Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Pofonok

Egyik neves írónk novellájában olvashatjuk: „Az arc a lélek virága... aki ezt megüti, az a másik lelkét üti meg!” Amíg valaki gyermek, sokszor kap szüleitől pofonokat. Az esik a legrosszabbul, ha idegentől, s méghozzá jogtalanul kap pofont az ember. Erről a 70 éven felüliek tudnának sokat mesélni, akik még az inaséveik alatt megkapták a napi, sokszor érdemtelen pofonjaikat. Egy ifjú ismerősöm mesélte, hogy tízévesen – vidéki kisiskolásként – kapott egy városi boltban ártatlanul egy fülest az eladótól, aki felszólította: „Rakd ki csak a zsebeidet, fiam!” Ahogy mondta: ezt a megszégyenítést ma sem tudja elfelejteni. S miután nem volt semmiféle eltulajdonított tárgy a zsebében, egy röpke „bocs” után elküldték az egykori kisdiákot, mintha mi sem történt volna. A boltos már bizonyára nem is emlékezik erre az epizódra, de az akkor kisdiák lelkében ma is ott ég az egykori gyermekkori, ártatlanul kapott pofon! Pszintén kívánom neki, hogy az élet kímélje meg a „közéleti” pofonoktól, mert ezek még fájdalmasabbak, mint a gyermekkori fülesek. Hiszen egy felnőtt mégsem fakadhat sírva, még ha fájdalmasabb és nagyobb is az a „pofon”, amit most is legtöbbször – akárcsak a gyermekkorban – igazságtalanul kap olykor az ember.

Mester Miklós nyugdíjas, Mosonmagyaróvár
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jó ára lehet a fokhagymának

Félő, hogy idén sem lesz megfelelő piaci ára a fokhagymának, pedig a körülmények hosszú évek óta… Tovább olvasom