Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Páratlan évek páratlan sikere

Közel tíz évvel ezelőtt merészet álmodtak magyar hivatásos és amatőr táncművészek. Állandó fórumon szerették volna megmutatni tehetségüket, tudásukat a közönségnek és egymásnak. Az álmot valóság követte.
1998-ban a hagyományteremtés szándékával rendezték meg Győrött az I. Magyar Táncfesztivált a táncosszakma és városunk vezetésének hathatós támogatásával. Köztünk szólva, akkor még kevesen hittek ennek sikerében. Ma már vitathatatlan a létjogosultsága, olyannyira, hogy a páros évente tartandó országos táncos seregszemlére, elsősorban technikai okok miatt, nem tudjuk meghívni városunkba a magyar táncélet valamennyi reprezentánsát.

Nyaranta, a fesztivál ideje alatt felemelő érzés volt győrinek lenni! A honi táncélet kiválóságai: balett-, kortárs és néptáncegyüttesek tavaly immár ötödik alkalommal adtak randevút egymásnak a Rába-parti városban több napon keresztül, s egyre több helyszínen. A helyi és a vendég közönség szó szerint vevő volt a nagyszerű előadásokra, hiszen néhány produkciótól eltekintve táblás házak előtt zajlott a fesztivál.
Örömteli számunkra, hogy a győri városvezetés is úgy látja, táncművészet nélkül városunkban nem múlhat el nyár. Szándéka és szándékunk szerint szeretnénk Győrt végérvényesen a honi táncélet fővárosává tenni. Ezért városunk vezetésével karöltve, annak jelentős anyagi és erkölcsi támogatásával útnak indítjuk idén először, majd minden páratlan évben megrendezzük a Győri Táncművészeti Biennálét. Így tehát a minden páros évben Győrött rendezendő Magyar Táncfesztivál mellett a páratlan években saját rendezésű biennálénkra is várhatjuk az ország legjobb együtteseit, táncosait. Kiszolgálva ezzel hűséges közönségünket is.

Kedves Barátaink, Tisztelt Közönség! Ezúton is szeretném átnyújtani Nektek, Önöknek az első Győri Táncművészeti Biennále meghívóját!
A teljesség igénye nélkül néhány produkció a fesztivál programjából. Június 20-án 19 órától szabadtéri Világ Tánckarnevállal várjuk Önöket a fesztiválmegnyitónkon. Az estén többek között görög, olasz, török és lengyel táncosok lépnek fel, majd 21 órától mindenki táncra perdülhet a Világ Táncházban.

Másnap, június 21-én 19 órától egész estét betöltő Balettgála veszi kezdetét a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán, ahol fellép a Magyar Nemzeti, a Budapest, a Pécsi, a Győri Balett és a gödöllői Magyar Balettszínház. A Kisfaludy Teremben 22 órától Gergye Krisztián „egon-
egonegon" című produkciója látható. Ezzel párhuzamosan, aki a szabadtéri programokat választja, már délután 4 órától divattáncshow-ban gyönyörködhet, de nem feledkeztünk el az esti utcabálról sem, ahol a Dzsemm zenekar húzza a talpalávalót.

Igazi meglepetést ígér a harmadik nap, június 22-én a roma zenekarok és táncosaik lépnek fel 16 órától a szabadtéri színpadon, majd a világhírű Kalyi Jag zenekar folytatja a programot 21 órától. A nagyszínházban 19 órakor Román Sándor koreográfiájára az ExperiDance tánctársulata kápráztatja el Önöket a Nagyidai cigányok című produkciójával. Akik az alternatív irányzatot kedvelik, Szabó Réka Szeánsz – aritmiás szívek klubja című produkcióját tekinthetik meg 22 órától a Kisfaludy Teremben.
A néptánc kedvelőit június 23-ra várjuk szeretettel. Szabadtéren: néptáncdélután, este táncház. A Kisfaludy Teremben 18 órától a GNM Kontúrfizikai Táncszínház Derby című produkciója látható. Az esti előadás emlékezetes marad azok számára, akik megtekintik este 7 órától a nagyszínpadon a Háromszék együttes Erdélyország az én hazám című látványos és lenyűgöző produkcióját, valamint a Budapest táncegyüttes előadását.

A zárónapra, június 24-re is marad látnivaló. A szabadtéren 17 órától a Bozsik Yvette Társulat igazi családi műsorral várja Önöket Létramesék című produkciójával. Este 9-től hamisítatlan mexikói utcabál a Tenochtitlan táncegyüttessel, a Quetzal együttessel és a Mariachi zenekarral.

Jöjjenek, jöjjetek el első Győri Táncművészeti Biennálénk rendezvényeire! Mutassuk meg országnak-világnak, hogy jó helyen kiáltottuk ki a magyar táncélet fővárosát!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fidesz inkább az egészségügyre költene

Tovább olvasom