Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Pénzszállító lophatta el a rá bízott pénzt

Az eddigi adatok szerint a pénzszállító autó sofőrje lopta el a pénzt az I. kerületi Donáti utcában szerda este megtalált járműből -közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Lőrincz Lászlót sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt keresik.

A közlemény szerint a 37 éves férfi ellen azért adtak ki országos elfogatóparancsot, mert előző nap 16 óra 45 perc körül a munkavégzése során használt, általa vezetett gépkocsit a II. kerületi Medve utcából eltulajdonította, azzal az I. kerületi Donáti utcába hajtott, hogy a járműben lévő pénzt eltulajdonítsa.

Lőrincz László, miután a pénzt magához vette, egy 1992-es évjáratú, fehér színű, CPV-151 forgalmi rendszámú Volkswagen Passat típusú személygépkocsival hajtott el a helyszínről.

Az MTI Hírcentrum tudósítója még szerda este a Donáti utcából, ahol megtalálták a pénzszállító autót, azt jelentette: értesülése szerint az egyik pénzszállító cég járműve egy kerületi bank előtt állt, s a személyzet egyik tagja bement a pénzintézetbe. Ekkor - mielőtt a pénzszállító munkatársa visszatért volna - a jármű elindult és eltűnt. Ekkor tettek rendőrségi bejelentést.

Az MTI Hírcentrum munkatársa arról számolt be, hogy tudomása szerint a járművet a Donáti utca egyik házának pinceszintjén, egy garázsrészben találta meg a rendőrség GPS-jelek alapján, s az egyik ülésen egy fegyver volt.

Olvasóink írták

  • 12. Emberségetavilágnak 2011. december 03. 11:40
    „A hajtóvadászatot az a nemzetközi biztosítóintézet finanszírozza, amelyiknél az érintett pénzintézet biztosítva volt. A bankok nem lettek szegényebbek, a biztosító megtéríti a kárukat. Egymilliárdot nyúlt le valaki? Mennyit nyúltak le válság apropóján a bankok? Kifosztották az országot és a kisembert senki sem kártalanítja.”
  • 11. Zoan 2011. december 01. 18:52
    „Állítólag 1 milliárd! volt az autóban!”
  • 10. 620829 2011. december 01. 17:43
    „7. .suhym. 2011.12.01. 14:35
    Lopni bűn!

    EZ TETSZIK...LEGYEN SZÍVES MÁR A KORMÁNY KERESZTÉNYNEK NEVEZETT TAGOZATÁNAK IS ELMONDANI----MERT ŐK NEM TUDJÁK.”
  • 9. 620829 2011. december 01. 15:04
    „na megint moderáltak..pedig tartom...agy ......na pont ennnyi.....az összes ilyen lopás belső hírforrás alapján történik...amikor bünőzői múlttal lehet valaki....KÖZRÖHEJ!!!......ez egy alternativa a suli 2-3-as tannulóinak.”
  • 8. maci52 2011. december 01. 14:39
    „Jó tette,ha megcsípik lóvé oda,csokornyakkendős Gyuri bácsi félpénzért -bírói segédlettel-kihozza,eg-két év felfüggesztet,Gyuri bá ,bíró bá kap egy SMS-t,megérkezett az apanázs a számlára.
    A Tescó-ból ellopott egy csokit,bilincsbe vitték el,neki nem tellik gyuribára.”
  • 7. .suhym. 2011. december 01. 14:35
    „Lopni bűn!”
  • 6. KamuNeni 2011. december 01. 13:44
    „jol tette!!”
  • 5. fili-busz 2011. december 01. 13:14
    „1. igazságkereső 2011.12.01. 11:16

    Egy kis ízelítő, kik és hogyan csinálják a devizahitelesek nyomorát...

    "...Harris egy egész napot tölthetett el a genfi ....hedgefondsnál. Nem kiabáló brókereket látott, hanem számítógépeik előtt ülő matematikusokat, fizikusokat. A legtöbbjük autista zseni, akik eleve nem érzékelik a külvilágot. ,,Az egyik csak úgy tud átmenni egy termen, ha minden kilincset megfog, a másik pedig még a chipset is késsel, villával eszi", mesélte róluk a Süddeutsche Zeitungnak Harris. ,,Szuper-intelligens emberek, mindenféle morális mérce nélkül, akik a valósággal való kapcsolatukat is teljességgel elvesztették". Ha az egyik alkalmazottat megkérdezte, hogy érzi magát, azt a választ kapta: ,,nagyon jól, az elmúlt percekben hétszáz millió dollárt csináltunk". A semmiből, persze....
    A pénzpiacok mára teljességgel elszakadtak a reálfolyamatoktól, matematikai algoritmusok és nem egy-egy nemzetgazdaság vagy cég tényleges helyzete határozza meg, hogy éppen ki megy csődbe vagy ki keres sokat. ,,Felügyelet alá kell helyezni a piacokat", szorgalmazza ezért Harris. Szerinte az első lépés, hogy világméretű, egységes adókat kell bevezetni a tőzsdei ügyletekre, ma ugyanis azok voltaképp adózatlanok. Ráadásul a legtöbb hedgefonds olyan országban van bejelentve, ahol amúgy is kevés adót kell fizetnie....Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök korábban már javaslatot tett a nemzetközi pénzügyi tranzakciók megadóztatására - ..... -, de például a brit kormány, amely a londoni pénzügyi cégeket védi, keményen ellenáll...,,A szegények és gazdagok közötti szakadék egyre mélyebb. A szocializmus összeomlása óta a kapitalizmus extrémmé vált, túlzásokkal és kapzsisággal - saját vége felé halad..."

    http://hetivalasz.hu/uzlet/a-penzpiacok-mara-teljesseggel-elszakadtak-a-realfolyamatoktol-43542”
  • 4. papika56 2011. december 01. 12:54
    „Vajon mennyi pénz volt benne a kocsiba ??? Hány száz millió volt ? tudja azt valaki ? Biztos hitel végtörlesztésre költi a lóvét. Ez a fickó jól tudja a szabályt : ha kicsit lopsz --megbüntetnek ! ha milliárdokat : felfüggesztett börtön jár. Abból a pénzből már futi sztár ügyvédre !
    Tegnap olvastam : pl. YBL. bank elnöke: 2,5 milliárd Ft lopott--bünti ????
    Globex: V.Györgyike--2,5 milliárd Ft lopott--6 évet kapott
    V.Invest: 837millió Ft--K.Zoltán --o év.
    Kulcsár :46 milliárd Ft--1998-2003. --bünti : semmi !
    De viszont : egy fiatal fiú--lopott egy túrórudit--120.-Ft ---kapott : 4 nap BÖRTÖNT !!!!!!!!”
  • 3. info 2011. december 01. 12:12
    „megint karácsonyra............”
  • 2. Besenyő_Pistabácsi 2011. december 01. 11:54
    „Meg jutalmazta magát Karácsonyra!”
  • 1. igazságkereső 2011. december 01. 11:16
    „"Valamiből neki is csak meg kell élni",ha már ebben az országban a legkevésbé sem foglalkoznak azzal,hogy miként is kecmereghetnének ki a devizát nem is látott "devizahitel" embert fojtogató banki magatartás miatt! A magyarországi"devizahitelesek" hitelei akkor látták az alpesi valutát, amikor a kannás bor szőlőt! Ez a mondat idézet egy közismert magyar közgazdásztól,nevezetesen DR. Boros Imrétől, kinek e megállapítását a Magyar Hírlap 2010. november 26.-i pénteki száma is leközölte.Akkor miért is szól most a történet a magyar "devizahitelesek" bankok által történő szándékos tönkretételének szándéka miatt?!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre több külföldi jön Magyarországra, de kevesebbet költ

A harmadik negyedévben folytatódott a külföldi látogatóforgalom egy éve tartó bővülése, miközben az… Tovább olvasom