Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 15°C Még több cikk.

Pillantások

a város „tetejéről”

Rendkívül népszerű a győri polgármesteri hivatal kabinetirodája által meghirdetett „Nyitott városházi séta”, amely során a látogatók idegenvezetés mellett a dísztermet, a sajtótájékoztatóknak helyet adó kék termet, a polgármesteri dolgozószobát tekinthetik meg, sőt, záróakkordként fellépcsőzhetnek a városháza 59 méter magas tornyába, ahonnan a megyeszékhely panorámájában is gyönyörködhetnek.
Tíz éve költözött városunkba Felföldi Nándor, a szakácsként dolgozó fiatalember a szabadidejét leginkább a fotózásnak szenteli, így már régóta tekingetett fel a városháza tornyára, de jó is lenne a magasból exponálni. Ezek után érthető, amikor a Kisalföldben olvasott a lehetőségről, hogy adventi időszakban szombatonként látogatható az épület, rögtön elhatározta, regisztráltatja magát a téli fesztivál területén felállított „Karácsonyi hivatalban” a városházi sétára. Rendkívül örült a lehetőségnek, mert úgy gondolta, hogy korábban csak a kiváltságosoknak és a protekciósoknak adatott meg, hogy felmehessenek a toronyba, pedig biztosan sokan lennének kíváncsiak a városra madártávlatból is. Reméli, előbb-utóbb lehetősége lesz az esti, lámpafényekkel kivilágított Győrről is képeket készítenie.
Szintén a fotózás a hobbija a közgazdász Rohrmayer Mariannak is, aki elemzésbe kezdett: sajnos városunk domborzati fekvése olyan, hegyoldalról nem lehet panorámaképet készíteni, kilátó hiányában pedig igazán két lehetőség van letekinteni a környezetünkre, egyik a városháza tornya, a másik pedig a Püspökvár bástyája. Emlékszik arra, hogy Borkai Zsolt a polgármester-jelölti kampányában hangsúlyozta, szakembergárdájával mindent megtesznek azért, hogy turisztikai szempontból Győr ne csak „félnapos város” legyen. Ennek függvényében a hölgy reméli, hogy az új városvezetés keresztülviszi, hogy előbb-utóbb mindkét, de legalább az egyik torony látogatható lesz a turisták számára is. Ebben az esetben, ha külföldről vagy az ország más területéről vendégek érkeznének hozzá, biztosan felkalauzolná őket a magasba, mert számára is felejthetetlen élményt nyújtott a kilátás, s biztos abban, hogy a vendégek által készített panoráma-emlékfotók kiemelt helyet kapnának a privát fényképalbumban.
Takács Tímea idegenvezető megtisztelőnek tartja, hogy Szombati-Serfőző Eszter idegenforgalmi referens őt kérte fel a nemes feladatra, ismertesse meg a látogatókat a 106 éves városháza múltjával. Érdekességképpen elmondta, a látogatók rendkívül fegyelmezetten viselkednek a séta során, olyan visszafogottan és halkan beszélgetnek egymással is, mintha egy bazilikában nézelődnének. Sőt, a fiatal hölgy azt is megfigyelte, hogy a látogatók ügyelnek a tisztaságra, többen rendkívül alaposan lábat töröltek, mielőtt beléptek az épületbe. A magasból szinte mindenki a lakását vagy házát igyekszik megtalálni a tekintetével, a másik slágertéma pedig a pannonhalmi apátság. A legszerencsésebbeknek a délután 4 órakor induló csoportban lévők tartják magukat, hiszen a korai sötétedés miatt az advent heteiben a több tízezer lámpával díszített város valóban felejthetetlen élményt nyújt.
A városmarketing-iroda vezetője, Krániczné Csala Éva elmondta, Borkai Zsolt polgármester ragaszkodott hozzá, hogy a látogatók a városházi séta során az ő irodáját is megtekinthessék, jelképezve ezzel azt is, hogy dolgozószobájának ajtaja minden győri lakos előtt nyitva áll. A szakember kiemelte, annyira pozitív visszajelzések érkeznek a városházi sétával kapcsolatban, hogy munkatársaival megvizsgálják annak lehetőségét, hogy – a hivatali munkát nem zavarva hétvégenként és a munkaidőn túl – a turisták milyen formában látogathatnák szervezetten az épületet éves viszonylatban is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A polónium

Két hete még szinte senki sem hallott a polóniumról, de Alekszandr Litvinyenko (képünkön) orosz… Tovább olvasom