - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.
Az egyhavi drágulás 0,2, az első tízhavi pedig 6,5 százalék volt. Az egy éves infláción belül ismét éllovas az étolaj majdnem 50 százalékkal. Októberben az üzemanyagok már olcsóbbak voltak, 3,2 százalékkal.

Az élelmiszerek még jelentősen drágultak 2007. októberéhez képest, a tej például 10, a sertéshús 12 százalékkal. A tavalyi magas bázis azonban az év folyamán lassan kifutott, aminek köszönhetően az étolaj például szeptemberhez képest 1,9 százalékkal kevesebbe került.

A háztartási energia azonban változatlanul jelentősen drágul, egy hónap alatt az átlag kétszeresével, 0,4 százalékkal, egy év összehasonlításában pedig 16,1 százalékkal (ezen belül a gáz 31,5 százalékkal).

Olvasóink írták

  • 2. KolompárRómeó 2008. november 11. 21:59
    „Melyik országról szól a hír?

    (De jó, hogy nem kell állandóan beirogatni minden adatot a hozzászóláshoz!)”
  • 1. theseus 2008. november 11. 12:36
    „Ez csak egy hónap adata, az éves infláció 6,5 %. Tehát megint ellégé félrevezető a cím.
    A fizetések befagyaszátásával, a 13. havi jövő évi megvonásával ez mindenesetre alapos reálbércsökkenést jelent.
    Arra azonban legalább kitér a cikk, hogy az élelmiszer és az energia a többszörösével emelkedtek, ami mindenkit érint. Lehet, hogy egyes dolgok ára nem emelkedett, de az átlagembert érintiő infláció tuti, hogy jóval 5 % fölött van.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az APEH viszi el a megrokkant Som Lajos pénzét

Som Lajost nyugalmasabb helyre vitte a felesége a zaklatók elől - a Piramis együttes volt… Tovább olvasom