Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Parlamenti vita a válságról

Politikai kisdedóvó - így minősítette a miniszterelnök a hozzászólások egy részét csütörtökön a gazdasági világválság kapcsán összehívott rendkívüli parlamenti ülésnap mérlegét megvonva.
Megállapodást javasolt valamennyi parlamenti pártnak Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen. A liberális politikus szerint kulcsfontosságú, hogy a pártok megállapodjanak az euró bevezetésének dátumáról. Javasolta továbbá, hogy dolgozzanak ki közösen egy csomagot arról, hogy miben tudnak együttműködni a szociálpolitika, a közigazgatás és a közteherviselés átalakításában, illetve a parlamenti és önkormányzati rendszer reformjában.

Kóka János az SZDSZ frakcióvezetője felszólalásában támogatta az adóreformot, azonban konkrétumokat kért a kormánytól. A frakcióvezető szerint emellett a nyugdíjrendszert sem szabad kihagyni az átalakításokból, valamint az állam működésében is gyökeres változásokra van szükség.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke felszólalásában azt kifogásolta, hogy hiába volt már több válságtanácskozás és hiába mondtak már el szakértők is, hogy mit kellene tenni, a kormány az elhangzott javaslatokból és felvetésekből semmit nem valósított meg. A politikus hangsúlyozta, hogy egyes felmérések szerint az emberek 39 százaléka hajlandó áldozatokat hozni a gazdasági helyzet javítás érdekében.

Varga Mihály (Fidesz) azt sajnálta leginkább, hogy a kormány nem hajlandó beismerni: 2006 óta rossz gazdasági és társadalmi politikát folytattak. Ennek elemeként említette, hogy emelték az adókat és járulékokat. Szintén kifogásolta, hogy az ország egyre több hitelt vesz fel a nemzetközi piacról, így sodorja magát adósságcsapdába. Varga Mihály megemlítette azt is, hogy miközben a kormányzat folyamatosan a gazdasági válságról beszél, még tavaly év végén is 5 milliárd forintot osztott szét különböző fejlesztések címén kormánypárti önkormányzatok között.

Gyurcsány: politikai kisdedóvó

Politikai kisdedóvó - így minősítette a miniszterelnök a hozzászólások egy részét csütörtökön a gazdasági világválság kapcsán összehívott rendkívüli parlamenti ülésnap mérlegét megvonva. Gyurcsány Ferenc szerint egyeseknek irtózatosan nagy a hatalomvágyuk, de megnyilvánulásuk alapján az derül ki, hogy nincsen ilyen nagyságú képességük a problémakezelésben. A kormányfő hiányolta, hogy a legnagyobb ellenzéki párt nem árult el semmit abból, miként kezelné eredményesen a kialakult helyzetet.

A miniszterelnök az elhangzottakra reagálva kitért az euró ügyére. Azt mondta: ha van hajlandóság , a kormány is szívesen egyeztet és kész arra, hogy egy ilyen konzultáció után szeptember 30-ig kidolgozzák a bevezetési menetrendet, és alapos elemzés után a következő évtized elejére a bevezetési céldátumot jelöljenek meg.

Gyurcsány továbbra is azt kérte, hogy a parlamenti erők fejezzék be a politikai háborúskodást, mert az árt az országnak.

A miniszterelnök beszédében megköszönte a plénum előtt a képviselői mandátumáról lemondó Boross Péter (MDF) korábbi miniszterelnök munkáját.

Olvasóink írták

  • 13. FűzfaVessző 2009. január 30. 11:17
    „Kopjáss István megoldása lehet példa értékű minden korrumpálható politikus számára.
    F.V.”
  • 12. Power 2009. január 29. 22:49
    „Móricz Zsigmond már régen megírta a ,,Rokonok" című regényében, hogy az egész ország egy panama.”
  • 11. mugri 2009. január 29. 17:26
    „Kutyazsírból klónoztak kutyakölyköt Koreában
    Független Hírügynökség2009.01.29. 11:41Értékelem a cikket!
    Egy koreai biotechnológiai cég csütörtökön bejelentette, hogy a világon elsőként zsírszöveti őssejtből klónozott kutyát´

    Naggyüggy, nállunkmög kuttyassz@rrbull klonozztak minyisztörelnökkött, he-he:)”
  • 10. achilleus 2009. január 29. 16:32
    „Ugye mit is mondhatna Gyurcsány az 5-ösnél leírt TÉNYEKRE (achilleus 2009.01.29. 15:17)
    Igen ez így van, elk@tuk (nyilvánosan), és azóta is.
    De nem ezt mondja: Hanem azt, hogy kisdedóvós szint, blablabla.... És már támadnak is, és etetik a hülyére vett "szimpatizánsaikat".
    Na de kedves szoci szavazók, megismétlem:
    A szocialista szavazók nem veszik észre, hogy a szavazatukkal csak a mentelmi jogot vásárolják meg azoknak, akik kifosztották őket.”
  • 9. LukSzusz 2009. január 29. 16:20
    „A főnökasszonyuk,Lendvai is reggel a TV-ben az ellenzéktől vár megoldást,ők majd eldöntik jó-e a javaslat.Ez a kormány még arra is képtelen hogy lehúzza a WC-t maga után,pofáznak a válságról,mástól várják a fellendítést,viszont az ellenzéket a sárba tiporják.A Szegedi polgármestert sem lehet hallani,hogy kiállt volna a választói mellet.”
  • 8. cyt 2009. január 29. 15:47
    „Nagy szégyene az országunknak ez a miniszterelnök. Annyira szerepvesztésben van, hogy az elképesztő. A FIDESZ-nek lassan évek óta leírt, az interneten IS elolvasható cselekvési programja van, és az MSZP állandóan program utan kuncsorog. Le-kisdedóvózza a vitapartnereket, és nem látja - no meg a sleppje se látja - hogy ők maguk a kisdedóvó már évek óta. Összehív egy N-edig csúcsvalamit a "problémák megoldásának kibeszélésére", de képtelen saját maga vitaindító beszédében konkrétumokat adni - konkrétumokat elvárni bezzeg tud. Életelemük ezeknek a "KETTŐS MÉRCE" alkalmazása, emiatt nincs lehetőség a párbeszédre sem velük. Ime a velük folytatott párbeszédek "sablona":
    MSZP: mondjanak egy színt!
    Fidesz: Zöld.
    MSZP: Mondjanak már egy színt!
    Fidesz: Zöld.
    MSZP: Ugye, hogy képtelenek egy színt mondani?!
    FIDESZ: Mondjuk, hogy zöld.
    MSZP: Mindenki számára látható, hogy ezek még egy színt sem tudnak mondani.....
    Hát ilyen társaság irányítja az országot.”
  • 7. radenko 2009. január 29. 15:30
    „Ez a csürhe társaság még arra sem alkalmas, hogy feloszlassa önmagát. Mindegyik párt egy szarházi társaság
    mely nem képes egy válságot megoldani.”
  • 6. Mathiasking 2009. január 29. 15:18
    „Mire volt jó a rendkívüli ülésnap? Arra, hogy ellehesen számolni a képviselői költségeket! Se politikai sem gazdasági értelme nem volt a mai ülésnapnak!”
  • 5. achilleus 2009. január 29. 15:17
    „A mai "kisdedóvós" szövegekből:

    "Nem volt szó az államadóság kérdéséről sem: Magyarország államadósága a GDP-hez viszonyítva ugyanis folyamatosan nőtt az elmúlt néhány évben. 2004-ben 59,4 százalék, 2005-ben 61 százalék, 2006-ban 65 százalék, 2007-ben 67, 2008-ban pedig 68 százalék volt. Idén pedig 71,1 százalék a magyar állam adósága - tájékoztatott Navracsics Tibor.

    Magyarázatképpen hozzátette /Varga Mihály/: adóemelésekkel megbénították az országot, a közvagyont privatizálták, és eladósították hazánkat. Megjegyezte azt is, 2007-ben 1 százalékos volt a gazdasági növekedés, miközben a szomszédos országokban ez az adat 6-8, olykor 10 százalék volt.

    A fideszes országgyűlési képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban további komoly hiteleket - 6,5 milliárd dollárt az Európai Uniótól, 16 milliárd dollárt az IMF-től, 1,6 milliárd dollárt a Világbanktól és 440 millió eurót az Európai Beruházási Banktól - vettek fel. "Ki kell mondanunk, mára adósságcsapdába került az ország" - jegyezte meg Varga, rámutatva, a kormányprogramokban és javaslatokban eddig sem volt hiány. "Köszönjük szépen, ebből már volt elég" - jegyezte meg."

    Ha valaki úgy gondolja, hogy az adatok tévesek szóljon!”
  • 4. Humgor 2009. január 29. 15:16
    „Idevág:

    KÖTELEZŐ:

    http://index.hu/velemeny/jegyzet/feltud090127/”
  • 3. bocko71 2009. január 29. 14:57
    „NEM IDŐT HÚZNI, TENNI, TENNI, TENNI! VAGY TÉNYLEG ELHÚZNI MINT A VADLIBÁK”
  • 2. achilleus 2009. január 29. 14:49
    „Nem állok egyedül a véleményemmel:
    "Ha egy miniszterelnök rendkívüli ülésnapot hív össze, akkor arra gondol az ember, olyan bejelentések hangzanak el, amelyek valóban kiérdemlik a rendkívüli jelzőt - szögezte le beszédében Varga Mihály, a Fidesz alelnöke Gyurcsány Ferenc expozéjára reagálva. Ezzel kapcsolatosan az Orbán-kormány pénzügyminisztere arra hívta fel a figyelmet, hogy mindössze annyit sikerült megtudni, válság van és a gazdasági folyamatok nem úgy alakultak, ahogy tervezték. Konkrétumok nem hangzottak el, csak egy ígéret, hogy 1-1,5 hónap múlva majd lesznek megoldási javaslatok - fűzte hozzá. "Ez maximális csalódás, ez szégyen, ha ennyit tud mondani".

    Sőt ezt még Varga nem is hallhatta: "ha van hajlandóság , a kormány is szívesen egyeztet és kész arra, hogy egy ilyen konzultáció után szeptember 30-ig kidolgozzák" (Persze, újabb-és -újabb időpontok, újabb-és-újabb "egyeztetések" ...”
  • 1. achilleus 2009. január 29. 14:37
    „"Politikai kisdedóvó "
    Saját kezdeményezését és saját magát minősítette. Szégyen, hogy egy orságnak ilyen miniszterelnöke van, szégyen.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

400 embert küldenek egy győri cégtől

400 dolgozóját küldi el a győri székhelyű Syncreon Kft. A cég az Audi beszállítója és a kevesebb… Tovább olvasom