Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 0°C | 11°C Még több cikk.

Pincefesztivált tartanak Bihardiószegen

Nyitott pincével, teli pohárral várják vasárnap a helyi gazdák Bihardiószegen az I. érmelléki pincefesztiválra látogatókat.
Célunk, hogy Debrecen és Nagyvárad polgárai újra felfedezzék egykoron jó nevű borvidéküket Érmelléken - mondta Heit Lóránd, a rendezvény főszervezője, borász csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben.

Mint kifejtette, előbb 1884-ben a filoxéra-vész akasztotta meg a nemzetközi elismertség útján elinduló érmelléki bor karrierjét, majd a trianoni határ végleg megpecsételte a térség sorsát, elszakítva a borvidéket hagyományos piacaitól. Hozzátette: nyolcvan év múltán a mai gazdák arra törekednek, hogy Érmellék ismét elfoglalja méltó helyét a bortérképen.

"Ennek érdekében egyrészt visszanyúltunk a térség szőlőtelepítési és borkészítési hagyományaihoz, másrészt új fajtákkal is kísérletezünk" - mondta Heit Lóránd.

A vasárnapi első pincefesztiválon tíz helyi pincészet ajtaja nyílik meg az érdeklődők előtt, és olyan helyi borokat kínálnak, mint a királyleányka, a fehérleányka vagy az érmelléki rizling és muskotály.

A fiatal borász emlékeztetett arra, hogy a legkiválóbb érmelléki bor a 19. században a Bakator volt. E fajtából néhány több mint száz éves tőkét még megtaláltak Kárpátalján, amiből megkezdték a szaporítást, és jövőre elültetik az első ezer Bakator-venyigét Érmelléken.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb ügyben hallgatták ki gyanúsítottként Kocsis Istvánt

A BKV és az MVM volt vezérigazgatóját hűtlen kezelés miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Tovább olvasom