Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Ötmilliárdos fejlesztés az egri kórházban

Ötmilliárd forint értékű fejlesztés kezdődhet meg az egri kórházban - jelentette be az intézményt egy társaságon keresztül működtető Heves Megyei Önkormányzat elnöke hétfőn Egerben.
A mintegy 4,5 milliárd forintnyi pályázati forráshoz félmilliárd forint önerővel járul hozzá a megye - közölte Sós Tamás (MSZP) az intézményben tartott összdolgozói értekezleten.

A fejlesztésre vonatkozó pályázatot februárban nyújtották be a Nemzeti Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programja keretében. A támogatás megítéléséről most született meg a döntés - tette hozzá.

Banyó Tamás a kórházat működtető, teljes egészében önkormányzati tulajdonú társaság ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a fejlesztés keretében új technológiai tömböt hoznak létre, amelyben helyet kap a sürgősségi betegellátó osztály, az intenzív osztály és egy új műtőblokk.

Közlése szerint a beruházás során két szintet építenek rá arra az épületre, amelyben jelenleg a kórház ebédlője működik. Ugyanakkor megszüntetik a külső telephelyeket és egy területre koncentrálják az intézményt, illetve részben megtörténik a gép- és műszerpark, valamint az informatikai rendszer korszerűsítése.

Várhatóan az év második felében kezdődik meg és három év alatt fejeződik be a fejlesztés - ismertette a terveket Banyó Tamás.

A megyei kórházként működő intézményben 970 ágyon, mintegy 1200 dolgozó segítségével gyógyítják a betegeket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem változik az üzemanyagok ára

A héten nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. Tovább olvasom