Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Pintér: a kampányban személyvédelmet kaphatnak a kormányfőjelöltek

Már 1994-ben felajánlotta ezt a rendőrség azoknak a pártoknak, amelyek a közvélemény-kutatások szerint a parlamenti küszöböt elérték.
Miután az államfő kihirdeti a választás napját és megkezdődik a nyilvános felkészülés a választásra, a rendőrség fel fogja ajánlani a kormányfőjelölteknek a személyvédelmet - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az MTI-nek.

Pintér Sándor emlékeztetett arra, hogy már 1994-ben felajánlotta ezt a rendőrség azoknak a pártoknak, amelyek a közvélemény-kutatások szerint a parlamenti küszöböt elérték. A miniszterelnök-jelöltek azonban csak kevés esetben éltek ezzel a lehetőséggel - tette hozzá.

A miniszter a tárcájához kötődő választási feladatokkal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a rendőrség pártpolitikai semlegességét fenn kell tartani, az nem lehet megkérdőjelezhető.

A feladataik két csoportba oszthatók: a voksolás és a kampány időszakára.
A kampányrendezvények biztosításának szintjét és a teendőket létszámarányosan kell meghatározni annak érdekében, hogy megfelelő biztonságot tudjanak nyújtani - mondta.

Szabadtéri politikai rendezvényekre rendbiztos van kijelölve, aki kapcsolatot tart a rendezőkkel, velük közösen határozza meg a terület nagyságát, a tájékoztatás formáját. Ezekben az esetekben van látható rendőri jelenlét, továbbá a rendőrség biztosít egy olyan felkészült csapatot, amely meg tudja szüntetni a provokációt, a rendbontást. Zártterű rendezvényeknél elsősorban a rendezőt, az igénybevevőt, illetve a helyszínt adó vállalkozást vagy magánszemélyt terheli a felelősség, de ezekben az esetekben is segítséget nyújt a rendőrség például tűzszerészeti átvizsgálással és beléptetőkapukkal - mondta.

A szavazással kapcsolatban kiemelte, hogy önállóvá vált a választás szervezete. A folyamatot a Belügyminisztérium, illetve a rendőrség például útvonal-biztosítással segíti, hogy a szavazólapok minden helyszínre biztonsággal megérkezzenek. A tárca figyelemmel kíséri a választás informatikai rendszerét, és biztosítania kell a külföldről beérkező szavazatok biztonságos megérkezését is.

A miniszter felidézte: 1994-ben, még országos főkapitányként, meghirdette, hogy a rendőrök fehér ingben, ünnepi öltözetben és fegyvertelenül teljesítsenek szolgálatot a közterületeken a választás napján. Ez azóta hagyománnyá vált, és szeretnék a jövő évi választások során is alkalmazni - mondta. Hozzátette ugyanakkor: "senkinek nem ajánlja, hogy ebből megpróbáljon előnyt kovácsolni".

Olvasóink írták

  • 5. queenmargareth1 2013. november 16. 20:56
    „4áhhh, ez nem igaz:) ezt csak a mocskos baloldal állítja, meg az elmúltnyolcév:)”
  • 4. hangman 2013. november 16. 11:24
    „Érdekes, hogy a korábbi - jobboldalról jövő közutálatnak örvendő - miniszterelnökök mezei civil ember módjára sétálnak az ország bármelyik településén, addig a mostani kiskirályt egy egész hadsereg védi.”
  • 3. szatyi 2013. november 16. 10:12
    „Majd pont a "Pintér-gárda" fog valakit megvédeni?
    Nevetséges!”
  • 2. pog 2013. november 16. 08:51
    „nem csodálkozom...de a végtelenségig nem jár védelem...”
  • 1. queenmargareth1 2013. november 16. 08:07
    „mert ők megérdemlik...jaj, a mi pénzünkön megy:)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A fiatalok negyede takarékoskodik nyugdíjas korára - vagy tervezi

Az egyes országok között nagy volt a szóródás, például Magyarországon - az átlagos 41 százalékkal… Tovább olvasom