Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Plágiumgyanú - Parlamenti vizsgálóbizottságot javasol a Jobbik

A Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-ben írt kisdoktori disszertációjának keletkezésével, illetve az államfő ügyben tett nyilatkozataival kapcsolatban - jelentette be Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Hozzátette: elképzeléseik szerint a parlamenti vizsgálóbizottság a Semmelweis Egyetem szerdán felállt öttagú tényfeltáró bizottságával együttműködve végezhetné a munkáját. Az ellenzéki politikus leszögezte: a köztársasági elnöknek az ügyben tett nyilatkozatai "hazugsággyanúsak" és hiába próbál magyarázkodni, állításait az érintettek többször is megcáfolták. Dúró Dóra szerint Schmitt Pál "hazugságspirálba" került, éppen ezért szükséges a plágiumgyanú mellett az államfő nyilatkozatait és a politikai következményeket is vizsgálni. Így például, hogy milyen nemzetközi presztízsveszteséget jelent, hogyha az államfő továbbra sem tudja cáfolni a plágiumgyanút.

A Jobbik szerint ez az ügy az őszödi beszédhez hasonló morális válságot okozhat és az emberek politikától való elfordulásához vezethet. Éppen ezért minden magyar állampolgárnak és Schmitt Pálnak is érdeke, hogy kiderüljön az igazság - mondta Dúró Dóra.

A hvg.hu január 11-én írta meg először, hogy Schmitt Pál 1992-es, 215 oldalas disszertációjának mintegy 180 oldala a bolgár Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele. Az Index később arról írt, hogy egyes bekezdések szó szerint megegyeznek egy német tudós, Klaus Heinemann tanulmányának részleteivel.

Az államfő a múlt héten, az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában visszautasította a plágiumvádat. Közölte, legjobb tudása szerint készítette kisdoktori disszertációját, nem tulajdonította el senki szellemi tulajdonát. Mint mondta, dolgozata alapirodalmi adatokra, "törzsadatokra" épül, "ez a sokat emlegetett 180 oldal", míg értekezésében van egy olyan rész, 30-35 oldal, ahol következtetéseket vont le.

A Semmelweis Egyetem rektora január 17-én kezdeményezte tényfeltáró bizottság létrehozását az ügyben a sporttudományi kar dékánjánál. A köztársasági elnök erre reagálva azt mondta, készen áll a vizsgálatra, hiszen politikusként és államfőként meg kell szoknia, hogy tetteinek átláthatóknak és elszámoltathatóknak kell lenniük.

Olvasóink írták

  • 8. Agyalapi 2012. január 27. 13:35
    „Schmitt Pali bá egész életében mindig jókor volt jó helyen, egyszer tévedett: amikor a Fidesz mellé állt. Most aztán fizethet mindenért.”
  • 7. Raktáros 2012. január 26. 23:05
    „...és a Magyargárda fekete egyenruhájában legyenek, amikor vizsgálódnak, és árpádsávos karszalaggal (nem mondhatom ki milyen) jelvénnyel a közepén, -a karjukon- ?”
  • 6. info 2012. január 26. 22:31
    „1. Qllancs 2012.01.26. 17:43 -jó pénzért”
  • 5. info 2012. január 26. 22:31
    „miért állítanak bizottságokat? a hétköznapi embert bíróság elé állítják ilyen és hasonló cselekményért!”
  • 4. Qllancs 2012. január 26. 18:21
    „palibááá kis dr-ja annyit ér --mint matolcsi papa közgáz diplomája !!! Mert amit fenntebb nyilatkozott --úgynéz ki nagyon a helyzet !!!!!!!”
  • 3. Qllancs 2012. január 26. 18:21
    „palibááá kis dr-ja annyit ér --mint matolcsi papa közgáz diplomája !!! Mert amit fenntebb nyilatkozott --úgynéz ki nagyon a helyzet !!!!!!!”
  • 2. zero 2012. január 26. 18:02
    „Lehet hogy azt hitte ezt is csak alá kell írni”
  • 1. Qllancs 2012. január 26. 17:43
    „Minek ennyi bizottság ??? Hány ember, mennyi pénzért vizsgálja ???
    Nem kell oda szakértő ! csak 1 ember aki jól beszél : franciául, és németül --mert e-két nyelvből fordítatta le és másolta 1 : 1 ben !!!
    Amikor ´ 92 ben "megvédte " a dr. ját ---mindd az 5 elbíráló : palibááá beosztottja volt ! MOB -elnök SP, a többi 5 pedig igazgatósági tag !
    KI az aki a FŐNÖKÉT nem summa cum laude -- értékeli ????
    Lehet ,hogy repültek volna !!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Családi ház égett Csobánkán

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy körülbelül 130 négyzetméter alapterületű családi ház… Tovább olvasom