Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

PDSZ: a március 18-ai héten kezdődik a sztrájk a közoktatásban

Sajnáljuk, hogy ehhez kell folyamodnunk - mondta Mendrey László, a PDSZ elnöke.
A március 18-ai héten kezdődik a sztrájk a közoktatásban - jelentette be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatón, a kezdőnapot azonban nem jelölte meg.

A PSZ nem vesz részt a pedagógussztrájkban

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a kormánnyal kötött megállapodás tételesen foglalkozik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének követeléseivel, és a szakszervezetek közreműködésével készült munkaanyag már a szaktárca asztalán van. Galló Istvánné, a PSZ elnöke pénteken az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a kormány betartja a megállapodásban foglalt ígéreteit, így ők nem vesznek részt a sztrájkban.

Az érdekvédő kifejtette: a kormány és az öt szakszervezet által aláírt megállapodás foglalkozik a munkaterhekkel, és rögzíti, hogy a foglalkoztatással kapcsolatos kérdésekről kormányrendeletet kell alkotni. Ebben kell szerepeltetni a heti 22-26 óra közötti munkaidővel összefüggő feltételeket, azt is, hogy 22 óra feletti tanítás mely esetekben rendelhető el.

Nyitott kapukat dönget a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete - fogalmazott a szakszervezeti vezető, hozzátéve: a minisztérium és a szakszervezetek szakértői dolgoznak a részleteken.

Galló Istvánné félrevezetésnek nevezte, hogy a köznevelési törvény rendelkezne arról, hogy 32 órát kell a pedagógusoknak az intézményben tartózkodniuk. Mint mondta, a törvény kötött munkaidőt tartalmaz, a kormány és a szakszervezetek közötti megállapodásban pedig pontosan megfogalmazták, hogy a 32 óra kötött munkaidő munkavégzéshez, feladathoz kötött és nem munkahelyhez. A törvény rendelkezéseiből nem következik, hogy a pedagógus munkakörben foglalkoztatottaknak 32 órát feltétlenül az intézményben kell eltölteniük - idézte a megállapodást.

A foglalkoztatásról szóló rendelet fogja felsorolni, hogy a 32 órába lehet beszámítani a dolgozatok javítását, a tanórára való felkészülést és egyebeket. Galló Istvánné közlése szerint a köznevelési törvény módosításához a szakszervezet megküldte a kodifikációs javaslatait, és erről március 14-én lesz egyeztetés.

A PSZ elnöke a pedagógus-életpályamodellről azt mondta: a megállapodás azt tartalmazza, hogy a kormánynak az a célja, hogy szeptember 1-jével bevezessék. Ha ez mégsem történne így, akkor a régi elszámolás szerint minden plusz, tanórán felüli kötelező tevékenységért jár majd a túlóradíj. Ennek összege pedig nem lehet kevesebb, mint ahogy most számolják a túlórát.

Arról, hogy a PSZ bekapcsolódik-e a munkabeszüntetésbe, elmondta: az egyezmény szerint azokban a kérdésekben, amelyeket a megállapodás tartalmaz - ha párhuzamosan a kormány betartja vállalásait -, a PSZ nem vesz részt sztrájkban, és nem is szervez munkabeszüntetést.

Galló Istvánné kiemelte: a kormány bevonta a szakszervezetek a törvény-előkészítési munkálatokba a megfelelő ütemezés szerint, és a munka folyik. A kormány betartja a megállapodásban foglalt ígéreteit - mondta az érdekvédő

Mendrey László kiemelte: mintegy tíz nap múlva gördülő sztrájkot tartanak, ami azt jelenti, hogy országszerte különböző helyeken kezdik meg a munkabeszüntetést, amelyhez csatlakozhatnak újabb és újabb iskolák. Hozzátette, hogy más, nem pedagógusi szakszervezetek is jelezték csatlakozásukat, ám azt az MTI kérdésére sem közölte, hogy melyek, illetve azt sem, hogy melyik oktatási intézményekben kezdődik a sztrájk.

Arról azonban beszélt, hogy ahol sztrájkot kezdenek, ott mindenhol három nappal a kezdete előtt értesítik a tankerületi igazgatókat, valamint "a szülők sem maradnak információ nélkül", a gyerekek pedig "nem maradnak ellátatlanul", ugyanakkor a tanárok jogszerűen nem kötelezhetők az elégséges szolgáltatások biztosítására.

Mendrey László hangsúlyozta: azok a pedagógusok, akik "leteszik a munkát", abban a biztos tudatban lehetnek, hogy "nem kell gyerekekkel foglalkozniuk". Megjegyezte: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vállalta, hogy valamennyi tankerületben biztosítja a tanulók elhelyezését, ehhez azonban azt kérte a PDSZ-től - amit teljesít is a szakszervezet -, hogy az a sztrájk megkezdése előtt tájékoztassa őket a helyszínekről.

A szakszervezeti elnök úgy fogalmazott: "sajnáljuk, hogy ehhez kell folyamodnunk". Hozzátette, a kormány rendelkezésére áll még tíz nap, hogy "alkuképes ajánlattal" megkeressék őket.

A PDSZ elnöke rámutatott: követelik, hogy a tanárok munkaterhei ne növekedjenek, ehhez módosítni kell a köznevelési törvény munkaidőre vonatkozó passzusát, mert véleménye szerint a jelenlegi szabályozás maga után vonja a heti 51 munkaóra növekedését. Mint mondta, egy felmérés szerint ténylegesen ennyit dolgoznak a pedagógusok. Ezért követelik: a törvény áprilisra tervezett módosításakor a kormány úgy nyújtsa be javaslatát, hogy vegye ki a heti 32 óra, iskolában való kötelező tartózkodásról szóló részt, valamint rendelkezzenek arról, hogy a tanároknak ne kelljen heti 22 tanóránál többet tartani, mert ezzel több tízezer pedagógus állása válhatna biztossá.

Mendrey László azt mondta, hogy a pedagógus-életpályamodellel együtt járó béremelésről szóló kormányzati ígéretek nem győzik meg őket, mert az ehhez szükséges 73 milliárd forintos összeg "még most sincs a költségvetésben", kifizetése "abszolút bizonytalan". Követelésük az is, hogy a kormány erre vállaljon garanciát, s ha ezt nem teljesíti, távozzon a hatalomból - közölte.

Szólt arról is, hogy nem lehet nyilvántartást vezetni a sztrájk résztvevőiről, bár egy hírportál szerint Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak van erre irányuló szándéka. Ez a felvetés arra utal, hogy "a kormány az erő politikáját képviseli" - jegyezte meg.

A szakszervezeti vezető azt mondta: azért nem írták alá a kormányzattal a megállapodást, mert "nem lehetnek részesei egy olyan rendszer fenntartásának, amelynek létével nem értenek egyet".

Kitért arra: nem kaptak a kormányzattól megoldási javaslatot követeléseikre, ezért másfél hete "gőzerővel készülnek" a sztrájkra, amelynek meghirdetésével kapcsolatban "a PDSZ felelőtlenségét hangsúlyozni felelőtlenség" a kormányzat részéről.

A PDSZ budapesti választmányának vezetői pénteken együttműködési megállapodást írtak alá a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetével (VDSZ) és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével (VTDSZSZ). A megállapodások szerint az utóbbi két szakszervezet támogatja a PDSZ budapesti választmányának minden olyan meghirdetett kezdeményezését, amely az oktatásban foglalkoztatott munkavállalók jobb élet- és munkakörülményeit célozza meg, a PDSZ is támogatja azok akcióit, demonstrációit, és felszólalhatnak egymás rendezvényein.

Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára pénteken egy sajtótájékoztatón azt mondta: sem a gyerekeknek, sem a pedagógusoknak, sem az országnak nem érdeke egy pedagógussztrájk. Kitért arra, hogy a törvény értelmében a sztrájk idejére nem jár bér az abban részt vevő pedagógusoknak, ezért ezt az iskolák vezetőinek és a tankerületi igazgatóknak nyilván kell tartaniuk.

Arra a kérdésre, hogy a kieső pedagógusokat hogyan pótolják, az államtitkár azt válaszolta: az iskolák vezetőinek és a tankerületi igazgatóknak kötelességük gondoskodniuk arról, hogy azoknak a gyerekeknek a jogai se sérüljenek, akik tanulni akarnak, "márpedig a gyerekek tanulni akarnak". Közölte, iskolán belül kell gondoskodni arról, hogy megszervezzék az oktatást.

Hoffmann Rózsa megjegyezte: a szaktárca öt pedagógus-szakszervezettel tárgyalásban volt, illetve továbbra is tárgyalásban van.

Klik: nem tárgyaltak a még elégséges szolgáltatásokról a PDSZ-szel

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tájékoztatása szerint nem tárgyaltak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ) a még elégséges szolgáltatásról és annak mértékéről, és nem is született erről semmilyen megállapodás. A Klik pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a sztrájkban részt vevők személy- és vagyonvédelmének tárgyában kereste meg őket egyeztetés céljából a PDSZ.

A központ kiemelte: ez a kezdeményezés nem szólt a még elégséges szolgáltatásról és a mértékéről.

Mint írták, a Klik a sztrájktörvény rendelkezéseinek eleget téve március 4-én fogadta a PDSZ képviselőit, és akkor az említett témában egyeztettek. Ennek eredményeként a PDSZ vállalta, hogy a munkabeszüntetés idejére biztosítja a sztrájkban részt vevő foglalkoztatottak személyi biztonságát, továbbá gondoskodik a sztrájk ideje alatt az intézmények vagyonának védelméről, miközben a Klik gondoskodik a tanulók személyvédelméről - olvasható a központ közleményében.

Tekintettel arra, hogy a PDSZ által szervezett munkabeszüntetést "gördülő sztrájkként" hirdetik meg, a Klik az egyeztetés során azt vállalta, hogy megvizsgálja annak lehetőségét, miként lehetne biztosítaniuk a tanulók felügyeletét, és ehhez a március 8-án írt levelében az esetleges sztrájkhelyszínekről előzetes tájékoztatást kért. A még elégséges szolgáltatásról és annak mértékéről nem tárgyaltak a felek, így erről nem is született semmilyen megállapodás - tudatták.

Olvasóink írták

  • 2. DMagóg 2013. március 10. 12:30
    „1.nemtudomka67!

    "Hoffmann Rózsa meg ne fenyegesse a pedagógusokat! Ne játssza a kiskakast a szemétdombon! Kukorékolhat ahogy akar,
    eljátszotta már a becsületét"

    Ez igaznak tűnik! A teljesítmény követelényekhez meg nem tudok hozzászólni. Kevesebb tanuló, kevesebb pedagógus. Talán ebben is van igazság! Az eszközök és módszerek vitathatóak. Egyetértés, vagy diktátum? Jobb volna egyetértésre jutni! Kettőn áll a vásár! A diktámoknak már sok vesztese van.”
  • 1. nemtudomka67 2013. március 09. 09:21
    „"Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára pénteken egy sajtótájékoztatón azt mondta: sem a gyerekeknek, sem a pedagógusoknak, sem az országnak nem érdeke egy pedagógussztrájk. Kitért arra, hogy a törvény értelmében a sztrájk idejére nem jár bér az abban részt vevő pedagógusoknak, ezért ezt az iskolák vezetőinek és a tankerületi igazgatóknak nyilván kell tartaniuk."
    Ha valakiknek érdeke a sztrájk,akkor azok pontosan a gyerekek!Nekik érdekük,ha nem is tudják képviselni,hogy a legmagasabb színvonalú oktatásba részesüljenek.Ehhez kell a korszerű tananyag,a jól képzett,kiegyensúlyozott pedagógus,a korszerű techikai felszereltség.A peedagógusok világosan látják,hogy ezekből egyre kevesebb biztosított!A sztrájkkal éppen erre kívánják felhívni a társadalom figyelmet!
    Ezért nem elítélni kellene őket,hanem maximálisan támogatni.Minden olyan szülőnek,nagyszülőnek,akinek a közoktatásban résztvevő gyereke van,támogatni kellene a pedagógusok sztrájkját!Például azzal,hogy lehetőség szerint a sztrájk időtartama alatt,ha csak tehetik, gondoskodmak a gyerekeik felügyeletéről.A nyugdíjas nagyszülők is kibírnak néhány napot a saját unokáikkal és azok egy-két osztálytársával.Nem?
    Hoffmann Rózsa meg ne fenyegesse a pedagógusokat!Ne játsza a kiskakast a szemétdombon!Kukorékolhat ahogy akar,
    eljátszotta már a becsületét!Még néhány hónap és Orbán Viktor is rájön,hogy legfeljebb bölcsődei államtitkárnak jó!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: a baloldal családonként legalább egy munkanélkülit termelt

Mindegy, hogy mit ígér a baloldal, soha egyetlen ígéretét sem teljesítette - írta közleményében Kara… Tovább olvasom