Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 15°C Még több cikk.

Patonai táncossiker Riminiben

Két 2., egy 3., egy 4., egy 10. és egy 11. helyezéssel tértek haza

a napokban a rábapatonai Bolero táncegyüttes tagjai az Olaszországban megrendezett moderntánc-világbajnokságról.
Nagy az öröm Rábapatonán. A faluban évek óta sikerrel működő Bolero moderntánc-együttes tagjai (a legfiatalabb 9, a legidősebb 16 éves) rangos helyezésekkel tértek haza a hétvégén Olaszországban megrendezett világbajnokságról.
– Négy éve vezetem, edzem a csapatot. Nagyon lelkes társaság. Rendszeresen szerepelünk a községi rendezvényeken, de országos versenyeken, sőt, tavaly a világbajnokságon is megmértük felkészültségünket. Három éve tagjai vagyunk az IDF-nek, a Nemzetközi Táncszövetségnek. Eddigi legjobb eredményünk a most Riminiben szerzett hat helyezés – nyilatkozta Bán Erika, a Bolero koreográfus vezetője, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy a világversenyen 17, főként Európából érkezett csapat vett részt, de jöttek együttesek más földrészről is.
A nyolc hónapnyi felkészülés eredményeként a rábapatonai együttes táncosai a latin-karibi, illetve a dance-show nagycsoportos formációval 2. helyezést, a fantasy kiscsoportos formációval 3., a dance-show kiscsoportos formációval 4. helyezést értek el. A modern tánc dance-show duó kategóriában Bognár Viola és Kovács Szabina 10., szóló kategóriában Szalai Zsófia 11. helyen végzett.
– Sokan segítenek bennünket. Az önkormányzaton kívül vállalkozóktól, magánszemélyektől is kapunk támogatást. Nagyon hálás vagyok a szülőknek, akik mindenben mellettünk állnak. Persze nem ülünk a babérjainkon: a hétvégén Szlovákiában egy uniós fesztiválon fogunk szerepelni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tart a pollenszezontól?

Tovább olvasom