Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Pintér: időben sikerült elhárítani a Magyarország nemzetbiztonságát

A miniszter közölte: a tárcát érintő szervezeti átalakítások lényegében az idén befejeződnek, és a jövőben teljes egészében a gyakorlati munkára fordítják a figyelmet.
Olyan politikai csoportosulás, vagy ellenséges támadás, amely Magyarország nemzetbiztonságát hosszú távon, vagy nagy mértékben veszélyeztetné teljes egészében nem tudott kialakulni, azokat időben sikerült elhárítani - mondta Pintér Sándor belügyminiszter pénteken az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtti éves meghallgatásán.

A miniszter közölte: a tárcát érintő szervezeti átalakítások lényegében az idén befejeződnek, és a jövőben teljes egészében a gyakorlati munkára fordítják a figyelmet. Beszámolt arról is, hogy idén kísérleti, majd jövőre általános üzemmódban is elindul az egységes 112-es segélyhívószám, továbbá digitalizálják az ügyeket. A tervek szerint a digitális rendszert már ősztől használni is tudják, amely a korábbi ügyek gyorsabb felderítését segíti majd.

A miniszter szerint az átalakítások nyomán a tárcához tartozó szervek, titkosszolgálatok gyorsabban reagálnak és hatékonyabban működnek, mint korábban. Példaként említette, hogy a Készenléti Rendőrségnek 2012-ben 14 százalékkal több intézkedése volt, mint egy évvel korábban. Több előállítás és elfogás történt, a tettenérések száma pedig 107 százalékkal emelkedett.
Pintér Sándor azt is elmondta, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat tavaly összesen 664 megbízhatósági ellenőrzést végzett. Ezek nyomán 116-an kaptak fegyelmi fenyítést, 8 ember pedig nem ment át a vizsgálaton. Őket elbocsátották a testülettől.

A belügyminiszter ismételten felhívta a figyelmet az illegális migráció problémájára. Ismertetése szerint jelenleg több mint hatezer illegális bevándorló számára nyújt menedéket Magyarország. A szállások mostanra megteltek, újakat kell nyitni - mondta Pintér Sándor, ismét a bizottság és a pártok segítséget kérve a probléma jogszabályok módosítása útján történő megoldására.

Harangozó Tamás szocialista képviselő a nemzetbiztonsági ellenőrzés átalakítását kifogásolta, továbbá a Készenléti Rendőrség tevékenységét kritizálta. Úgy fogalmazott, hosszú távon semmilyen eredményei nincsenek annak, hogy a rendőrök megszállják és "végigverik" a várost. A szocialista politikus szerint ez csak a pénzbehajtást, az emberek megfélemlítését szolgálja.

Harangozó Tamás ezen kijelentésein több kormánypárti politikus is felháborodott, és Pintér Sándor is visszautasította a vádakat. A belügyminiszter kifejtette, hogy a rendőrök a szabályszegés esetén a törvények alapján járnak el és szabnak ki bírságot, amelynek nincs köze a rendőrség költségvetéséhez, az a kincstárba folyik be.

Kiemelte továbbá, hogy bizottsági meghallgatására készülve megkérdezték az önkormányzatokat, az iskolákat, a szülői munkaközösségeket, valamint az állampolgárok körében is felmérést végeztek a rendőrség tevékenységének megítéléséről. Az állampolgárok csaknem 50 százaléka jónak, vagy kiválónak ítélte meg a rendőrök munkáját, mindössze 6 százalék volt az elégedetlenek aránya.

A nemzetbiztonsági ellenőrzés átalakításával kapcsolatos félelmekre a miniszter elmondta: az előzetes C típusú átvilágítás helyett a beosztás betöltése közben, vagyis amikor "a korrupciós kísértés megérinti" indokoltabb az ellenőrzés. Pintér Sándor kiemelte: elképzelhető, hogy valakit soha nem ellenőriznek majd, ha viszont valaki gyanúba keveredik, lehetőség lesz akár többször is - évente maximum kétszer - ellenőrzés alá vetni. Pintér Sándor úgy véli a nemzetbiztonsági ellenőrzés átalakítása vissza fogja szorítani a korrupciót.

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke Magyarország terrorfenyegetettségéről érdeklődött. Hasonlóan Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő, aki azt mondta, az általa olvasott szakértői vélemények nem igazolják, hogy Magyarországon fennállna a terrorcselekmény veszélye, és ezért inkább másra kellene költeni azt a 13 milliárd forintot, amelyből a Terrorelhárítási Központ gazdálkodik.

Pintér Sándor erre reagálva azt mondta, hogy a mai világban mindig, mindenhol van terrorfenyegetettség. Az, hogy milyen szinten, az a védekezéstől függ. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a belügyi szervek felderítő munkája nyomán hazánkban is vannak olyan emberek, akik Magyarországon terrorcselekmény elkövetésén gondolkodnak.

Mindezek mellett a belügyminiszter meghallgatásán több kérdést kapott a trafik és a szerencsejátékügy vizsgálatával kapcsolatban. Harangozó Tamás szocialista képviselőnek azonban mindkét ügyet érintően olyan további kérdései is voltak, amelyek államtitkot érinthetnek, ezért javaslatára, a bizottság beleegyezésével zárt ajtók mögött folytatódott a nemzetbiztonsági bizottság ülése.

A bizottsági ülést követően Harangozó Tamás újságíróknak azt mondta: sem a trafikok koncessziójával, sem a szerencsejátékpiac átalakításával kapcsolatos ügyben nem kapott megnyugtató tájékoztatást. Mint kiemelte: a szerencsejátékügyben tavaly született jelentés jelenleg is aktív képviselőkkel kapcsolatban fogalmaz meg olyan súlyos vádakat, amelyek miatt további vizsgálatokra van szükség.

Olvasóink írták

  • 6. kormoska 2013. május 27. 09:56
    „Magyarország nemzetbiztonságára pont ő és a holdudvara jelenti a legnagyobb veszélyt!
    A bírságoknak persze nincs köze a költségvetéshez,az államkincstárba folyik be.....,a költségvetés meg az államkincstártól kapja a pénzt.
    Az ELŐRE BETERVEZETT birságbevételek korában ne nézze az autósokat hülyének!”
  • 5. jozkó 2013. május 24. 17:27
    „Vajon ki vett be fogalmazásgátlót?

    Végül is mindegy, a lényeg érthető.
    Mint a két hét, három csapás.
    De melyik "csapás" a helyes?
    /Az ösvényt is nevezik így, helyenként. Bocs./”
  • 4. Pimpa42 2013. május 24. 16:34
    „Tehát Pintér Sándor azt állítja, hogy ma, Magyarországon terrorfenyegetettség van?”
  • 3. pachakuti 2013. május 24. 15:42
    „Megijesztett ez a derék Pintér úr. A címet olvasva majdnem azt gondoltam, hogy leleplezték a kormányban, a végrehajtó hatalomban és az ország házában ügyködő kettős állampolgárokat.
    Elolvasva megnyugodtam: ők nem jelentenek (nemzetbiztonsági) kockázatot.”
  • 2. Emberségetavilágnak 2013. május 24. 15:31
    „"sikerült elhárítani a Magyarország nemzetbiztonságát"
    IGAZ!
    Így van!
    Sőt, tökéletes a bizonytalanság.
    Egy kis apróság: az az ´a´ betű nem kell az ország neve elé.”
  • 1. é-home 2013. május 24. 15:26
    „A címet még egyszer elolvashatnák, mert valószínűleg nem a nemzetbiztonságot hárították el! Bár pártunkról és kormányunkról minden elképzelhető.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szijjártó magyar cégek lehetőségeiről tárgyalt Szarajevóban

A magyar kormány szempontjából a keleti nyitás politikájának egyik alappillére Magyarország… Tovább olvasom