Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Petíciót írtak a tüntetők

A szombati tüntetők számának csak felére becsülték szemtanúk a tegnap esti Kossuth téri tömeget Budapesten. Összefoglalónkban az ott történtek és a politikusvélemények is helyet kapnak.
Toroczkai László, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője tegnap este arra szólította fel a budapesti Kossuth téri tüntetőket, hogy mától ne fizessenek se adót, se tb-járulékot, egyfajta polgári engedetlenségi mozgalmat kezdeményezve ezáltal. Ezzel együtt két újabb akciót jelentett be a demonstráló Magyar Nemzeti Bizottság 2006. Szerdától arra kérik az

autósokat, hogy naponta legalább egy órára a forgalomban állítsák le járműveiket, és kapcsolják be a vészvillogót. Emellett a Parlament előtt tévékészülékekből felépítenék a „hazugság piramisát”. Szintén tegnap történt, hogy megfenyegette a kormányfőt a Kossuth téri tüntetés egyik szervezője. Az egyik hírügynökségnek a szervező azt mondta, ha Gyurcsány Ferenc nem érti meg, hogy már az életével játszik, akkor keményíteni fognak. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: tudnak a nyilatkozatról, de szerintük nem valódi fenyegetésről van szó.

Elkészült a petíció

Ma reggel adják át Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének a Kossuth téri tüntetők petícióját – közölte a pódiumon Makovecz Imre építész vasárnap kora este, hozzátéve, hogy annak szövegét a Magyar Művészeti Akadémia termében fogalmazták meg. Elmondása szerint pénteken járt a Házban, s megbeszélést folytatott a házelnök kabinetfőnökével, akivel ebben az időpontban állapodtak meg. Hozzáfűzte, hogy Szili Katalin összehívta a házbizottságot, amely valamennyi parlamenti pártot érint.

A bocsánatkérésről

Nem lehet és nem szabad együttműködni azokkal, akik ma vitatják és tagadják a harmadik Magyar Köztársaság demokratikus berendezkedésének alapját – mondta a miniszterelnök Budapesten, az MSZP rendezvényén, amelyen liberális politikusok is jelen voltak.
Európában egy jobb- vagy balközép pártnak soha nem jutna eszébe, hogy saját radikálisaival egy követ fújjon. Ez nem csupán a magyar jobboldal, de az egész magyar demokrácia tragédiája – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Szerinte Chirac francia elnök inkább veszni hagyná hatalmát, semmint hogy együttműködjön a szélsőségesekkel. A kormányfő ezzel együtt megköszönte a „kétmillió budapestinek”, hogy a nyugalmat választotta, bár fontosnak nevezte azt is, mit mond húszezer ember a Kossuth téren. Gyurcsány Ferenc bejelentette: az önkormányzati választások végeredményétől függetlenül is pályázik az MSZP elnöki posztjára.
A kormányfő az esetleges bocsánatkérést firtató kérdésekre azt mondta: Sólyom László államfő arra kérte, hogy ismerje el: semmilyen cél nem igazolhatja, hogy bárki a demokráciába vetett bizalmat kockáztassa. Álláspontja szerint balatonőszödi beszéde maga az elismerés és a szembesítés. Hozzátette: ok van megbeszélni az egész szituációt, és mindazt, ami a beszédben van. Szólt arról is, hogy a beszéd stílusa miatt – amit nem a nyilvánosságnak szánt – okkal érezhetnek csalódottságot. „Ha ezen túljutunk, akkor jöhet az a kérdés, hogy a szó legeredetibb értelmében bocsánatkérésnek kell-e következnie.”

Orbán: mérséklő hatást kell kifejteni

Mérséklő hatást kell kifejteni – jelentette ki Orbán Viktor a kialakult helyzet kapcsán vasárnap este a TV 2 Napló című műsorában. „Én (...) felelősen és mérséklő hatást kifejtve szeretnék csak közreműködni ennek a helyzetnek a megoldásában” – tette hozzá a Fidesz elnöke, arra a kérdésre válaszolva, miért nem ment ki a Kossuth téri tüntetésre.

Hazudozással vádol a képviselő

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy hagyja abba a hazudozást külföldön, és ne próbálja belpolitikai célokra használni diplomáciai tárgyalásait. Szájer a pénteki berlini Gyurcsány–Merkel-találkozó kapcsán vádolta meg hazugsággal a magyar kormányfőt.

Szili: nem igaz

„ Sajnálom, hogy olyannal hozták a nevem összefüggésbe, ami nem igaz” – jelentette ki Szili Katalin házelnök vasárnap a The Sunday Telegraph, a legnagyobb brit vasárnapi konzervatív lapban megjelent riportjára reagálva. A lap szerint Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét is a Gyurcsány-beszéd lehetséges kiszivárogtatói közé sorolják Magyarországon. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orchidea Hotel Mosonmagyaróvári csoport

Máriakálnok–Dunakiliti 2–7 (1–1). Gsz.: Mátyás, Fülöp, ill. Kurucz (3), Sipos, Hajós,… Tovább olvasom