Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Palackba kerül a bencések bora

Első szüretére készül a szőlészeti hagyományait feltámasztó pannonhalmi szerzetesközösség. Ültetvényeiről a „hegy leve” a tervek szerint ősszel jut az addigra elkészülő borházba, jövő tavasszal pedig a fogyasztókhoz kerül az első apátsági bor.
illusztráció
Hazánk legrégebbre visszanyúló szőlészeti emlékekkel rendelkező borászata hamarosan újra hírnevet szerez magának. A Pannonhalmi Főapátság szerzetesközössége feladatának érezte ennek a hagyománynak az újjáélesztését.
Így akar a monostorba ellátogató egyre növekvő számú turistának kiegészítő programot kínálni, a történelmi borvidék fejlődésének lendületet adni és az apátsági termékek (levendulaolaj, gyógyteák, gyógynövénylikőr) körét a borral bővítve a piacra lépni.

Rábai László, a főapáti hivatal illetékese lapunknak elmondta, hogy a 2001-ben kezdett program révén mára az apátság 31 hektárnyi új telepítésű ültetvénnyel rendelkezik, amelynek kétharmada fehér, a többi kék szőlő.

A Pannonhalma közelében elterülő dűlőkön a környékre jellemző tradicionális fajtákat telepítettek: rajnai rizlinget, traminit és ezerjót. Emellett a pannonhalma–sokoróaljai borvidéken újdonságnak számító fajtákat is meghonosítanak, pinot noirt, pinot blanc-t, sauvi-

gnon blanc-t, merlot-t. Tizenöt hektárnyi termő ültetvényt (olaszrizling, chardonnay, rajnai rizling, tramini) is művel az apátság, így idén sor kerülhet az első szüretre. Remélhetőleg addigra a borházat magába foglaló, csaknem kétezer négyzetméter alapterületű pince is elkészül, amelynek alapkövét tavaly ősszel rakták le ünnepélyes keretek közt a tulajdonosok. A monostori borászat feltámasztása érdekében ugyanis gazdasági társaság alakult, amelynek 51 százalékban részese a főapátság, 49 százalékban a Magyar Külkereskedelmi Bank.

A várdombon, az apátság kertészetének közelében, a leendő pincészet helyén az előkészítő földmunkák nyoma látható. A mintegy négyszázmillió forintos beruházáshoz az építtetők agrártámogatást igényeltek. Az őszi szüret nyomán várhatóan 80–90 ezer palacknyi bor készülhet itt. A nemes nedű egy része tavasszal primőr jellegű borként jelenhet meg a piacon, másik része csak később, fahordós érlelés után kerül a fogyasztókhoz.

Évszázados tradíció

A borászat évszázados tradíció Pannonhalmán. Az ezeréves bencés apátság már létrehozásakor rendelkezett szőlővel, Szent István alapítólevelében a szőlő már szerepel. A bazilika XII. századi oszloptalapzatán pedig faragott szőlőfürt látható. A bortermelői hagyomány feltámasztása ezért természetes folyamat, a pannonhalmi apátsághoz a szőlő éppúgy hozzátartozik, mint az iskola.

Férfias fehér, karakteres vörös

A szőlészet-borászat szakmai tanácsadójának Gál Tibort kérte fel. A borász elmondta: az apátsági boroknak nemcsak az elnevezésük, a címkéjük lesz sajátos. Olyan ízvilágot akar „megfogalmazni" a világörökség részét képező műemlékegyüttes környékén, amelyhez hasonló máshol nem kóstolható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

XXXVIII. Győri Nyári Fesztivál

Június 20-án, pénteken kezdődik a XXXVIII. Győri Nyári Fesztivál. A kilátógatókat idén is… Tovább olvasom