Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Párizsi őszirózsák

Vannak szerelmek, melyektől évek múltán sem tudunk szabadulni: kísértenek bennünket a régi érzések...
Ha az ön életében is volt olyan szerelem, ami az évek múltán sem halványult, s úgy gondolja, megosztaná olvasóinkkal, írja meg nekünk. Leveleiket a következő címre várjuk: Kisalföld szerkesztősége, Hölgyeknek BizalmaSAN rovat, „Igazából szerelem", 9021, Győr, Újlak u. 4/A. E-mailt a bizalmasan@kisalfold.hu címre lehet küldeni.
Vannak szerelmek, melyektől évek múltán sem tudunk szabadulni: kísértenek bennünket a régi érzések, amiket egyszerre kergetnénk el messzire és ölelnénk újra magunkhoz.  „Valaki" a múltból, időről-időre felbukkan a gondolatainkban, s a gyorsan pergő évszakok sorjázásával sem akar hátrébb húzódni az emlékezetünkben.
 
Szokásos péntek reggel volt, ugyanúgy indult Kristóf számára, mint mindegyik: a lap-top bekapcsolásával.

Kissé még álmosan nézte végig a népes baráti társasága által küldött e-maileket, de aztán egy pillanat alatt felébredt. Amikor rákattintott arra a levélre, és meglátta a csatolmányát, először csak valamilyen vicces karikatúrára számított. Aztán kinyílt a küldemény és feltárult a képernyőn egy fotó, neki pedig nyomban elakadt a lélegzete, miközben nem értette, hogy mi is történt.

A fényképet ugyanis nem az azon szereplő lány, hanem Kristóf egyik barátja küldte. Aztán a fiú rákattintott a következő e-mailre, amiben egy másik kép volt, az is róla. Kétségtelenül nem puszta kíváncsisággal reagált azokra a fotókra, ezt kár is lett volna tagadnia maga előtt, de nem is akarta. Pont néhány nappal korábban kérdezte meg Kristóftól az egyik barátja, hogy eszébe szokott-e még jutni ő? Elég sűrűn, volt rá a válasz. A fiú tisztában volt vele, hogy valami nem stimmel a dologgal, hiszen már két éve történt, és alig hat hét volt az a kapcsolat, amit mégis, azóta is úgy hív magában: Igazából szerelem. Pedig rátalált már előtte többször is a legnagyobb érzés, ráadásul hosszú kapcsolatok voltak a háta mögött, hiszen 30 éves létére 5, 5 és 3,5 évig is tartozott már valakihez, de ez a lány más volt számára, mint a korábbi barátnői.

2003. októberében Kristóf éppen az egy éves amerikai tanulmányai közepén járt, amikor Párizsba repült. A három napos hosszú hétvégét ott együtt töltötte édesapjával, annak feleségével és családi barátaikkal, valamint azok 22 éves lányával. A szülők néhány esztendeje ismerték egymást, ám ők ketten mindössze kétszer, akkor is csak futólag találkoztak. A fiatalok között percről percre alakultak az események, míg aztán elcsattant az első csók a Pont Neuf-ön. Egyik útitársuk később azt mesélte: még soha nem látott ilyen gyönyörűen kibontakozni szerelmet, mint ahogy közöttük történt. A hétvégét követően azonban mindkettőjüknek vissza kellett mennie az egyetemre, a lánynak Pécsre, a fiúnak pedig Amerikába.

Párizs, Pont Neuf
Jöttek-mentek a telefonok, az e-mailek, a rekordot a napi hat órányi beszélgetés és video- MSN tette ki, ami nemzetközi viszonylatban nem volt egy elhanyagolható kiadás. Amikor a fiú decemberben hazaérkezett a szünetre, dúlt a szerelem, majd felütötték fejüket a kisebb zűrök. Olyanok, hogy Rékának nem volt még komoly, hosszú kapcsolata, így minden, ami ezzel járt furcsa volt számára.

Aztán vészesen közelgett az időpont, amikor Kristófnak vissza kellett repülnie Amerikába. Réka a másik városból először szombati találkozót mondott a fiúnak, de közbejött egy családi program, aztán még egy kifogás, végül így csak hétfőn ment el a fiúhoz. Kristóf akkor elgondolkodott, hogy vajon rendben van-e ez így?

Őt egy vulkán sem tudná visszatartani, ha a kedveséhez kellene mennie, hosszú hónapokig utoljára. Volt egy olyan érzése, hogy semmi köze nem volt ennek a családi programokhoz, de megpróbált csak Rékára figyelni, aki távolságtartóan indított, de aztán hamar felolvadt, és végül megint az a lány volt, aki rabul ejtette a szívét Párizsban. Elmentek a fiú barátaival vacsorázni, majd visszafelé  megálltak a várnál, mert Kristóf pár nappal előtte ott taposta bele Réka nevét a hóba. A fiú azt mondta szerelmének, hogy neki adja, hogy emlékezzen rá.

A hídnál a fényeket nézve a lány könnyeitől elhaló hangon súgta kedvesének, hogy szereti, a fiú pedig megerősítette, hogy ő is. Akkor látták egymást utoljára. Ahogy teltek a napok, Kristóf egyre jobban érezte, hogy gond van, és, hogy valamit elhallgat előle a lány. Gyakran nem érte utol, s ha beszéltek is, már nem volt olyan kedves hozzá, majd megkapta azt a telefont is, amiről azt gondolta, hogy soha nem fogja. Réka 6300 kilométer és egy hét távlatában közölte vele: nem tudja mit is érez. Aztán eljutott hozzá a hír, hogy már egy ideje mással látták otthon a lányt…

Az azt követő hónapokat nehezen bírta ki a fiú, talán csak a kinti barátai tudnák megmondani, hogy miként, akik látták előtte és utána is, és akik nagyon sokat segítettek neki. S bár Kristóf nem vallásos, azért egyszer, a felhőkön átszűrődő tavaszi nap találta őt is térden állva az ablak előtt. A fiúnak akkortájt sokan mondták, hogy védeni akarja a lányt, pedig ő csak megértette, még ha nem is szerette a helyzetet, ami kialakult. Mellette jött rá Kristóf, hogy mennyire fontos egy kapcsolatban a bizalom, és hogy elfogadjuk a másikat a hibáival és hibázásaival együtt. Egyszer azt mondta Rékának, nála tudatosult benne igazán, hogy mi is az a szerelem: az érzés, ami ott tart, ahol önszántadból egy percig sem maradnál. A fájdalmak ellenére a fiú, ha becsukta a két szemét, nem látott mást, csak őt. Úgy, ahogy előtte még soha, senkit.

Teltek-múltak a hónapok, míg Kristóf végzett az egyetemen, és hazajött Amerikából. Aztán találkozott egy lánnyal, aki már régen is nagyon tetszett neki. Zsófival másfél éve vannak együtt, és boldog vele. A kapcsolatban, amihez hozzátartozik kedvese ötesztendős kislánya is. Kristóf persze azért időnként elgondolkodik azon, hogy mi változott volna mára akkor, ha Réka nem lenne ott ennyire a tudatában. De ő egyszerűen ott van, két évvel a történtek után is...

Talán csak az hiányzott az egészből, hogy annakidején szemből szembe beszéljenek. Az adósságokat ugyanis mindig meg kell adni, másképpen bármikor bekopogtathatnak az ajtón. Ők ketten azonban azóta egyszer sem találkoztak, csak ezen a két fotón látta a lányt. Sokak szerint a szerelem öl, butít, és nyomorba dönt.

A fiú azt mondja, ő ezt nem tudja, csak azt, hogy Réka miatt akart több lenni, neki játszott kint a színpadon az iskolai darabban, és miatta lett végül a diplomája cum laude. Ahogy ő fogalmaz: volt idő, amikor az életét adta volna egy pillanatért, s volt idő, amikor a pillanat vette el az életét. Minden út egy lehetőség, s a boldogság gyakran azon múlik, hogy mi magunk mit tudunk érezni. Gyakran hallja az ember azt is, hogy a szerelem csak felhívás, és hamar elmúlik, tehát ha csak az van valahol, akkor rég rossz, mert csalódni fog az ember. A bölcsek szerint pedig az út sohasem téves, csak nem mindig egyenes. Mindenesetre Kristófnak ma is gyakran jut az eszébe egy rózsa, Bette Milder The Rose című dala, amit rengetegszer hallgatott meg Amerikában. Ennek egyik versszaka így szól magyarul:

„A szív, ami fél összetörni, sosem tanul meg táncolni. Az álom, ami fél felébredni, sosem ragadja meg az alkalmat. Az, akitől el nem vesznek, sohasem lesz talán képes adni. S a lélek, amely fél meghalni, az életet sosem tanulja meg…"

Hallgasson bele a dalba, kattintson a következő linkre:

Bette Midler: The Rose: http://www.cybergreets.net/therose.htm

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pólus-

programról

a kamarában

Beszéljük meg! című fórumsorozata keretében a megyei kereskedelmi és iparkamara tegnap Fejlesztési… Tovább olvasom