Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Pécs, Essen, Isztambul lehet a kulturális főváros

Azt javasolja az Európa kulturális fővárosa címért benyújtott pályázatok értékelésére megalakult uniós bírálóbizottság, hogy 2010-ben az Európa kulturális fővárosa címet Essen, Pécs és Isztambul kapja.
Brüsszelben ismertetett jelentésében a bizottság kiemelte, hogy Pécs elsősorban a balkáni országokkal fenntartott kulturális kötődések fejlesztésére helyezte a hangsúlyt. Fontosnak tartotta a zsűri azt is, hogy Pécs pályázatának mottója „város határok nélkül” volt.
A bírálóbizottság alig négy héttel azt követően hozta nyilvánosságra jelentését, hogy március közepén meghallgatta a pályázó városok képviselőit. Ténylegesen döntenie mindazonáltal csak a két német pályázó, illetve az unión kívüli két jelentkező között kellett: előbbiek közül a német–lengyel határon fekvő Görlitz, utóbbiak közül Kijev rovására választotta Essent, valamint az Európa és Ázsia határán fekvő török nagyvárost.
A 2010-es európai fővárosokról a végső döntést az Európai Unió tagországainak kulturális minisztereiből álló tanács hozza meg ősszel – ez mindazonáltal Pécs esetében már aligha lesz több formalitásnál, a bizottsági ajánlás ellenjegyzésénél. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagyhét a telepen

Kanyargós út vezet a telepre. Az út szélén nincs virág, mi több, hihetné az ember, hogy az a… Tovább olvasom