Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Radnóti-díj a hídépítő balettmqvésznek

Markó Iván ma Radnóti Miklós-díjat vehet át a Parlamentben. A kitüntetéssel azokat ismerik el, akik – miként a világhírq balettmqvész munkásságával – bátran kiállnak az idegengyqlölet, a rasszizmus, a kirekesztés ellen.
„ Sosem valami ellen, hanem valamiért dolgoztam, dolgozom. Így többek között, hogy táncalkotásaimmal természetes és hiteles hidat építsek a zsidó és a keresztény kultúra között” – nyilatkozta lapunknak Markó Iván, aki munkásságának elismeréseként ma – az antirasszista világnapon – Radnóti Miklós-díjat vehet át a Parlamentben.
A 2001-ben alapított elismerést két évvel ezelőtt a pannonhalmi főapátság is megkapta.
A most 60 éves balettmqvész, koreográfus, a Győri Balett alapítója hangsúlyozta: számos díjat kapott már. Így a világhírq Béjart-együttes szólistájaként, 26 évesen a világ tíz legjobb táncosa közé választották, majd Amerikában a világ-színházfesztiválon a nemzetközi kritikus grémiumtól „A csodálatos mandarin” koreográfiája a legjobb produkció elismerést kapta, Bayreuthban pedig már kétszer vehette át a Hqség-díjat. A hazai elismerések közül a Pro Renovanda Cultura Hungariae fődíjára a legbüszkébb, amelyet néhány évvel ezelőtt – Várszegi Asztrik főapát mellett – neki ítéltek oda.
Markó Iván hangsúlyozta: mqvészi függetlenségét, szabadságát jelzi, hogy az elmúlt tizenhét évben állami díjat egyet sem, csak civil elismerést kapott. Számára a Radnóti Miklós-díj azért jelentős, mert a kitüntetés névadója a mqvészi-emberi minőség képviselője volt.
– Én sem szeretnék mást, csak kifejezni kötődésemet a jó Istenhez, és alkotásaimmal az embereket szolgálni, megajándékozni őket szeretettel – vallja Markó Iván.

Beszélgetés Markóval

A februári balettest után Markó Ivánnal ismét találkozhat a győri közönség. A mqvész március 27-én 17 órakor az

„ Audi–Kisalföld beszélgetések” vendége lesz az Audi Kulturális Központban. A korlátozott lehetőség miatt a programra csak regisztrációval lehet bekerülni a (96) 504-445-ös telefonszámon vagy a gulch@kisalfold.hu e-mail címen.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bajnokság állása

1. Tovább olvasom