Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Pécsi buszügy: tagadta bűnösségét Keczer László

A Pécsi Közlekedési Zrt. volt vezérigazgatója ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat.
Tagadta bűnösségét Keczer László, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. volt vezérigazgatója a pécsi helyi járatú autóbuszok bérlése ügyében a Pécsi Törvényszéken kedden kezdődött perben.

Az ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a korábban a baranyai megyeszékhely tömegközlekedését ellátó vállalat egykori vezetője ellen.

A vád szerint Keczer László 2009 januárjában adásvételi szerződést kötött arról, hogy a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. többségi tulajdonában lévő PK eladja több mint 150 buszból álló járműparkját a PK és az LL Bus Kft. által létrehozott PK Busrent Kft.-nek.

A 2,6 milliárd forintról szóló szerződéshez kapcsolódóan 11 évre szóló megállapodás is született a járművek bérléséről, amely független piaci szereplők áraihoz képest a PK-nak 671 millió forint többletköltséget jelentett, és 2019 végéig mintegy 6,8 milliárd forint pluszkiadással járt volna.

Keczer László a törvényszéken nem ismerte el felelősségét, azt mondta: nem követett el bűncselekményt. Hangsúlyozta, hogy a PK folyamatosan veszteségesen működött, 2008-ban pénzügyileg súlyos helyzetbe került, és bár a teljes járműpark cseréje időszerűvé vált, az ahhoz szükséges forrást az akkori városvezetés nem biztosította. Így olyan gazdasági modell létrehozását határozták el, amely enyhít a PK anyagi gondjain, és lehetőséget nyújt a fejlesztésekhez.

A volt cégvezető szerint a szerződésbe foglalt bérleti díj nem volt magas, mivel számításba kellett venni a járművek szervizelési költségeit és az amortizációt is.

Keczer Lászlót tavaly márciusban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben bűnösnek találta és hét év börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék a buszok eladásával és bérlésével összefüggésben, a Pécsi Ítélőtábla azonban megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra kötelezte a bíróságot.

Az ítélőtábla álláspontja alapján a törvényszék a PK buszeladással és a bérlettel kapcsolatos szerződéseit nem megfelelően, azaz nem komplexen, egy gazdasági folyamatként vizsgálta, hanem egy-egy ügyletet kiragadott, és azokról azt állapította meg, hogy előnytelenek voltak a PK-nak. Ezenkívül nem volt tekintettel a szerződésekben érintett gazdasági társaságok részben azonos tulajdonosi összetételére sem.

A táblabíróság kimondta: a buszpark eladása nem járt vagyonvesztéssel, mert a járműveket a könyv szerinti értéknél 50 millió forinttal magasabb áron értékesítették. Ezért az új eljárásnak elsősorban annak vizsgálatára kell kiterjednie, hogy a buszok bérlésével kapcsolatban voltak-e aránytalanságok.

Az ügyészség a kedden kezdődött új eljárásban már csak a buszok bérlésével összefüggésben indítványozta Keczer László elmarasztalását.

A pécsi autóbuszok eladásáról szóló szerződést tavaly februárban jó erkölcsbe ütközőnek, ezért jogerősen semmisnek nyilvánította a Zalaegerszegi Törvényszék. Ennek értelmében a PK Busrent nem szerezte meg a 176 busz tulajdonjogát, így az eredeti állapot helyreállítása érdekében azokat vissza kellett adnia a PK-nak.

A pécsi közgyűlés tavaly áprilisban úgy döntött, hogy a szolgáltatás biztonságáért a nehéz anyagi helyzetben lévő PK helyett egy tisztán városi tulajdonú céget, a Tüke Busz Zrt.-t bízza meg a tömegközlekedési feladatok ellátásával.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos baleset miatt teljes útzár Szigethalomnál

Az 53 éves férfi autójával egy kisteherautóval ütközött. A helyszínen meghalt. Tovább olvasom