Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 5°C | 12°C Még több cikk.

Pálinkás József: jövő áprilisban lehet új alkotmány

Pálinkás József szerint a parlament jövő áprilisban fogadhatja el az új alkotmányt.
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke kedden, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában arról is beszélt, hogy felesleges az alkotmányba beleírni olyan részleteket, amelyeket később csak alkotmánymódosítással lehet megváltoztatni.

Pálinkás József - az új alkotmány koncepciójának kidolgozására a kormányfő által felkért társadalmi bizottság tagja - azt mondta: az alkotmánynak szabályoznia kell a hatalommegosztás rendszerét, a hatalmi ágak elválasztását, az alapvető jogokat és az állam felépítését, működését.

Véleménye szerint ebben is van a jelenlegi alkotmánynak hiányossága. Mint mondta, felesleges az alkotmányba beleírni olyan részleteket, amelyeket később csak alkotmánymódosítással lehet megváltoztatni. Miért kell az alkotmányt módosítani ahhoz, hogy a kormányban miniszterelnök-helyettesek legyenek - említett példát.

Pálinkás József szerint az alkotmány preambulumában "egy felhatalmazó rendelkezésnek, egy értékválasztásnak és a magyar történelemre, a magyar államiság folytonosságára való utalásnak kell szerepelnie".

Orbán Viktor május 29-i miniszterelnökké választása után néhány nappal kért fel hat szaktekintélyt, hogy hozzanak létre egy olyan testületet, amely mellette fog működni, és az új alkotmány koncepcióját fogja kidolgozni. A felkért szakemberek Boross Péter volt kormányfő, Pálinkás József, az MTA elnöke, Szájer József fideszes európai parlamenti (EP) képviselő, Schöpflin György, aki szintén fideszes EP-képviselő, Stumpf István volt kancelláriaminiszter és Pozsgay Imre volt államminiszter. (Stumpf István később - mivel alkotmánybíróvá választotta a parlament - kilépett a testületből.)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogytak a jegyek a HS7 születésnapi koncertjére

Elfogytak a jegyek a születésnapi bulira, ezért még egy koncertet ad a 15 éves Heaven Street Seven. Tovább olvasom