Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Ötpárti egyeztetés

Egyetértés van a parlamenti pártok között a magyar kis- és közepes vállalkozások segítésében, a vállalkozási környezet javításában és a költségvetési politika szabályai-

nak szigorításában – mondta Kóka János gazdasági miniszter a versenyképességről folytatott ötpárti egyeztetést követően tegnap.

Fidesz-vitasorozat

Az életminőség témájával folytatódik a Fidesz vitasorozata februárban, a Jövőnk műhely tagjai egészségügyi, fogyasztóvédelemi, környezetvédelmi és oktatási-kulturális kérdésekre keresik majd a választ – erről tegnap Navracsics Tibor frakcióvezető és a műhely két tagja, Illés Zoltán és Koszorús László tartott sajtótájékoztatót.

Megjelent az influenza

Megjelent az influenza A típusa Magyarországon, eddig Baranya, Csongrád, Hajdú-Bihar és Vas megyében izolálták a betegséget. Eddig csaknem 22 ezer ember jelentkezett influenzaszerű megbetegedéssel háziorvosánál, de további megbetegedések várhatók, ugyanakkor tömeges járványtól nem kell tartani az ÁNTSZ vezetői szerint.

Kósa és Schmitt indul

A Fidesz május közepén esedékes tisztújító kongresszusának két alelnökjelöltje már van: új jelöltként Kósa Lajos, Debrecen polgármestere biztosan indul, Schmitt Pál alelnök újra jelölteti magát, Pelczné Gáll Ildikó viszont még nem döntött. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Laci imádja a spenótot, Anikó főz neki

Marsi Anikó spenótot főzött Palik Lászlónak. Az étel nem sikerült, de Laci egy szót sem szólt, csak… Tovább olvasom