Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Pert nyert a fideszes képviselő az MSZP-vel szemben

Németh Szilárd, Csepel fideszes polgármestere javára döntött a bíróság abban a perben, melyben az MSZP egymillió forint kártérítést követelt az országgyűlési képviselő egy 2010-es kijelentése miatt - közölte Ábel Attila csepeli alpolgármester csütörtökön.
A közlemény emlékeztet: Németh Szilárd 2010 februárjában egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a közfeladatot ellátó, közpénzen fenntartott fővárosi cégek egy része - elsősorban a BKV - az MSZP-SZDSZ-koalíció pártkifizetőhelyeként működtek. Akkor azt vélelmezte, hogy mindenki számára világossá vált: az MSZP és az SZDSZ vezető körei tudtak arról, mi történik a BKV-nál. "Egyre nyilvánvalóbb, hogy azok a lopások, bűncselekmények, amelyeket elkövettek az érintett cégeknél, pártutasításra történtek" - mondta.

A csepeli képviselő kijelentésére Lendvai Ildikó, az MSZP akkori elnöke reagált, aki kijelentette, hogy a közlekedési vállalattól ellopott közpénz nem az MSZP pártkasszájába folyt be, ezért rágalmazás címén feljelentést tesznek Németh Szilárd ellen. Az MSZP feljelentésének indoklása szerint az alperes célja a lejáratás volt, ami miatt a felperes szavazatokat veszíthetett az országgyűlési választások előtti kampány hajrájában. Az MSZP ezért egymillió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére szerette volna kötelezni Csepel polgármesterét.

A bíróság az MSZP keresetét jogalap hiányában elutasította, és a perköltség megfizetésére kötelezte - közölte Ábel Attila, hozzátéve: a párt már befizette ezt az összeget.

A közleményben az áll: az ítélet indoklása szerint az alkotmány alapján "a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze". A bíróság az összes körülmény mérlegelésével arra a következtetésre jutott, hogy az alperes, mint a Fidesz parlamenti képviselője, a választási kampány során politikai jelenségekről alapvetően véleményt formált akkor, amikor "az MSZP korrupcióval való fertőzöttségére utalt".

Az ítélet indoklásában szerepel az is, hogy "Németh Szilárd részéről felfokozott politikai véleménynyilvánítás történt, azonban ez a politikai közszereplők tekintetében még a jogilag megengedhető határok között maradt" - olvasható a közleményben.

Olvasóink írták

  • 2. deszkás 2011. szeptember 01. 21:43
    „Bravó!”
  • 1. sadap12 2011. szeptember 01. 21:22
    „bezzeg ha szoci mondta volna,.....a független /?/ ügyészség és bíróság is másképp döntött volna....Orbániádában.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közel 130 milliárd a kórházak adósságállománya

Három hónap alatt több mint 10 milliárddal nőtt a kórházak adósságállománya, megközelíti a 130 milliárd forintot. Tovább olvasom