Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Pálinkát csak tiszta forrásból

Az alkoholt fogyasztók nagy része esküszik arra, hogy nincs finomabb itóka, mint a házilag elkészített pálinka. Ám napjainkban már nem olyan divatos az otthoni szeszfőzés, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Erősen visszatartja a zugfőzőket, hogy az engedély nélküli pálinkakészítés a büntető törvénykönyv szerint jövedéki termékkel való visszaélésnek minősül, s emiatt súlyos büntetés szabható ki a „ pancsolóra ” .

Legfeljebb 51 fokos lehet

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnél Simon István megyei igazgató elmondta: a főzés során egészségre ártalmas anyagok – például cián – oldódhatnak ki a cefréből. Fontos, hogy a szeszt legalább kétszer desztillálják, hogy a méreganyagok ne károsítsák az emberi szervezetet.
Németh Péter élelmiszer-felügyelő elsődleges veszélyforrásként az összetákolt berendezéseket említette, melyek a túlnyomás miatt könnyen felrobbanhatnak. Egészségkárosító hatása lehet a pálinka túlzott szesztartalmának, mely legfeljebb 51 fokos lehet. Ezt az illegális főzdékben gyakran nem is mérik. Hivatalosan 8 – 10 szeszfőzde működik a megyében, amelyeket a vám- és pénzügyőrség (VPOP) munkatársaival együtt ellenőriznek. A szíverősítőt legálisan készítőknek naplót kell vezetniük a lefőzött pálinkáról, s annak erősségi fokáról. Egyébként a készítés utáni első adagot mindig ki kell önteni, mert túlságosan erős. Németh Pétertől megtudtuk: régen sokkal többen foglalkoztak ezzel a mesterséggel, azonban mióta jövedéki termék lett a pálinka, a szeszfőzde-vállalkozások száma jelentősen visszaesett. A szigorú feltételek és ellenőrzések, valamint a jövedéki adó sokakat elbizonytalanít.

Borzasztó szigorú a büntetés

– A saját kezűleg fabrikált kukta, a lepárolókészülék átalakítása nagy veszélyeket rejteget – tudtuk meg Geiszbühl Róberttől, a VPOP mosonmagyar-

óvári kirendeltségének parancsnokhelyettesétől. – Minden évben előfordul egy-két eset, amikor illegálisan működő szeszfőzdéhez kell kivonulnunk. Több szálon is eljuthatunk a pancsolókhoz. Egyrészt vendéglátó-ipari egységekben vizsgáljuk az égetett szeszt, s itt nagy a lebukás veszélye. A lakosságtól is kapunk információkat, valamint sokszor a véletlen is segít nekünk. A kiszabható bírságok nagyon komolyak: büntetőjogi, valamint jövedéki igazgatási eljárás is indul ilyenkor. A kifőzött szesz után be nem fizetett adót, ennek bírságát, sőt, ezenfelül még akár 500 ezer forintig terjedő jövedéki bírságot is kell fizetni. A legálisan működő vállalkozásokat folyamatosan ellenőrizzük, elszámoltatjuk. A lefőzött mennyiség alapján – amit egy szeszmérő gép hitelesít – vetjük ki rá az adót.

Szezonális a főzés

A Lajta partján egyetlen hivatalos szeszfőzde működik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kertnézőben

Tartalmasan töltötték idejüket a kapuvári kertbarátok az elmúlt hónapokban – számolt be… Tovább olvasom