Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Pedofilokat lepleztek le a sárvári rendőrök

Fiatal fiúkat vett rá pornográf felvételeken való szereplésre, illetve fajtalankodott is áldozataikkal az a két férfi, akiket nemrég fogtak el a sárvári rendőrök.
A gyanú szerint két év alatt legalább 25, 18 év alatti fiút vettek rá pénzzel vagy alkohol segítségével a szereplésre, illetve fajtalankodásra. A két férfi sárvári parkokban, játszótereken ismerkedett, legfiatalabb áldozatuk alig múlt 12 éves.

A körülbelül két éve működő pedofil csapat leleplezéséről hétfőn számoltak be a sárvári nyomozók. A vizsgálat a rendőrség zöld számára érkezett bejelentés alapján indult. A nyomozók kiderítették, hogy két sárvári férfi az elmúlt két évben, parkokban, játszótereken fiatal, főleg hátrányos helyzetű fiúkkal ismerkedett. A fiúkat - két év alatt legalább 25-öt - arra vették rá, hogy pornográf képeken és videókon szerepeljenek. A fiúk közül öttel az eddigi adatok alapján fajtalankodtak is. A 40, illetve 50 év körüli pedofilok mindegyik áldozata fiatalabb 18 évesnél, a legfiatalabb alig múlt 12. A fiataloknak pénzt adtak, vagy leitatták őket.

A rendőrség több száz fényképet, több 10 órányi videofelvételt, laptopot és fényképezőgépeket foglalt le a két helybeli férfinél. A rendőrség ezek és az áldozatok tanúvallomásai alapján bizonyíthatónak látja bűnösségüket. A nyomozók szerint azért maradhatott sokáig titokban a bűncselekmény-sorozat, mert a fiúk szégyellték magukat és senkinek nem beszéltek a velük történtekről. A két gyanúsított már előzetes letartóztatásban van. Az egyik tagad, a másik csak részben ismerte el a gyanúsítást. A lefoglalt felvételek jó részén egyébként mindketten szerepelnek. Az egyikük többszörös visszaeső, korábban már kétszer is büntették hasonló okok miatt. A két férfi akár nyolc év börtönt is kaphat, ha a bíróság bűnösnek találja őket.

Olvasóink írták

  • 7. Kolompár Rómeó 2008. június 10. 07:44
    „"Az egyikük többszörös visszaeső, korábban már kétszer is büntették hasonló okok miatt."

    Aztán büntetve lesz újra és újra és újra. Mert jól viselkedik és kijön hamarabb. A visszaesőt miért nem lehet ÖRÖKRE bezárni? Ott még jól is érezné magát, a végbélrózsáját minden nap tágítanák a tésók.”
  • 6. mágia 2008. június 09. 23:51
    „perverz állatok,levágni a pöcsét aztán a seggébe vele,előtte jól berugatni őket ....mint a fiúkat”
  • 5. gambroid 2008. június 09. 22:08
    „az ijeneket elvenen egetnem meg.lenneam vissza tarto ero˘!pl a varos fo teren.”
  • 4. MAGYAROK NYILAI 2008. június 09. 20:52
    „KOTEL ALLTALI HALAL AZONNAL !!!!!!!!!!!!!! AZ ILYENEKET ODA LOKNI A CIGANYOK KOZE A BORTONBE !!!!!!!!!!!!!!!! VAGY A GULAGRE !!!!!!!!!!!!”
  • 3. pan.cser 2008. június 09. 19:17
    „Máglyára!”
  • 2. fujj 2008. június 09. 17:09
    „fujj, de undor”
  • 1. valaki2 2008. június 09. 15:45
    „Miért csak 8 évre csukják le az ilyen beteg állatokat?????”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drogfutárokra csaptak le az autópályán a pénzügyőrök

Öt és fél kiló marihuánát találtak a pénzügyőrök az M1-es autópályán, egy lakókocsiban. A… Tovább olvasom