Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Petíció Czene Attilához a műkorcsolya-szakágvezetőktől

Budapest - Petíciót nyújtanak be a magyar műkorcsolya-szakágvezetők Czene Attila sportért felelős államtitkárnak, miután a honi sportági szövetség (MOKSZ) négy szakágat kizárt a január 27-én kezdődő téli Universiadén való indulásból.
Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője a vasárnapi sajtótájékoztatón bejelentette, hétfőn elküldi a műkorcsolyázók, a szinkronkorcsolyázók és a jégtáncosok szakágvezetői által aláírt levelet Czenének, továbbá Borkai Zsoltnak, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének is. A politikus elmondta, a petícióban az ügy kivizsgálását kérik a sportvezetőktől, és azt, hogy – ha lehet – segítsenek a helyzet megoldásában.

Szilágyi szerint a MOKSZ, élén Sallak György főtitkárral, indoklás nélkül, titokban, a szakágvezetőkkel nem egyeztetve döntött úgy, hogy csak a rövidpályás gyorskorcsolyázókat nevezi az egyetemista-főiskolás sportolók csúcsversenyének számító Universiadéra.

„Tudjuk, hogy a magyar sport évtizedek óta nehéz financiális helyzetben van, ráadásul sokszor az elhibázott szakmai döntések miatt kerülnek hátrányba a sportolók – fogalmazott a képviselő. – A kormány azt mondta, stratégiai ágazatként kezeli a sportot, szeretnénk, ha ez valóban így lenne, és a szövetségekben dolgozó vezetők ehhez hasonló módon nem tudnák megfosztani a versenyzés lehetőségétől a magyar sportolókat."

Nagy Sándor jégtánc szakágvezető mindehhez hozzátette, a műkorcsolya Magyarországon nagy hagyományokkal rendelkezik, s már csak a korábbi eredmények miatt is érthetetlen, hogy ezúttal miért kapott hátrányos megkülönböztetést a szövetségtől.

„Elfogadható indoklást nem kaptunk, a főtitkár írásban egyetlen alkalommal sem tájékoztatott minket, mindig csak szóban – mondta Nagy. – Először financiális problémákra hivatkozva türelmet kért, később azt mondta, a szövetség a jelenlegi anyagi helyzet miatt kizárta az indulásból a műkorcsolya négy szakágát. Érdekes, hogy a pontozóbírák már biztosan elutaznak, csak éppen versenyzők nélkül lesznek ott."

A szakágvezető kérdésre válaszolva elmondta, úgy emlékszik, a magyar korcsolyasport történetében ehhez hasonló esetre még sosem volt példa.

Olvasóink írták

  • 6. Besenyő_Pistabácsi 2011. január 10. 07:12
    „Talán az is megoldás lehetne, ha valami kicsit az agyon instápolt sportokból faragnának le! De ez akkor sem megoldás!”
  • 5. tol 2011. január 09. 23:08
    „hányszor mentem saját pénzből versenyre! Még világbajnokságra is! Nagyon áldatlan anyagi állapotban van Magyarország! Méghozzá a - kőagyú - (sport)vezetés miatt is...”
  • 4. tatár 2011. január 09. 15:40
    „Kőagyú élsportolók. Kezdve Schmitt Pajával.:-)”
  • 3. történész 2011. január 09. 14:45
    „Deszkás.

    Érdekes témát ütöttél meg? Végül is itthon lassanként az élelmiszert nem tudjuk megvenni,mert a magyar föld a német ipar működését elősegítő bió üzemanyagot termel, és a mindennapi takarmányt nem lehet megvenni.
    Minden reményünk megvan még arra is,hogy a kukorica is jövedéki adóval lesz sújtva.
    Egy komoly Magyar kormány nem engedné,hogy ilyen kis jövedelmek mellett kárunkra külföldnek termeljünk kukoricát és semmi mást.”
  • 2. deszkás 2011. január 09. 14:34
    „Stratégiai ágazat a mezőgazdaság nem a sport.Hogy miért?”
  • 1. történész 2011. január 09. 14:23
    „Suszternak jó cipőt..sportolókból emberséges politikust ?? nem tanulunk eléggé..még válasszátok meg köztársasági elnöknek Risztov Évát...már bejelentette igényét a politikára..”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Hármas-Körösön

Békéscsaba - Elsőfokúra mérsékelték szombaton este az árvízvédelmi készültséget a Hármas-Körösön… Tovább olvasom