Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Programok a Fertő két oldalán

A Fertő tó osztrák oldalán jobbára tömegrendezvényekkel, itthon inkább a kistelepülések által rendezett családias programokkal, egynapos fesztiválokkal készülnek a turisták csalogatására. Az eltérés oka leginkább anyagi természetű, habár nálunk a természeti értékek védelme is közrejátszik a programszervezésnél.
Ausztriában és itthon egyaránt elkészült a régió nyári turisztikai programja. A listát böngészve szembetűnő, hogy „sógoraink” tömegeket megmozgató rendezvényeket kínálnak, míg az itthoniak inkább a szűkebb látogatói körre számot tartó programokat. Ausztria keleti tartománya tizennégy, jobbára a helyi sajátosságokra épülő fesztiválnak ad otthont. Évente – és idén is – százezrek látogatnak el a szentmargitbányai (St. Margarethen) és fertőmeggyesi (Mörbisch) ünnepi játékokra. Előző helyszínen passiójátékokat, utóbbin pedig a Luxemburg grófja című operett-előadást láthatja a közönség. Nálunk az „ugyanaz kicsiben” elv érvényesül: az eleve kevesebb néző befogadására alkalmas Fertőrákosi Barlangszínházban hét előadást rendeznek, ezenkívül ismét lesz Nyári Színház a Petőfi téren, összesen huszonegy előadással. Tavaly ez a két rendezvény tíz-tizenötezer látogatót vonzott.
– A Fertő-part magyar programjai nem tudják felvenni a versenyt az ausztriai programokkal, aminek oka az anyagiak hiánya – mondta el Taschner Tamás, a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület titkára. – Más a támogatási rendszer és más jellegűek a rendezvények. Inkább apró, mozaikként egymáshoz kapcsolódó programok várják a látogatókat, mint például a nagycenki hársfafesztivál, a fertőbozi bodzavirág-fesztivál vagy a különböző falunapok. Ugyanakkor nálunk hangsúlyt kap a természeti értékek védelme is.
– A tartomány és az osztrák állam jelentősen támogatja a burgenlandi turisztikai programokat – tette hozzá Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. nyugat-dunántúli marketingigazgatója. – A szakadékszerű különbség az attrakciókban is megmutatkozik. Ha például a Barlangszínház estéről estére üzemelne és nem csak alkalmi jelleggel, az húzóerőt jelentene a programok között.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az utolsó soproni kalaposmester

Egy eltűnőben levő szakma, a kalaposmesterség feltehetőleg utolsó művelője Horváth Péter. A… Tovább olvasom