Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Politikai elemzők ötleteltek a népszavazás kapcsán

Kaució fizetése minden egyes népszavazási kérdés után, 50 százalékra emelnék az országos ügydöntő, és 25 százalékra vinnék le a helyi népszavazások érvényességi küszöbét, nyilvános lenne a referendum összes költsége is.
Kaució fizetése minden egyes népszavazási kérdés után, 50 százalékra emelnék az országos ügydöntő, és 25 százalékra vinnék le a helyi népszavazások érvényességi küszöbét, nyilvános lenne a referendum összes költsége is - egyebek mellett ilyen változtatásokat javasolnak a népszavazással kapcsolatos szabályoknál a Political Capital és a Századvég Alapítvány szakértői. Közös tanulmányuk ötlete még a kampány idején született, de ahhoz egyelőre nem dolgoztak ki konkrét törvényjavaslatokat, megvárják ugyanis, mit szólnak felvetéseikhez a politikusok.

A két politikai elemző intézet munkatársai 6 pontban foglalták össze javaslataikat. Az országos ügydöntő népszavazásoknál visszaállítanák a többségi részvételi elvet, azaz a referendum csak akkor lenne érvényes, ha a választásra jogosultak több mint fele elmegy voksolni - úgy, ahogy ez 1997 előtt is volt. Most elég, ha legalább egynegyedük és egy ember megteszi ezt. Helyi népszavazásoknál ennek ellenkezőjét javasolják: az ilyen referendumok már akkor érvényesek lennének, ha a választók több mint negyede a feltett kérdésre azonos választ ad.

A kezdeményezők, az állami támogatásban részesülő pártok és a kormány köteles lenne a nyilvánosság előtt elszámolni, pontosan mennyit költött az adott népszavazásra, az aláírásgyűjtés kezdetétől egészen a voksolás napjáig. Az elszámolást - benne a reklámok és a kampányszervezés költségeivel - honlapjukon lennének kötelesek közzétenni, az Állami Számvevőszék ellenőrzése mellett.

A javaslatok között szerepel még a népszavazási kezdeményezés benyújtása és a voksolás közötti időszak lerövidítése, nagyjából fél-háromnegyed évre: itt elsősorban az ésszerűtlenül hosszú határidőket változtatnák meg. Az Országos Választási Bizottságot (OVB) is tehermentesítenék, azzal, hogy kauciót fizettetnének minden hitelesítésre benyújtott kérdés után. Egyelőre nem tudni, pontosan mekkora lenne ez az összeg. Célja az lenne, hogy visszatartsák vele a komolytalan kezdeményezéseket. A pénzt csak akkor fizetnék vissza, ha az OVB hitelesítette az adott kérdést - mondta a Független Hírügynökségnek Somogyi Zoltán, a Political Capital igazgatója.

A parlamentnek legfeljebb 3 hónapon belül törvényt kellene alkotni a sikeres népszavazás eredményéről, most nincs ebben a kérdésben konkrét időkorlát. Emellett a mostani 3 év helyett csak 5 év után lehetne újra népszavazást kezdeményezni egy olyan kérdésről, amelyről egyszer már kikérték a választók véleményét, így az mindenképpen túlnyúlna az adott parlamenti cikluson - zárul a javaslatsor.

A két intézet közös javaslataival kétharmados jogszabályokat kellene módosítani, elfogadásukhoz tehát mindenképpen széleskörű politikai konszenzusra lenne szükség.

Olvasóink írták

  • 13. Kapuvári 2008. március 12. 11:01
    „Ugye azért olyan rossz ott svájcban,mert a nép szavaz!évi 2-3 népszavazás, és mindenki boldog, nincsenek hazug,csaló politikusok,mert úgyis a nép mondja ki az utolsó szót!csak ilyen uszító baloldali,neoliberális csaló,részeges szdszes mondja,hogy ne szavazzon a nép!igen! a liberálisokból nem kér a nép!ilyen trógerek szavazzanak helyettünk,mint az egész csaló,részeges,buzi szdsz, meg az mszp nagy része!hát nem!népszavazás=demokrácia!még ha nem is tetszik ez a hazugoknak!”
  • 12. Németh Pál nyugalmazott mérnök, Makó 2008. március 12. 00:08
    „Tisztelt olvasók!

    A magyar nép 85%-a elvetette a három kérdést, vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat.
    Mivel ügydöntő népszavazás volt 2008. március 9.-én, evvel a nép lezárta a kérdést.
    Hivatalosan a kormány tudomásul vette a nép döntését.

    Evvel szemben elindult egy alantas vita a magyar parlamentben, amiben a nép ezen jogát el akarják venni. Az MSZP, SZDSZ és az MDF is ezért papol. Ez mélységesen antidemokratikus!

    Jómagam, mint magyar és svájci állampolgár hozzá vagyok szokva több mint 31 éve, hogy a demokráciában a polgárok évente 3-4-szer elmennek a sorsukat érintő népszavazásra és rászánják azt a fél órát az idejükből. Sőt, mint tudatos polgár én még legalább fél napot is rászántam előtte, hogy átolvastam a pro-, kontra- és a (svájci)kormányunk javaslatát is.

    Mivel azonban szerencsére törvénymódosításra itthon 2/3-os többség kell, ezért nagyon remélem - mint párton kívüli -, hogy a Fidesz és KDNP nem fogadja el.

    S ne felejtsék:
    a TB-törvény népszavazása csak ezután jön, ahol szerintem a nép ugyan úgy 85%-al elutasítja azt, mint 2009. március 9.-én tette a három ügyben.
    Mert ugye a nép 85%-a nem akarja a TB-privatizációt sem.
    S mellékesen: Svájc és én is hamarosan szavazunk a TB pénztárak feloszlatása ellen,
    s a központi pénztár visszaállításáért. Azért, mert a pénztárak nagyon felvitték az árakat!!!
    De erről az MSZP-SZDSZ nem szeret beszélni.....
    Tehát itt is a régi bolsevik diktatúráról van szó a mai MSZP-SZDSZ ügyködésben.

    Ugyanis Svájcban a népszavazások hétköznapiak. S Svájc azért is olyan gazdag anyagilag, mert a népnek, a polgároknak, s nekem is személyesen politikai jogunk, jogaim vannak.

    Mi lenne a kiút?
    Az, ami nyugaton hétköznapi politikai szervezet:
    nagykoalíció a minisztertanácsban
    (ahol az országos szavazatoknak megfelelően minden pártnak van miniszteri széke) és
    a kétkamarás rendszer (azaz van felsőház és alsóház, azaz az alsóházban a megyei képviselet van, ami ma nincs Magyarországon)
    S ki nem akarja ezeket a gyümölcsöző változtatásokat Magyarországon?
    Az összes magyar politikai párt.
    S miért nem? Mert akkor hatalommegosztás lenne.
    S ki akarta volna ezt például?
    Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.
    S ki szapulta először? Pokorni Zoltán, Fidesz.
    S ki szapulta másodszor? Orbán Viktor, Fidesz.

    S miért nincs ma még az a gyümölcsöző politikai rendszer itthon?
    Azért, mert a magyar nép sem akarja.
    Ez pedig a legnagyobb baj!

    Ugyanis a többi országokban, ahol gyümölcsözik, ott a nép is akarja.
    Pl: A, D, CH, F, Gr, USA és így tovább.

    Mi vagyunk az igazi hibásak, nem a tehetetlen politikusok.


    Üdvözlettel”
  • 11. waterbear. 2008. március 11. 21:15
    „vicc, egy azért van, a NÉP, csak van annyi esze, hogy nem tömörül pártba, mert akkor arról visítanának a politikusok, hogy kisemmizi őket a nép:-)))”
  • 10. vicc 2008. március 11. 21:07
    „és most szerintem szavazzuk meg , hogy ingyen legyen a benzin
    , a gáz , a villany !!!!
    Igen igen igen !!!!!!!!
    Az a szomorú , hogy Gyucsány Ferike és slepje még a mai napig nem fogta fel , hogy ő ellenük szólt a népszavazás !
    Normális politikával , kellő intelligenciával és szociális stabilitással akár még 3 nem is elérhető lett volna !
    De ne várja a kormány a józan ész politikáját akkor , amikor egy hiteltelen hazudozó arogáns debil komcsi ugat 10 millió embernek hazugságokat !
    A másik oldal sem különb sajnos ! Nekik is a sajt kelllllllll!
    De akkor ki itt a hiteles politikai és gazdasági oldal vagy párt !
    Ha valaki tudja Írja meg !”
  • 9. waterbear. 2008. március 11. 20:49
    „Jó nagy baromság....
    És mi lesz a kaucióval ha csak 49 a százalék??? Vagy csak 35?
    Ez csak arra jó, hogy a hatalmon lévő párt ne járhasson így mint most az MSZP. És a polgárnak meg ne legyen szava.
    De a hangsúly a elég szépen tanulmányokon van, valamivel meg kell indokolni az állami pénzek elherdálását...
    Na majd tavasszal lesz a Méhek nemi életéről is ügyrendi kérdés, pár, több száz milliós tanulmány után....

    És ez a brilliáns ötlet megint a mi pénzünkből... ezért a baromságért embereknek fizetnek! Nem is keveset.

    Jól van ez így, az is fontos, ha egyáltalán a választók egyharmada elmegy voksolni ebben az országban, hosszú, kemény 18 évi munkával érték ezt el, közösen, mindegyik pártnak nevezett zsebközösség, együttesen.
    Meg azt, hogy a politika szó szinonímája lett a lopás, csalás, hazudozás, összefonódás, kihasználás, megkárosítás szavaknak.
    Érjék el, hogy az emberek értsék meg, hogy miről szól az "értük" folytatott politika, és éljék is túl, akkor lesz kedve elmenni a többségnek szavazni... de addig?

    A pártok meg költsenek bármire a tagdíjukból, ne az én zsebemből!
    Miért kell az én zsebemből bármelyiket is akárcsak egy kicsit is finanszírozni???? Én ehhez nem járultam hozzá, nem fizetek pártadót, ha meg az általam befizetett Tb-ből vagy nyugdíjjárulékból, vagy bármilyen címzett adóból (Áfa, útadó, súlyadó stb) fizetik akkor csalnak, börtönben a helyük, mindegyiknek aki ezt megszavazta. Jah, hogy az APEH meg nem néz a feje fölé.... na hát ilyen országban élünk.
    Tudjátok hány párt lenne ha saját maguknak kellene fenntartani a székházaikat, autóikat, naplopó bérenceiket?
    Valahogy úgy... egy sem. Legfeljebb a Haspárt:-)
    Ha valaki tagdíjat fizetne azért elvárná, hogy képviseljék az érdekeit, nem lenne bizottságosdi, meg nem nőnék ki lassan a Parlamentet.”
  • 8. szavazz! 2008. március 11. 20:32
    „ja, szavazzon a nep mindenrol! :) de egy sotet alak vagy te Kapuvari!”
  • 7. radenko 2008. március 11. 20:23
    „A politikai elemzők nem látják az erdőtől a fát. Nincsenek tisztában a jelen helyzettel, vagy egy piár fogást találtak ki , hogy eltereljék a nép figyelmét.
    Ebben az eszement világban és tőrékeny demokráciában ilyen hülyeséggel elő állni, az már értelmiségi csúcs.”
  • 6. realis 2008. március 11. 19:37
    „A Political Capital minden, csak nem jobboldali. Ha jól tudom, a Fletóéknak sokat dolgoztak.”
  • 5. theseus 2008. március 11. 19:24
    „A kormánypártok a vereség beismerése helyett - totálisan antidemokratikus módon - most többek között az AB ellen fordulnak.
    Az AB döntéseinek megértéséhez főleg dolog kell: 1) az indoklások elolvasása és megismerése
    2) jogi ismeretek”
  • 4. klj_54 2008. március 11. 17:33
    „Ha jól tudom, akkor erősen jobboldali a két szervezet.
    Nomármost csak nem attól félnek, hogy majdan ezt a fegyvernek látszó valamit (népszavazás) ellenük is bevetik?
    Érdekes...
    Az "AB" meg egyszer így egyszer úgy dönt egy bizonyos kérdésben. Nem ártana, ha konzekvens lenne!”
  • 3. Kapuvári 2008. március 11. 16:40
    „Demokráciát!népszavazást mindenről!majd a nép eldönti,hogy mit, hogyan akar!legyen egy 100 fős parlament,ami a kérdéseket kidolgozza, gyorsítsák meg a lebonyolítást,aztán,majd meglátnák,hogy igenis érdekli az embereket a saját sorsuk!”
  • 2. theseus 2008. március 11. 16:27
    „Ötletelni lehet, az AB meg majd dönt.”
  • 1. southwind 2008. március 11. 15:39
    „Szerintem is .. tul sok szabadsaga van a nepnek. Nem lehet hetente nepszavazni, meg aztan miert is ne hagynank mar az ovb-t a hasukat vakargatni minimalkberert...gondolom ezek a diszpintyek ugyesen meg is szavazzak”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vádemelési javaslat az álrendőrök ügyében

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) másfél éves munka után vádemelési javaslattal zárta le egy magukat… Tovább olvasom