Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Programot indít Pécs a ˝nemzet kenyeréért˝

Az ország valamennyi megyéjéből, valamint a határon túlról összegyűjtött búzából Pécsen készítik el augusztus 19-ére a nemzet kenyerét - jelentette be a baranyai megyeszékhely polgármestere csütörtökön a pécsi városházán tartott sajtótájékoztatón.
"Augusztus 19-én, egy nappal Szent István király és az új kenyér ünnepe előtt Pécsett a nemzet kenyerét ünnepeljük" - mondta Páva Zsolt (Fidesz-KDNP). Hozzátette: a programot hagyományteremtő céllal indítják.

Az ötletgazda, Korinek László elmondta: a búzát augusztus elején valamennyi magyarországi megyéből és a környező országok magyarlakta területeiről gyűjtik be. Az Összeöntés ünnepét augusztus 13-án Mohácson tartják, a búzát a helyi Szent Miklós Vízimalomban őrlik meg. Az augusztus 19-i Nemzet Kenyere Ünnepén Pécsen a megőrölt búzából megsütött pékárukat és környező borászok termékeit kóstolhatják meg az érdeklődők. Az első kenyeret Páva Zsolt szeli fel.

Az ünnepet követően egy-egy zsák liszt visszakerül azokra területekre, ahonnan a búza Baranyába érkezett. Elsősorban a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány házaiban lakó gyerekeknek sütnek belőle kenyeret.

Olvasóink írták

  • 3. bánki 2011. április 29. 22:18
    „http://www.aranycipo.hu/cegtortenet.php

    Ma 15 óra körül vásároltam eredeti ,,magyar bio" kenyeret a Jókai utca végén található boltban.”
  • 2. rozator 2011. április 28. 23:18
    „Baromi sokat kell inni, hogy ekkora marhaságot álmodjon valaki! Ja, és hiányolom a "nemzeti" jelzőt! Már úgyis minden nemzeti!”
  • 1. gereben 2011. április 28. 22:38
    „pávamadár összetöri magát, ugy görcsöl, hogy jobbnál jobb ötleteivel az ország felemelkedése érdekében tullihegje fönökét, a kárpát-medence daliás géniuszát!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázolt a vonat Dunaharaszti és Soroksár között

Halálra gázolt a vonat egy eddig nem azonosított embert Dunaharaszti és Soroksár között, ezért a… Tovább olvasom