Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Postás kerékpár-botrány: mindkét fél a bírósághoz fordul

A Magyar Posta és a Cronopont kft is a bíróságtól kér segítséget a postás kerékpártender ügyében. A Magyar Posta azt állítja, hogy a Cronopont azzal, hogy nem Szlovéniában, hanem Esztergomban szerelteti össze a kerékpárokat, megszegte a szerződést. A Cronopont azzal védekezik, hogy a szerződésben nem szerepel az összeszerelés helye. A Cronopont csütörtökön 150 járművet megpróbált leszállítani, de a Posta nem vette át azokat.
Tóth László, a Cronopont ügyvezetője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy csütörtökön 150 darab kerékpárt próbáltak a Postának leszállítani. A szerződés szerint a teljesítés helye Budapesten, a X. kerületi Kada utcában lett volna, de ez a postai raktár időközben Budaörsre költözött, ezért szállították oda a kerékpárokat. Mivel a 16-18 millió forintos szállítmányt nem vették át, a Magyar Posta Dunavirág utcai székházánál próbálkoztak, eredménytelenül. Tóth László azt mondta, eddig azért nem fordultak a bírósághoz, mert reménykedtek abban, hogy a Posta betartja a szerződésben foglaltakat, ezek után azonban nem marad más lehetőség, mint a jogi út. Az ügyvezető nem érti a Posta álláspontját, mert mint mondta, hogy a Magyarországon összeszerelt kerékpárokat a szerződésben foglaltak szerint a TÜV NORD-KTI Műszaki Ellenőrző és Szolgáltató Kft bevizsgálta, és kifogástalannak találta. Az ügyvezető hozzátette, hogy a Magyar Posta március elején a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult.

A bizottság megállapította, hogy a Magyar Posta tudott az összeszerelés helyének megváltoztatásáról, ez ellen azonban a törvény adta 15 napos határidőn belül kifogással nem élt. A bizottság szerint a kerékpárok tökéletesen megfelelnek a szerződésben leírtaknak. Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Posta a tavaly novemberben kötött szerződéstől idén júliusban elállt, ezt elektronikus levélben, faxon és hivatalos levélben is elküldték a Cronopont kft-nek. Augusztus 7-én azt is közölték a kft-vel, hogy a kerékpárokat nem veszik át. A szóvivő hozzátette, hogy elkészült a bírósághoz küldendő keresetlevél: a Magyar Posta kötbért és kártérítést követel, melynek összege több százmillió forint.

A Magyar Posta tavaly írt ki közbeszerzési eljárást 4800 darab kerékpár és 30 darab utánfutó vásárlására nettó 1,097 milliárd forint értékben. Az ár magában foglalta a szerkezetek karbantartását öt éven keresztül. A Cronopont a szlovén Krpan cég kifejezetten postai célokra kifejlesztett masszív biciklijeivel indult és nyert a tenderen. A szerződés november végi aláírása után pár hónappal azonban kiderült, hogy a Cronopont Magyarországon gyártott, más márkájú gépeket szállítana. Májusban a Posta - egyebek mellett - arra szólította fel a céget, nyilatkozzon arról, hogy a vállalás szerinti szlovén típust fogja szállítani. Mivel a Cronopont nemleges választ adott, a Posta elállt a szerződéstől. A biciklitender egyébként is rosszul sikerült a Magyar Postának, mert szintén a szerződés megkötése után kiderült: a társaság közbeszerzési bizottságának elnöke a pályázat kiírása előtt találkozott a Cronpont képviselőivel, és fontos információkat árult el a készülő tenderről, sőt, abban is segítséget nyújtott, hogy a cég megfelelhessen a kiírásban meghatározott műszaki feltételeknek. A közbeszerzési bizottság vezetőjét emiatt elbocsátották.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Széplakon vihar akart lenni

Bárki kérdezhetné, mit keresünk mi minden évben a Dunántúlon. Amikor akármelyik Duna-hídon átérünk,… Tovább olvasom