Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 7°C Még több cikk.

Ötven-hatvanszoros túljelentkezés

A közalkalmazotti béremelést követően több önkormányzati iskolában az elmúlt évekhez képest többszörösére – volt, ahol tízszeresére – emelkedett az állás- hirdetésekre jelentkezők száma.
Illusztráció
Bár a köztisztviselőknél elmaradt a bérkompenzáció, mégis ugyanezt a tendenciát látni – vajon miért?
A közalkalmazotti béremelések következményeit az önkormányzatok szemszögéből már bemutattuk (A helyhatóságok rémálma lehet a béremelés – Kisalföld, december 3.). Mostanra látszik az is, hogy nemcsak finanszírozási, hanem egyéb hatásai is vannak a bérkompenzációnak. Olyan álláshirdetésekre például, amelyekre korábban mindössze egy-két pályázó akadt, most csaknem ötvenen jelentkeztek.

Érdekes módon ez a változás azoknál a pályázati felhívásoknál is tapasztalható, amelyek nem kecsegtetnek magas bérekkel, kiemelt juttatásokkal.

5 helyett 50 pályázó

Néhány példa a megyéből: az ikrényi általános iskolában napközis-ifjúságvédelmi tanári állást hirdettek meg a közelmúltban, amelyre csaknem ötvenen jelentkeztek. Az elmúlt években ehhez hasonló kiírásra hárman, legfeljebb öten küldték el pályázatukat, érthető tehát az intézmény döbbenete. A túljelentkezés miatt a tanítói diploma szóba sem jöhetett, a „beugró" a tanári végzettség volt. Az üres álláshelyet természetesen sikerült betölteni, a nyertest – végzettségének megfelelően – bruttó 130 ezer forint/hó állásba vették fel.

Nem a magas bér csábít

Szintén diplomások (is) jelentkeztek a győrzámolyi polgármesteri hivatal pályázatára, amelyet elsősorban középiskolai végzettséggel rendelkezőknek írtak ki. Mindez azért meglepő, mert az igazgatási ügyintézői munkakör betöltőjének bruttó 60 ezer forintot tud fizetni az önkormányzat, itt tehát még a bér sem lehetett vonzó tényező. Annak, hogy mégis 57-en jelentkeztek erre az állásra, prózai oka van: aki munka nélkül maradt, az ilyen lehetőséget is megragad. Voltak, akik Máriakálnokról, illetve Bakonyszentlászlóról is bejártak volna Győrzámolyra dolgozni. Végül középiskolai végzettségű pályázó nyert (a diplomás bére nyilván a 60 ezer forintnál magasabb kellett volna, hogy legyen).


Kapcsolódó cikkek >>

Jelentős béremelés
A béremelést a kormány fizeti

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alapkamatot csökkentett a jegybank

A Monetáris Tanács 50 bázisponttal 8,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. A testület… Tovább olvasom