Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 23°C Még több cikk.

Piros riasztás: tornádó Borsodban, Nógrádban

Újra piros riasztás van érvényben a Dunától keletre: Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyére tornádó csapott le. Késő este Hajdú-Biharra csapott le a vihar. Nyugat-Magyarországon közben mérsékelték a riasztást.

Százas nagyságrendben érkezett bejelentés a tűzoltókhoz Püspökladány térségéből, rendkívüli káreset azonban egyelőre nem történt Hajdú-Biharban - mondta Balogh Tibor tűzoltó hadnagy, a megyei katasztrófavédelem ügyeletese hétfőn az MTI-nek.

Az ügyeletes elmondta: főleg vízeltávolítás miatt riasztották őket, illetve néhány fakidőlés ad munkát a térségben. Egyre több bejelentés érkezik Debrecenből is, de rendkívüli káreset egyelőre sem a városban, sem a megye más részein nem történt - tette hozzá.

A Dunántúlon közben már citromsárgára mérsékelték a riasztási szintet. Keddre a meteorológusok már nem várnak zivatart, változóan felhős lesz az ég, de emellett napsütéses idő várható, néhány helyen fordulhat elő záporeső. Szerdán és csütörtökön szintén hasonló időre lehet számítani, csak néhány helyen lehet záporeső, a hőmérséklet pedig lassan emelkedni fog. A korábbi évekkel ellentétben pénteken, augusztus 20-án nem valószínű csapadék, napos idő várható harminc fok körüli maximumhőmérséklettel, tehát semmilyen heves eseményre nem kell számítani.

Tornádó csapott le a Nógrád megyei Diósjenőn, a viharos forgószél háztetőket bontott meg, fákat csavart ki, a fák villanyvezetékre és autókra dőltek.

Szintén tornádószerű vihar söpört végig Mezőkövesden hétfőn kora este - mondta Fekete Zoltán aljegyző az MTI-nek.

"Félelmetes volt, ilyet még nem láttunk, a fekete tölcsér pillanatok alatt ért ide, diónyi nagyságú jéggel, hatalmas felhőszakadással" - mondta az aljegyző. Hozzátette: ismeretei szerint ez nem volt teljes tornádó, az alja nem ért le a földig, tudomása szerint ezt hívják szupercellának.

Fekete Zoltán közölte: azt egyelőre nem tudni, hogy a jég okozott-e károkat, de a hatalmas felhőszakadás miatt a város utcáin hömpölygött a víz, leállt a járműforgalom.

Kazincbarcikán és környékén hatalmas széllel érkezett a zivatar, és szinte néhány perc alatt besötétedett.

Sötétségbe borult Miskolc is, a várost hat óra után néhány perccel érte el a heves esőzéssel, erős széllel járó vihar. Aki tehette, gépkocsiját biztonságos helyre vitte, megteltek a mélygarázsok is. A városlakókban ugyanis még él a 2004-es hatalmas jégverés emléke, akkor autók százait verte el a tyúktojás nagyságú jég, és házak sokaságában is óriási károkat okozott.

Bódvaszilason hétfő kora este teniszlabda, tojás nagyságú jég esett. A helyiek szerint csak annak köszönhető, hogy nem lett nagyobb kár, hogy igen rövid ideig tartott, így mindössze néhány darabot szedtek össze az udvarokról.

Korábban írtuk:

A Dunától keletre a piros riasztást is kiadhatják - közölte az OMSZ meteorológusa az MTI-vel. Polyánszky Zoltán elmondta, hogy a Dunántúl keleti felében egy vonalban elkezdtek erősödni a zivatarok, és gyorsan mozgó zivatarlánccá alakulnak. Az előzetes számítások szerint a középső országrészt négy-hat óra körül, a Tiszántúl északkeleti részét pedig hat-nyolc óra körül éri el a zivatarlánc, és várhatóan késő este hagyja el az országot - tette hozzá.
Ahol narancssárga riasztás van érvényben, a heves zivatarokat intenzív széllökések, valamint nagyobb méretű jég is kísérheti.

Azokon a területeken, ahol később piros riasztást adhatnak ki, akár 90 km/órát meghaladó széllökések, valamint két centiméternél is nagyobb méretű jég is kísérheti a zivatarokat.
Azokon a területeken, ahol később piros riasztást adhatnak ki, akár 90 km/órát meghaladó széllökések, valamint két centiméternél is nagyobb méretű jég is kísérheti a zivatarokat. Fotó: http://www.stormsounds.com/


Azokon a területeken, ahol később piros riasztást adhatnak ki, akár 90 km/órát meghaladó széllökések, valamint két centiméternél is nagyobb méretű jég is kísérheti a zivatarokat. Még bizonytalan azonban, hogy hová kerül ki a legmagasabb fokú, piros riasztás, mivel ez annak függvénye, hogy régiónként mekkora területen várhatók heves zivatarok - mondta Polyánszky Zoltán.

Az ország északkeleti felében jelentős csapadékra is számítani lehet, mennyisége az 50 millimétert is meghaladhatja.

Nyitókép a met.hu-tól.

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. Titanilla 2010. augusztus 17. 13:45
    „Itt jut eszembe: az átkosban ápr.4-re, május1-re mindig jó időt jósoltak.”
  • 25. Ebgondolat 2010. augusztus 17. 09:10
    „. hozzászólás Cukipofa 2010.08.16. 18:42
    Ebgondolat nincs igazad, csak szólok.

    8. hozzászólás Cukipofa 2010.08.16. 18:43
    vagyis csak részben van igazad

    Sajnálom, hogy a harmadik hozzászólásodra már nem maradt idő, mert abból kiderült volna, hogy igazam van!! :)”
  • 24. liongate 2010. augusztus 17. 07:33
    „Mi is a Tisza partján vagyunk majdnem és soha nem kapunk semmit,Mezőtúr felé elvonult a nagy sötétség,szerencsére.”
  • 23. keiner 2010. augusztus 17. 07:04
    „Tornádó volt MOban:
    http://www.idokep.hu/hirek/tornado-mezokovesd”
  • 22. keiner 2010. augusztus 17. 07:02
    „15. CsImre, igen, egy folyó egy természetes idöjárás határ.”
  • 21. valakiiii 2010. augusztus 17. 01:16
    „http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=11028”
  • 20. Elendur 2010. augusztus 17. 01:09
    „Jobb fölül, mia <moderálva> az az angol zászló?????????????!!!!!!!!!!!”
  • 19. dublini 2010. augusztus 16. 23:54
    „a kép király, a szöveg........hmmm :(”
  • 18. CsImre 2010. augusztus 16. 23:54
    „16. Belédvágott egy villád? Hogy jön ez ide? Nem kel az evőeszközök közé ülni.”
  • 17. Ajoanyad 2010. augusztus 16. 22:00
    „franzvon, villam mi? aha”
  • 16. franzvon 2010. augusztus 16. 21:40
    „A jó kqrrvaanyját!!!!!!!-most jövök az előkertből, oszt a valagamba belévágott egy villám!!!
    Még most is reszketek, pedig már tudom, hogy sikeresen élesztettem újra magam!!!!!
    (a defibrillátorom akkuja lefogyott,a hátsómon meg egy ágas-bogas "villámjegy" lett tetoválva )
    Tényleg vegyétek komolyan embörök!!!”
  • 15. CsImre 2010. augusztus 16. 21:01
    „A délről jövő viharok valahogy ritkán jönnek föl Szegeden. Talán a Tisza az oka?”
  • 14. Morcos 2010. augusztus 16. 20:47
    „Nekem akkor is tetszik ez a kép ami a cikkhez kapcsolódik. Szeged mellett több nagy esőzésnek a "széle" jutott ki. Talán most is így járunk.”
  • 13. Filctoll 2010. augusztus 16. 20:29
    „Közeleg az augusztus 20 és ilyenkor -tanulván az évekkel ezelőtti tragédiából- minden zivatarra tornádót és tűzvörös riasztást rendelnek el.
    A végén kiderül hogy nincs semmi vészes. Ilyenkor az okosok még azt se mondják, bocs, beszopattuk a népet. Inkább azt nyilatkozzák hogy benne volt a pakliba és nagy volt az esélye.
    Én már nem hiszek nekik!”
  • 12. achilleus 2010. augusztus 16. 19:42
    „Tornádó volt, már két videó is fenn van az idokep.hu honlapon. A szupercella egyébként az, ami a cikkehez fűzött képen látszik, lényegében forgó zivatarfelhő, amelynek nem kell érintenie a földet. A tornádók leggyakrabban az ilyen szupercellákról lefűződő légtölcsérek, a szupercelláknál sokkal kisebb kiterjedésűek, ha a légtölcsér nem éri el a földet, akkor tuba a neve.”
  • 11. varosi 2010. augusztus 16. 19:35
    „Akkor jönnek a vörösök, azaz a szocik??????????????
    Inkább narancs riasztást Szegedre!!!!!!!!!”
  • 10. Hód 2010. augusztus 16. 19:32
    „Tehát akkor nem tornádó volt, ahogyan a címben szerepel...”
  • 9. CsImre 2010. augusztus 16. 18:49
    „Az egyik kisebb zivatar nyugatról, most egy nagyobb keletről húz el mellettünk. Szél van és napsütés.”
  • 8. Cukipofa 2010. augusztus 16. 18:43
    „vagyis csak részben van igazad”
  • 7. Cukipofa 2010. augusztus 16. 18:42
    „Ebgondolat nincs igazad, csak szólok.
    Nézz utána, de ha gondolod akkor elmagyarázom.”
26 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rongálás a székesfehérvári zsidótemetőben

Ledöntöttek kilenc síremléket hétfőre virradó éjszaka a székesfehérvári Óvoda utcai zsidótemetőben;… Tovább olvasom