Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Öten élnek havonta ötvenezerből

Havonta alig ötvenezer forintból kénytelen tengődni egy öttagú dénesfai család. Közben pedig, a szerintük jogosan járó családi pótlék ügyében, az illetékes hivatal rendszeresen iratpótlásra szólítja fel őket.
Fél éve tart a kálváriája a dénesfai Resch Rudolf Ferencnének és népes családjának. A harminchárom éves fiatalasszony apja már öt éve, édesanyja idén tavasszal halt meg. Az anya halála után a családi pótlékot (melyre beteg húga után a fiatalasszony jogosult) tavasz óta nem kapják meg az illetékes hivataltól.
– Lassan állandó levelezésben vagyok a kincstárral, ahol immár a hatodik ügyintéző válaszol a leveleimre és rendszeresen iratpótlásra köteleznek, holott hónapok óta beküldtünk minden, az üggyel kapcsolatos papírt – panaszolta a dénesfai fiatalasszony, aki végső elkeseredésében fordult lapunkhoz. Mint elmondta: férje munkanélküli, saját maga már a munkanélküli-segélyre sem jogosult, de emellett ellátja két gyermeküket és beteg húgát is. A tizenkilenc éves beteg kislány egy győri speciális iskolába jár, melynek költségei felemésztik férje munkanélküli-segélyét is. Reschné szerint bár a kiemelt családi pótlék tavasz óta járna nekik, az illetékes hivatal hosszas egyezkedés után is csak két hónapot hajlandó visszamenőleg fizetni. Nem érti, ha két hónap jár, akkor a többi miért nem? Keserűen jegyezte meg, lassan itt az iskolakezdés, és nem tudja, hogy gyermekeinek és húgának miből fizeti ki a tanszereket és az egyéb költségeket.
A családi pótlék kiutalására illetékes megyei irodát mi is többször kerestük telefonon, egyelőre nem kaptunk választ a kérdéseinkre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gépi válogatót telepítenek két éven belül

A Fertőszentmiklóson működő Rekultív hulladéktelepe az országban azon kevesek közé tartozik,… Tovább olvasom