Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Ötéves az Art Flexum művésztelep

Jubileumhoz érkezett az Art Flexum Nemzetközi Művésztelep. Az alkalomból kiállítás nyílik és kiadvány jelenik meg a részt vevő művészek életrajzával és alkotásaival.
Öt évvel ezelőtt Matusz Péter, Varga György festők és Szentkuti Károly múzeumigazgató kezdeményezésére kilenc alkotó érkezett Mosonmagyaróvárra, hogy lerakják az Art Flexum Nemzetközi Művésztelep alapjait. Az alapozás jól sikerült, hiszen azóta minden évben megrendezték a nemzetközi művésztábort.

A kezdeményezőket az a cél vezérelte, hogy az eseménnyel emeljék a kisváros művészeti rangját, képzőművész barátokat találjanak határainkon túl és hazánkban egyaránt. Ezen túl fontosnak tartották, hogy gyarapodjon a múzeum kortárs képzőművészeti gyűjteménye, melynek gerincét az eltelt években a művésztelep keretében készült alkotások adják. Minden alkotó két-két képpel ajándékozta meg az intézményt. A művésztelepek minden évben kiállítással zárultak.

A művésztelepen nem csak alkotómunka folyt, a résztvevők megismerkedhettek a várossal és környékével is, miközben új ihletet szerezhettek tevékenységükhöz. A kulturális rendezvény legnagyobb támogatója kezdetben a megyei önkormányzat volt, majd a fő mecénási szerepet Mosonmagyaróvár vette át. Idáig 35 művész alkothatott itt.

A művésztelep idén ötéves. Az évfordulót a szervezők egy augusztus 9-én, szombaton délután 5 órakor nyíló jubileumi kiállítással teszik emlékezetessé, ahol csaknem 60 alkotás látható a Hansági Múzeumban. Az alkalomra, mintegy dokumentálva az eltelt éveket, egy kiadvány jelenik meg, amely bemutatja a résztvevőket és alkotásaikat egyaránt.
Az alkalommal lezárul az Art Flexum Nemzetközi Művésztelep egy jelentős korszaka, ám jövőre friss ötletekkel felvértezve, megújult formában folytatódik tovább a munka. Új lendületet ad az eseményeknek az Art Flexum Művészeti Társaság megalakulása, mely tagságát a Mosonmagyaróvári Alkotók Közössége és az eddigi művésztelepek résztvevői alkotják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyenes e-doktorok

A HáziPatika.com jóvoltából egyedülálló kezdeményezés indult „Orvosok a hálón” címmel. A… Tovább olvasom