Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 0°C | 11°C Még több cikk.

Ötmillió forintos kárt okozott a részegen elkötött buszban

A 23 éves fiatalember még péntek éjszaka, az esti szórakozás után busszal kívánt hazamenni, ám lekéste a hajnali járatot, ezért a pályaudvarról elkötött egyet.
A férfi feltépte a jármű ajtaját, a műszerfal mellett talált kulccsal beindította a buszt. A buszt azonban nem tudta vezetni, sőt ittas is volt, ezért több közúti jelzőtáblának is nekiment. Végül az egyik utcában, járó motorral otthagyta és hazasétált.

A fiatalember, miután a rendőrök szombat reggel már a lakhelye környékén többeket is kihallgattak, önként jelentkezett a rendőrségen. Közölte, hogy nem akarta ellopni a negyvenmilliós értékű járművet, egyszerűen csak haza akart jutni valahogy, és akkor jó ötletnek tűnt, hogy beindítson egy buszt.

A fiatalember szerencsére nem okozott személyi sérüléssel járó balesetet, akciója azonban mintegy ötmillió forint kárt okozott a volántársaságnak. A rendőrség jármű önkényes elvétele miatt indított eljárást, de vizsgálják azt is, hogy mennyire volt ittas a fiatalember a történtek idején.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az omegás Benkő Lászlóval készül első CD-je

Folytatás az 1. oldalról. Tovább olvasom