Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Püski: hivatalosan is „A rózsák faluja”

A kanyargós szigetközi községben az arra járó turistáknak elsőként a porták előtti gyönyörű kis virágoskertek tűnnek fel. Püskin – mely hivatalosan is megkapta „A rózsák faluja” címet – a legnagyobb beruházás a közelmúltban a faluház felújítása volt, ami immár a település büszkesége.
Püskin több pad is található a házak előtt, az emberek ezeken összeülnek, ha idejük engedi, beszélgetni. Markó Lajosné is szívesen tartózkodik itt és élvezi a csendes község nyugalmát.
Zsuzsa néni éppen negyven esztendeje lakik Püskin, Jánossomorjáról jött férjhez ide. „A település sokat és látványosan fejlődött az utóbbi években, az iskolások is nagyon ügyesek, színvonalas műsorokkal lépnek fel a különböző rendezvényeken” – osztotta meg velünk véleményét. A nyugdíjas asszony egyvalamit azért hiányol – s ebben az épp arra járó egyik huszonéves fiatal, Major Tamás is megerősíti –, hogy a községben jobban összefoghatnának az emberek, és még több programot szervezhetnének.
A faluban – mint ahogy más szigetközi településeken is – sokan fájlalják azt, hogy a széles sávú internetet nem lehet még beköttetni, mivel rádiós telefonok vannak.
Van két bolt és két vendéglátó-helyiség is, de az ifjúságnak más községekbe, valamint Győrbe és Mosonmagyaróvárra kell utaznia, ha szórakozni szeretne.
A püski futballpálya az egyik olyan hely, ahol a gyerekek és a tinédzserek leginkább töltik az idejüket. Emellett a faluházba internetezni és pingpongozni is sűrűn járnak. A 19 éves Duskiewicz János is sűrűn megfordul a futballpályán. A mosonmagyar-

óvári hipermarketben dolgozó fiútól megtudtuk: bizony nagyon elkelne egy olyan hely a községben, ahol hétvégente tudnának bulizni a fiatalok. A legtöbb korabeli helybeli fiatal más városokba ment tovább tanulni, ezért amúgy sincsenek már sokan közülük a településen.
A községben a közelmúltban adták át a megszépült faluházat. A 35 éves épületre már nagyon ráfért a renoválás, de most végre a település büszkeségévé válhatott – tudtuk meg Zsoldos Ferenc polgármestertől. A község első embere érdeklődésünkre elmondta: Püskin az utóbbi időben ez volt a legnagyobb beruházás, 20 millió forintba került. Ez a pénz hatalmas összeg lett volna a falunak, de pályáztak, így a felét elengedte az állam, a fennmaradó részt pedig 20 év alatt kell kifizetniük, s a hitel kamatát az állam magára vállalta. Az épület kívül-belül teljesen megújulva várja már a helyieket. Az iskola is új tetőt kapott, valamint a tanévkezdésre kialakítottak egy számítógépes termet, ahová a régiek mellé új gépek is kerültek. Az oktatási intézmény sorsa – ahová a püski diákok mellett a kisbodakiak és a dunaremetei tanulók is járnak – az utóbbi időben veszélybe került. Többször is felmerült, hogy a felső tagozatosok, sőt, az is, hogy már az alsósok is máshová kényszerülnének ingázni. A három település azonban küzd az iskoláért, még akkor is, ha a megtartása jelentős pluszpénzeket jelent az önkormányzatoknak.
Püskin jelenleg 679 ember él, a lélekszám az utóbbi években stagnál, bár tavaly 9 haláleset történt a községben, s mindössze három baba született. Önkormányzati telek jelenleg egy sincs eladó a faluban, de Dunaremete felé egy befektetői csoport jövőre 57 telket alakít ki. A polgármester komoly eredménynek tekinti a Nefelejcs utca portalanításának megoldását, s a jövőben is az egyik legfőbb cél az utak és a járdák rendbetétele. Szeretnének továbbá két nagy információs táblát, valamint utcanévfeliratokat kihelyezni, ennek megvalósítása érdekében nemrég nyújtottak be pályázatot. Az önkormányzat a település virágosítását is folytatni kívánja, a község három évvel ezelőtt elnyerte ugyanis „A rózsák faluja” címet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ösztöndíj a külföldön tanulóknak

Külföldön tanulók és kutatók kaptak ösztöndíjat tegnap a megyeházán. A 2.800.000 forint alapítói… Tovább olvasom