Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Pokorni: 4 éves kortól legyen kötelező az óvoda

Pokorni Zoltán négyéves kortól írná elő a kötelező óvodába járást, ezt megelőzően a hátrányos helyzetű családok gyermekeit anyagi támogatással ösztönözné az óvodáztatásra.
Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke nem tenné kötelezővé az egésznapos iskolát, arra - mint az MTI-nek elmondta - pénzügyileg motiválni kell és szakmailag fel kell készíteni az intézményeket, mert erre ma még nem alkalmasak.

A fideszes szakpolitikus azt mondta: bár az új köznevelési törvényhez kapcsolódó részleteket még nem látják, a koncepció alapján az, hogy a kisebb településeken állami fenntartásba kerülnének az iskolák, a nagyobb települések pedig visszavennék a fenntartói jogokat, nem zárja ki a lehetőségét, hogy "értelmes megoldás" szülessen. Nagyon szétaprózott az intézményfenntartásra jogosultak köre, változásra szükség van - hangsúlyozta, hozzátéve: ugyanakkor nem szabad átesni a ló másik oldalára, hogy mindent az állam lásson el. Indokolt a pedagógusbérek központi finanszírozása is – mondta. Kiemelte: a jó életpályamodell a több és jó minőségű, aktuális munkát honorálja, azt finanszírozza, ha valaki túlmunkát végez, és nem az eltelt időt, valamint különbséget tesz a jól és a kevésbé jól dolgozó pedagógus között. Pokorni Zoltán már a tanárképzés elején kiemelt ösztöndíjat biztosítana a legjobbaknak, nem csak a képzés végén adna ilyen juttatást. Az ösztöndíjjal garantálni kellene az elhelyezkedést is - jelezte.

Kiemelte: a pedagógus életpályamodellbe akkor érdemes belevágni, ha a szükséges források rendelkezésre állnak. Ha nincs elegendő pénz, akkor nem szabad elkezdeni - fogalmazott a fideszes politikus, aki szerint ez esetben még az is jobb megoldás, ha csak bizonyos területen valósítják meg, bizonyos feladatokat finanszíroznak, de azt teljes összeggel. Példaként említette a hátrányos régiók kiemelését, illetve azt a lehetőséget, hogy egy bizonyos képzési fokozatokban vezessék be. Nemzetközi kutatások eredményei mutatják, hogy például a korai fejlesztésre fordított összegek nagyon jó hatékonysággal térülnek meg. Hozzátette: azt semmiképpen nem tanácsolná, hogy elkezdjék bevezetni az életpálya mindegyik elemét „néhány ezer forinttal". "Ez olyan, mintha a szakadékot valaki több lépésben akarná átugrani, ez nem szokott összejönni" - fogalmazott Pokorni Zoltán.

A fideszes politikus örömmel látja a koncepcióban több korábbi felvetésüket. Ezek között említette a korai óvodáztatást, ugyanakkor szerinte "a kevesebb több lenne". A most ötéves kortól kötelező óvodáztatást négyéves korra szállítaná le és nem háromra, mint ahogy az a koncepcióban szerepel. Négyéves kor előtt csak a hátrányos helyzetű családokat motiválná anyagi támogatással az óvodáztatás megkezdésére – mondta, előrebocsátva, hogy módosító indítványt terjesztenek be.

Pozitívumként értékelte az egésznapos iskola megjelenését a javaslatban. A magyar gyerekek a nemzetközi adatokkal összevetve nagyon kevés, mindössze 670 órát kapnak egy tanévben közfinanszírozásból, az Egyesült Államokban ennek majdnem a kétszeresét – mutatott rá. Az egésznapos iskolának van egy nagyon fontos esélykiegyenlítő és esélyteremtő szerepe - emelte ki Pokorni Zoltán, hozzátéve: ő azt tartaná jónak, ha nem kötelezően rendelnék el, hanem pénzügyileg motiválnák és szakmailag felkészítenék az intézményeket erre. Ma erre nem alkalmasak, annak ellenére, hogy a gyerekek kevesebb mint fele napközis, illetve tanulószobára jár. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az intézmények alkalmasak az egésznapos nevelés pedagógiájának megvalósítására, ez más jellegű, oldottabb, személyre szabottabb, differenciáltabb tanulása a tananyagnak, ahol a sport, a művészeti programok mindenkinek járnak és integráltan bele vannak szőve a klasszikus közismereti tárgyak körébe – fejtette ki. "Amikor valaki azt írja, hogy a felsősöket délután haza lehet engedni, az arra utal, hogy úgy képzeli ezt, mint a napközit, de a kettő ég és föld" - fogalmazott Pokorni Zoltán, aki szerint felső tagozaton is lehetőségként kellene ezt megjeleníteni és nem kötelező jelleggel.

A magyar iskolarendszer szelektivitásának egyik oka, hogy nem személyre szabott, nem gyermekközpontú, nem fejlesztésorientált a pedagógiai kultúra, hanem tantárgycentrikus. Ennek oka pedig az időhiány - állapította meg.

A bizottsági elnök nem írná elő kényszerrel az önkéntes szociális munkát sem, inkább olyan pozitív ösztönzőeszközöket alkalmazna, mint például a felvételi pluszpontszám.

Pokorni Zoltán az emelt szintű érettségi kötelezővé tétele kapcsán kitért arra, hogy a felsőoktatásba a bemeneti követelményeket növelni kell, de úgy, hogy a középiskolák fel tudják készíteni a gyerekeket. Olyan követelmények megszabását, ami csak szűkíti a felsőoktatásba való belépést nyelvtudás, vagy pontszám terén, nem tartja jónak.

Nem tartja jónak azt a tervezett intézkedést sem, hogy a hétéves kort elért, gyógypedagógiai ellátásra nem szoruló, de iskolai tanulásra nem képes gyermekeknek fejlesztő pedagógiai osztályt kellene szervezni. Mint mondta, az iskolaérettség megállapítása nem egyszerű, s a 6-8 évesek között több évnyi különbség mutatkozhat a biológiai és a mentális kor között. Azt gondolni, hogy ez egy naptári évbe tömöríthető, nem helyes, mint ahogy az is helytelen szemlélet, hogy aki kilóg, az mind gyógypedagógiai eset – ismertette álláspontját, hozzáfűzve: az óvoda ma minden tekintetben alkalmas ezeknek a gyerekeknek a fejlesztésére, ezek az osztályok azzal a veszéllyel járnak, hogy stigmatizálják az ide járó gyerekeket.

Pokorni Zoltán szerint a koncepció jelentős változást hoz, megfontoltságra van szükség a jogalkotók részéről.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. bánki 2011. szeptember 08. 20:05
    „Gyerek koromban igen kevés háztartásbeli szomszédunk volt. A nők többsége járt dolgozni. A szomszédok meg ránéztek a környék gyerekeire.

    Magyarázzátok már el mi a rákot csinál othon az munkanélküli aki lepasszolja gyerekeket is ?

    Elvileg irtó sok ideje lenne a saját, ne adj isten - akár pici pénzésrt - a szomszéd gyerekeire is.”
  • 22. EgEdina 2011. szeptember 08. 17:15
    „Aki elviszi a gyereket iskolába, óvodába valószínűleg dolgozni megy. A környékünkön él egy olyan család, ahol nem tudom már hány gyerek van, de egyik kisebb mint a másik. Párom megkérdezte anyukát, miért is nem járnak oviba. A válasz: Úgyis itthon vagyok Gyes-en, aztán anyaságin és reggel nem bírok felkelni, mert a sok kölök nem hagy aludni. E beszélgetés közben ezek a mondatok hangzottak el anyuka cigarettával kitömött szájából a gyerekek felé: Takarodj be! Húzzál innen! Kussolj! Ögyé vajas kenyeret!!! stb.
    Nagyon jót tenne ezeknek a gyerekeknek egy kis törődés, odafigyelés, szeretet, napi rutin, rendes főtt étel és még sorolhatnám.
    Ezzel ellentétben ismerek olyan 6 gyermekes családot akik előtt le a kalappal!!!!!”
  • 21. jq 2011. szeptember 08. 15:57
    „Hidd el, összességében jól járunk, ha azok a hátrányos helyzetű gyerekek normálisabb nevelést kapnak, talán kevesebb végzi rablógyilkosként”
  • 20. klj_54 2011. szeptember 08. 15:50
    „18. harcsabajusz 2011.09.08. 15:21
    Rozika néni államtitkár nem miniszter.”
  • 19. bánki 2011. szeptember 08. 15:25
    „Ez jó !

    A hátrányos helyzetűnek már csak a gyereket kell összehoznia !

    A többit mi álljuk !”
  • 18. harcsabajusz 2011. szeptember 08. 15:21
    „Asszem Pokorni azért nem lett miniszter, mert önálló gondolatai vannak - amin ráadásul érdemes is elgondolkodni. Rozi néni meg hüen végrehajtja mindentudó Viktorunk utasításait - ezért is miniszter.”
  • 17. smalltown 2011. szeptember 08. 14:54
    „ja, es 15 evesen rugjak ki oket az iskolabol....:(”
  • 16. jmkrisz 2011. szeptember 08. 14:25
    „Eddig arról volt szó, hogy megvonják a szoc. segélyt, ha a gyereket nem járatják oviba, iskolába, most meg még pénzt is kapnak érte? Hm”
  • 15. .suhym. 2011. szeptember 08. 13:32
    „Magyarországon három dologhoz " ért" mindenki: foci, gyógyítás és a tanítás!

    Jókat lehet kacarászni, a sok "okos" hozzászóláson!:)))))))))))

    ......................................................................................

    14. jq 2011.09.08. 12:53

    Kiegészíteném azzal, hogy nem csak és kizárólag a hátrányos helyzetűeknél!:((”
  • 14. jq 2011. szeptember 08. 12:53
    „Pokorninak helyet kéne cserélnie Rózsikával....

    A kötelező óvoda azért kell, hogy mire nyílogatni kezd a gyerek értelme, valami jó példát is lásson maga körül, kapjon rendesen enni, tanuljon meg kezet mosni, szót fogadni stb, mert ez sajnos egyre több családban problémát jelent”
  • 13. Power 2011. szeptember 08. 10:56
    „Mindenféle bugyuta kommunikáció jelenik meg oktatásügyben...Pokorni és Rózsika egyszer megbeszélhetnék egymás között, hogy ki is a "főnök".”
  • 12. 620829 2011. szeptember 08. 10:55
    „10. papika56 2011.09.08. 10:46

    Ez a beszéd....a gyerekeimnek itt nincs jövője..amilyen a kormány olyan az ország....hát 21 éve egyfolytában érdekes kormányok vannak.....megkaptuk-megérdemeltük biztosan....a feleségemnek még 20 év van nyugdíjig....kint 10-15 szörös pénzért várják-hogy orvosként dolgozzon....itt nincs az iskolákban normális nyelvtanítás...sok értelmetlen adattanulás folyik...MINEK??????..........AZ A BAJ-HOGY ITT SOKAN ÖSSZEKEVERIK A SZŰLŐFÖLD ÉS A HAZA-OTTHON FOGALMÁT...
    HAZA AZ AHOL REND VAN-TISZATSÁG-KÖZREND ÉS A BÜNÖZŐKNEK VAN FÉLNIVALÓJUK-AHOL AZ ÉLŐSKÖDŐKET NEM KISZOLGÁKJÁK-HANEM MEGDOLGOZTATJÁK...STB,--STB--STB....ITT A 2 HÉT MÁR HÁNYSZOR TELT EL??????KÖZRÖHEJ!!!!!”
  • 11. skyzo50 2011. szeptember 08. 10:50
    „9. Miért, szerinted az a gyerek, aki 6 éves koráig otthon "nevelkedik", és addig csak azt látja, hogy ha bármi érdekellentét, konfliktus, gond van, akkor arra kiabálás, esetleg ütés a válasz, az mit fog csinálni az iskolapadban a többi gyerekkel? Nem lenne jó, ha az ilyenek is 2-3 évig legalább megtapasztalnák, hogy másfajta problémamegoldási stratégiák is léteznek? (De még a rendes családban nevelkedőnek is jó, ha szokja milyen dolog közösségben lenni.)”
  • 10. papika56 2011. szeptember 08. 10:46
    „T. 6.
    Tudod ha 10 évvel volnék fiatalabb már itt se lennék !
    a gyerekem is készül kimenni, a család fiatalabbjai már úgy is kint vannak--szerte-széjjel Európában.
    Nagyon szomorú, hogy évek óta nem ült le egy asztalhoz az egész család ! Ez bánt engem , lehet,hogy direkt ezt akarja a kormány--a családok tagjai több száz km. éljenek egymástól ! ?????”
  • 9. KamuNeni 2011. szeptember 08. 10:32
    „Ez a pokorni ...<moderálva>?

    Miert nem ket evtol. Attol hogy az ovodat korabban kezdik a gyerekek se okosabbak se ugyesebbek nem lesznek. Akinek dolgozni kell jarni az meg ugyis beteszi a gyereket ovodaba mar egy eves koratol vagy hamarabb.”
  • 8. Power 2011. szeptember 08. 10:25
    „Pokorni feltalálta a "feltalálta a spanyolviaszt", az egész napos iskolát, Rózsika előállt a 30 perces órákkal...meddig licitálnak még egymásra?”
  • 7. Power 2011. szeptember 08. 10:16
    „Ötleteljünk tovább! Egész napos iskola, 30 perces órák alsó tagozaton, ha van rá igény...”
  • 6. 620829 2011. szeptember 08. 10:16
    „5. papika56 2011.09.08. 10:09

    MIT KERES MÉG ITT RÖHEJORSZÁGBAN....ITT CSAK A HÁTRÁNYOSHELYZETŰEKET SZABAD-KELL ÉS AKARJÁK HELYZETBEHOZNI....hát a dolog nem érthető???”
  • 5. papika56 2011. szeptember 08. 10:09
    „T. 3.
    Igen ez <moderálva> mondta azt a marhaságot !
    KB. ez a szinvonal ott a minisztériumban. Olyan emberek osztják az észt--akiknek tapasztalatuk nincs, v. ha volt régen elfelejtették. Ezek mindd amnéziában szenvednek !
    Jó lenne ha szó volna pl. hogy egy osztályba ne 30-35 en járjanak ! Ennyi gyerek 1 pedegógusra nagyon sok . Ez külföldön : 20 tanuló, 1 tanár --2 asszisztens ! ott lehet érdemi munkát végezni.
    Míg itthon a 30 ból --2-3- gyerek " problémás " ezek zavarják az órát, a többieket --az óra fele fegyelmezéssel telik el .
    Életpálya modell ???? A gyerekem -2 egyetemi --szín kitűnő diplomával, felsőfokú angol, 6 év gyakorlat után ---ma munkanélküli !!!!
    Akiket nem rugtak ki : pl van aki most jár suliba ??és tanít !---v. éppen tanárként O , de v.nek a barátnője !!!!
    Tudnék sok érdekes dolgot leírni .”
  • 4. 620829 2011. szeptember 08. 10:04
    „a hátrányos helyzetű családok gyermekeit anyagi támogatással ösztönözné az óvodáztatásraű

    esküszüm átkeresztelkedem....és valahonnan szerzek 3 kg-os aranynak tűnő láncot a nyakamba....fizessük csak az adót becsülettel....van kikra költeni....szánalmas egy Land !”
23 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Földrengés volt Hatvan közelében

A nyolc perccel fél egy után kisebb, 2,3-as erősségű földmozgást érzékeltek Hatvantól 10 kilométerre északra. Tovább olvasom