Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Pornóbotrány Újpesten: Évát igazi korbáccsal ütötték

“Negyven percig vertek. Úgy éreztem, csak néhány ütés választ el a haláltól. Hibáztam, mert nem ismertem fel a megnyerő külső mögött rejtőző gonoszt". Megrendítő interjút adott a Borsnak a szadista pornófilmesek egyik áldozata.
Égnek a telefonvonalak az újpesti rendőrkapitányságon: tegnap újabb tíz nő jelentkezett, mert megkínozták őket a szadomazo pornófilm forgatásán. Úgy tűnik, hogy eddig féltek az áldozatok, most azonban egyre többen szedik össze bátorságukat, hogy a velük megesett borzalmakról beszéljenek. A Borsnak nyilatkozó hölgy azt kérte: sem igazi nevét, sem a fotóját ne közöljék, nevezzék őt egyszerűen csak Évának. Ő is feljelentést tett, s most attól retteg, hogy az életével fizet merészségéért.

– Igen, félek. Ezek az emberek bármire képesek – nézett ki az ablakon Éva. – Egyfolytában az utcát figyelem, lesem, hogy milyen kocsi áll meg a ház előtt. Teljesen kikészültek az idegeim.

– Egynapos, szexmentes munkát ígértek a hirdetésükben, 100 ezer forintért. Égetően szükségem volt a pénzre, úgy gondoltam: miért ne vágnék bele? A bizalmam még inkább nőtt irántuk, amikor személyesen találkoztunk. Kellemes modorú emberek, előzékenyek, szépen elmagyaráztak mindent. Csak meg kell játszanom a fájdalmat, mondták, miközben egy puha korbáccsal verést imitálnak. Hibáztam, mert nem ismertem fel a megnyerő külső mögött rejtőző gonoszt – állítja Éva, akinek a megállapodás után rettenetes pillanatokat kellett átélnie.

– Igazi korbáccsal ütöttek, negyven percen keresztül gyötörtek, úgy éreztem, csak néhány ütésre vagyok a haláltól. Hiába kértem, hogy hagyják abba, kínzóm újra és újra lesújtott. Amikor végre elengedtek, a verőember megkérdezte tőlem: jössz legközelebb?

Olvasóink írták

72 hozzászólás
  • 72. Hmmm... 2010. január 31. 17:58
    „Tevedes azt hinni, en helyeslem az ilyen es hasonlo jovedelemszerzest, de mindig is voltak nok igen magas szamban, akik kepesek voltak elvallalni barmit jo penzert. Ettol fuggetlenul, nem jogos a veres, ha a megallapodasban masrol volt szo!
    A nagyanyam 5 gyermeket nevelt fel egyedul /nagyapam a haboruban meghalt/, mosono volt hentes mellett a 40-es evekben. Hetvegen gombat szedett es vad gyumolcsot, hogy a kicsiknek sajatmaga lekvart es szorpot keszitsen. Egy perc megallasa nem volt. Megsem lett O sem , de egyik lanya sem utcalany es tolvaj sem.
    A mai nok kozott tobben pizzat rendelnek hetvegere, hogy "legalabb ilyenkor ne kelljen fozni".
    Itt van a kutya elasva! Altalaban tul sokat akarnak az emberek, tul sokat koltenek szuksegtelen dolgokra, aztan meg megy a siras. Persze vannak valoban szegenyes korulmenyek kozott elok, tudom!”
  • 71. töröggszultán 2010. január 30. 17:58
    „esztikécske. Elkeserítelek asszem most. Nagyon sok anyuka ezzel keresi a pénzt, sokat... Vannak köztük több diplomával rendelkezők is. Gondolom nem feltétlenül mondják el a gyereknek. Tapasztalatom szerint a gyerekeket általában nem elsődlegesen érdekli, hogy honnan jön a pénz ennivalóra,ruhára,játékra.”
  • 70. carmenítaa 2010. január 30. 14:27
    „Csatlakozom Esztikécske! Igazad van!
    Ez szégyen, mit is gondoltak a szerencsétlenek? Milyen munkát kapnak? na jóóó”
  • 69. flexsnake 2010. január 30. 09:05
    „A realitások talaján állva: mindenféle képzettség nélküli egy napos munkáért hol fizetnek egy százast? :D Ha akkor nem kongott a vészharang a fejben, elég nagy baj. Ettől még nem helyes összeverni másokat, de talán ideje volna kinyitni a csipás szemeket, hogy ne dőljenek be mindenféle marhaságnak. Megint sorbaállás lesz a bíróságon mint a fazekas cég nyugdíjas ügyfeleinél...igen, akik 2éve fizetik az áruhitelt egy 40ezres fazékra ami most már negyedmilliót emésztett fel.”
  • 68. esztikécske 2010. január 30. 09:01
    „Tele vannak az újságok a net is állásokkal. Lehet elmenni akár poharat mosogatni, takarítani, rengeteg képzettség nélküli munka van. Jaaaaaaaaa! De ott dolgozni kell, és nem fizet annyit. Aberrált emberek mennek el pornózni, és had ne kezdjek el sírni. Nem mi, hozzászólók vagyunk betegek, hanem az, akinek büdös a munka, és így akar gyorsan lovéra szert tenni. Tegyük fel, hogy a gyereke éhes, nincs pénz. Az normális, hogy akkor eladom a testem? mit mond a gyereknek? Honnan van a pénz? Más megoldást nem talált?
    Akkor nagyon sok anyuka mehetne rib*ncnak, ha nem tud bármit megadni a gyerekének. De mégsem megy. Akkor most ki is a beteg?”
  • 67. töröggszultán 2010. január 30. 09:01
    „Azért talán van még remény. Ahogy visszaolvastam nem jelentkezett legalább senki verőembernek. Bár én is eléggé kiábrándultam a magyar mentalitás miatt.”
  • 66. Hmmm... 2010. január 30. 07:21
    „Minden kozosseg romboloja a szethuzas, az irigyseg, a rosszindulat. Valahogy valtoztatni kene ezen a magyaros szemleleten, mert ez teszi tonkre a tarsadalmunkat. A nok is hibazhattak, de akarhogy is nezzuk a fo vetkesek es az igazan, egyertelmuen elitelendok azok, akik kihasznaljak masok kiszolgalatatottsagat, raadasul ilyen kegyetlenul es durvan!!!
    Egy egeszseges gondolkodasu ember azon tori a fejet, hogyan is lehetne megelozni, de feltetlenul megakadalyozni hasonlo esetek bekovetkezeset a helyett, hogy felelotlenul es az elkovetokhoz hasonloan kegyetlenul, erzeketlenul nyilatkozzon!”
  • 65. ataqam 2010. január 29. 21:28
    „az a szánalmas,hogy egy dm ilyet lehoz.”
  • 64. ataqam 2010. január 29. 21:06
    „Lidocain,rendben. ;-)”
  • 63. lidocain 2010. január 29. 20:51
    „63
    bocsánat,nem akartam csalódást okozni, és tényleg kicsit rossz a napom,mert nagyon elszomorít ez az értetlenség,a tolerancia abszolút hiánya. de legfőképp az ítélkezés olyan emberek fölött akiknek nem ismerjük a körülményeit,nem tudjuk mi vitte rá,hogy ilyen lantas "munkát" elvállaljon.
    én tudom,hogy a férfiak zöme nem ilyen,hiszen iskolába is olyanba jártam ahol szinte csak fiúk voltak de most nagyon kiakadtam ezen a felfogáson amit itt néhányan megnyilvánitottak.”
  • 62. ataqam 2010. január 29. 20:13
    „lidocain azert te is tévedsz! Nem kéne általánositani,egy bizonyos körnek van pénze és lehetösége iylenekre!föleg a maffiának! tehát egy egyszerü dolgozo férfinak eszébe se jut ilyesmi.me általánosits kérlek!
    csöppet csalodtam benned. de biztos rosz napod van.”
  • 61. ataqam 2010. január 29. 20:09
    „mi az a bors ? :D”
  • 60. Hmmm... 2010. január 29. 19:50
    „En is borzadok a sok idetlen hozzaszolastol! Ne adja a sors, hogy hasonlo korulmenyek koze keruljon egyikuk sem azoknak, akik csak megvetoen nyilatkoznak ezekrol a nokrol. Lehet, hogy van koztuk nehany, aki mar gyanitotta mit kell tennie, es konnyen vallalta, mert van gyakorlata "konnyebb penzkeresesi fomakban". Lehetnek viszont olyanok, akik hihetetlen erofeszitessel, utolso lehetosegnek tekintettek ezt a munkat. Barhogy is legyen, undorito es megalazo az eljaras amit tettek veluk. Az uzlet az uzlet es a feleknek tartani kell magukat a megallapodashoz. Ezek a gazemberek visszaeltek annak tudataval, hogy valoszinuleg egyik no sem mer majd panaszt tenni, nehogy kideruljon , milyen munkat vallaltak.”
  • 59. TrombiFrédi 2010. január 29. 19:48
    „Ne általánosítsunk már, de aki még hisz a "könnyű munka és szexmentesség" kapcsolatában az olyan, mintha a tűzzel játszana, már pedig aki a tűzzel játszik...!!!”
  • 58. lidocain 2010. január 29. 19:45
    „55
    szerintem kár bármit is mondanom,mert téged nem érdekel,csak a saját szöveged nyomod.

    szeged1-nek igaza van,ha a férfiak nem lennének ilyen libidó bajnokok nem tudna ez az üzletág ezer éves múltat felmutatni. régen még ha kivillant egy nőnek a bokája már felcsigázta a kiváncsiságot,ma már az ilyen minél-jobban-alázzuk-meg-a-nőstényt filmek elégitenek ki csak ki néhány aberrállt állatot. és ennek a malmára hajtja a vizet az is,hogy sajnos sokan ebben látják a megoldást az anyagi problémáikra,mert nincs munkahely,teljes a kilátástalanság már néhány családban.
    és hány pasitól hallottam már,hogy ha nőnek született volna nem lennének anyagi gondjai.. most meg itt kurváznak,meg ha már az akkor megérdemli,hogy így elbánjanak vele. undorító! teremtés koronái mi?.... :((”
  • 57. belus-k 2010. január 29. 19:31
    „Persze, azt mondjátok, ahogy aki buta, és elhiszi, az megérdemli, de azért gondolkodjatok már: normális, hogy egy olyan világban élünk, ahol mindentől tartani kell, ami jól hangzik? Hogy el kell gondolkoznunk azon, mikor egy munkára jelentkezünk, hogy nem az életünkkel fizetünk-e érte?
    Vannak egyszerű, jóhiszemű emberek, akiket könnyű becsapni, sőt, ebben a válságban az ember sokszor csak kétségbeesésében akar bízni abban, hogy valami jó történik vele... Persze, meg lehet magyarázni, hogy a nők hibája, meg ne higgyenek el tündérmeséket, de azért ilyen borzalmakat nem érdemelne senki, csak mert volt még bizalma ebben a világban.

    Majd amikor titeket csapnak be, vagy a ti családtagjaitokkal történik ilyen, talán elgondolkodtok. Vagy azt mondjátok, helyes, amit a filmesek csinálnak, hagyjuk csak? Inkább tartsunk mindentől?”
  • 56. .suhym. 2010. január 29. 19:23
    „moderálva”
  • 55. .suhym. 2010. január 29. 19:20
    „46. hozzászólás lidocain 2010.01.29. 18:38

    Ne aggódj az én szövegértelmezésemért.)))))))))))))))
    Azt viszont még mindig nem értem, ha valaki prostituáltnak áll, annak mi köze a pártokhoz?

    Senki nem kötelez senkit arra, hogy pornófilmben vállaljon szerepet. Oda azért jelentkeznek az emberek, hogy gyorsan, kevés munkával sok pénzt szakítsanak!
    Aki beveszi egy hirdetésnek azt a szövegét, hogy egy nap alatt, csak úgy 100 ezret lehet keresni...hát...annak bizony nem sok tekervény van az agyában., erről viszont talán mégsem a különböző pártok tehetnek.
    ..................................................................................................................
    51. hozzászólás szeged1 2010.01.29. 18:58

    ". De ha nem azért, akkor akármiért is ment oda, nem érdemelt ekkora verést."

    Látod, ebben egyetértünk!”
  • 54. rekontra 2010. január 29. 19:17
    „Szerintem teljesen korrekt volt a rendező,mert a nézőket nem akarta becsapni.Legalább ilyen hiteles kéna legyen a gazdaság többi szereplője is.
    A kurvák meg azt kapták ami jár nekik:)”
  • 53. dömdödöm 2010. január 29. 19:15
    „szeged1, vigyázz mert túlizgatod magad:)”
72 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább röpködnek a mínuszok

Marad a hideg idő a jövő héten is, de a hét végén átmenetileg enyhülés várható. Tovább olvasom