Délmagyar logó

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 18°C | 33°C Még több cikk.

PBA: a vidékieknek kedvezők az új kgfb-tarifák

A szombaton meghirdetett és jövő év első napjától élő tarifákat több alkusz átfuttatta már az ügyfélkörén, és közzétette az eredményt.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak tavalyi óriási csökkenése után a 2014-es tarifák csak vidéken estek, ott viszont a különbség eléri a 10 százalékot - közölte a PBA Biztosítási Alkusz vasárnap.

A szombaton meghirdetett és jövő év első napjától élő tarifákat több alkusz átfuttatta már az ügyfélkörén, és közzétette az eredményt. A győri székhelyű PBA ügyfelei zömében nem a fővárosban laknak, ezért kerültek előtérbe náluk a vidéki kisebb települések, az említett 10 százalékos díjcsökkenéssel.

Ugyanakkor - szintén ennek az alkusznak az ügyfélkörében - a budapesti kgfb-tarifák átlagosan egy százalékkal, a megyeszékhelyen élők kötelezője nyolc százalékkal emelkedett.

A Magyar Biztosítók Szövetségének szóvivője szombaton arra hívta fel a figyelmet, hogy az alkuszok csak az ügyfélkör egy szegmensére fókuszálnak, jellemzően azokra, akik interneten keresztül váltanak biztosítót, így megalapozott számítás csak később, a teljes piac elemzése után várható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: a kormány a bankok oldalára állt

Az ellenzéki párt szerint a kormány húzza az időt a devizahitelesek ügyében. Tovább olvasom