Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Ötpárti egyetértés pálinkaügyben

Az öt parlamenti párt és a kormány is egyetértett abban kedden az Országgyűlésben, hogy törvényt kell alkotni a pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanács felállításáról. Az ötpárti törvényjavaslat célja, hogy védelmet nyújtson a minőségi hazai gyümölcspárlatoknak.
2004 -ben az Európai Unió elfogadta, hogy Ausztria négy tartományán kívül, csak Magyarország használhatja a pálinka szót termékeire. Vagyis a pálinka azóta hivatalosan is hungaricum. Az érintettek 2004 óta szorgalmazzák, hogy a pálinka gyártását és forgalmazását, illetve a különböző tiltásokat törvényi szinten szabályozzák.

Pálinka-ügyben a stratégia a forgalmazás és a piackutatás a felállítandó Pálinka Nemzeti Tanácsra várna. A Pénzügyminisztériumban pedig létrehoznák a pálinka ellenőrző hatóságot.

A leendő törvényben rögzítenék a pálinka kritériumait, amelyeket eddig alacsonyabb jogszabály tartalmazott. Eszerint csak az nevezhető pálinkának, amelyet Magyarországon termett gyümölcsből Magyarországon készítenek lepárlással.

A javaslat hét pálinka fajtát nevez meg. Ezek: a kisüsti, az aszú-törköly, az érlelt pálinka, az ópálinka, a vegyes gyümölcspálinka, az ágyas pálinka és a mézes pálinka-likőr. A mézes termékeknél tehát az önálló pálinka elnevezést már nem lehet használni. A sűrítményből, aszalványból, szárítmányból készült termék sem nevezhető pálinkának. A pálinkák készítéséhez csak a törvényben megnevezett adalékanyagok és kezelőanyagok használhatók fel. Nem lehet például hígított alkoholt, aromaanyagot adni hozzá, de színezni, édesíteni sem. A pálinka felhasználásával készült italtermékeknél csak az összetevők felsorolásánál szabad feltűntetni a pálinka kifejezést.

A törvényjavaslatot az Országgyűlés azonban csak várhatóan néhány hónap múlva fogadhatja el, mert ahhoz meg kell szerezni az Európai Unió előzetes hozzájárulását is.

Olvasóink írták

  • 9. Állampolgár 2008. március 19. 22:27
    „Az a bajom, hogy minden kommentedben csak pocskondiázol mindenkit, akkkor is, mikor köze nincs a hírhez a hozzászólásodnak. Neked nincsenek barátaid, hogy néha mással is foglalkozz? Boldogtalan vagy, depressziós? Keress fel egy szakorvost.”
  • 8. Kapuvári 2008. március 19. 12:55
    „Állampolgár mi közöd van hozzá? elárulom, semmi!foglalkozz a magad dolgával!szarházi balosok!”
  • 7. matriné 2008. március 19. 11:29
    „Erről az egyről biztosan megegyeznek főleg, ha kartonszám kapnak majd ingyen a fözdékben!”
  • 6. colomano 2008. március 19. 07:48
    „Ha Ausztriában is készíthetnek pálinkát, akkor miért lenne Hungarikum?”
  • 5. Kért Elek 2008. március 19. 07:22
    „Mikor lesz ötpárti egyeztetés a választópolgárok bérének rendbehozataláról???

    Erről szívesebben olvasnák!!!!!”
  • 4. Regos Bendeguz 2008. március 19. 03:57
    „Jo vagy Kapuvari”
  • 3. Állampolgár 2008. március 18. 22:17
    „És pl. az angol Sir Winston Leonard Spencer Churchill is, aki legyőzte a nácikat.
    kapuvári ennyire ráér, hogy minden hírbe belefűz valami ostobaságot. Ki fizet ezért neki?”
  • 2. Kapuvári 2008. március 18. 19:28
    „A kormánypártoknak van szakértőjük az ügyben, mszp horn gyula,szdsz horn gábor!”
  • 1. CICUKA 2008. március 18. 17:46
    „A TÖRTÉNELEM LEGKÖNNYEB EGYETÉRTÉSE LESZ,A PIA ÜGYBEN ,ŐK IS EMBEREK ISZNAK VEDELNEK MERT A PÁLINKA JÓ.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogták a 4000 forintért gyilkoló rablókat

A rendőrök elfogták azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy múlt hét pénteken agyonvertek… Tovább olvasom