Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Raffael kétszer szúrta meg Cozmát

Most már biztos, hogy Raffael Sándor gyilkolta meg Marian Cozmát, az MKB Veszprém egykori kézilabdázóját.
A rendőrségi nyomozás egy évvel a bűncselekmény után finisébe érkezett. Három hét múlva az ügyészséghez került a 98 akta, amelyben 13 ezer oldalnyi jegyzőkönyv van. A nyomozás vezetője, Pogány Péter kimondta az elkövető nevét, annak ellenére, hogy a 27 gyanúsított egyike sem vállalta el a bűncselekményt - írja a blikk.hu.

– Raffael Sándor ölte meg Mariann Cozmát. A gyilkos kétszer is megszúrta áldozatát, először a veséjén, majd a szívénél – mondta a nyomozó.

A Blikk információi szerint a szórakozóhelyen történt alig 45 másodpercig tartó eseményről az egyik sértett elmondása alapján sikerült pontos képet kapniuk a zsaruknak. Ő együtt szórakozott a kézilabdásokkal, amikor a gyilkosság történt. A tanúkihallgatások arra is választ adtak, miért gyűltek össze Sztoj­káék február 8-án Enyingen. Mint kiderült, egy bandaháború volt kialakulóban egy székesfehérvári konkurens csoporttal. De mivel nem találta őket egy Székesfehérvárra küldött „kém", elmentek szórakozni a Patrióta lokál nevű veszprémi szórakozóhelyre.

A szemtanúk szerint szinte megszállták a szórakozóhelyet, félrelökték az útjukba álló embereket, keresték a konfliktust. Amikor megpillantották a tánctéren szórakozó Cozmát, kiszúrták, és belekötöttek. A rendőrség szerint az életvidám óriásnak csak az volt a bűne, hogy jól érezte magát a barátaival. Miután a tánctéren megtámadták és a dulakodás közben Raffael vesén szúrta, menekülőre fogta, de az utcán utolérték támadói, és 15 másodperces szembenállás után Raffael ismét szúrt, ezúttal szíven. Ekkor sérült meg Zsarko Sesum és Ivan Pesics is, akik társuk segítségére siettek. A nyomozók munkáját nagyban segítették a gyilkosság szemtanúi.

Olvasóink írták

  • 12. TrombiFrédi 2010. február 05. 18:48
    „Pedig, hogy erőlködött Drazsé is, hogy csak valaki más, -de ne R.Sándor, vagy Sz.Iván-, legyen, mert mi lesz így a poltikai tőkéjükkel, és a "speciális" szavazóbázisukkal!?”
  • 11. Johnson 2010. február 05. 16:34
    „raffael, ott pusztulsz meg a sitten rohadt gyilkos cigány gyerek, meg a testvéreid is akik ott dekkolnak veled ezért a gyilkosságért! Nem volt neked anyád aki megmondja, hogy ne ölj embert te szemét!”
  • 10. dzsoli 2010. február 05. 16:21
    „Ömlik belőletek a cinizmus és a rasszizmus.
    Lehet,hogy cozma szétitta az agyát és ezekbe szelindek képű jóvágású gyerekekbe részegen belekötött.
    Szebb Jövőt!”
  • 9. nanemaaa 2010. február 05. 15:46
    „Ha öngyilkos lett, akkor is ő szúrt. :D

    Azért viszont a DM még jól megütheti a bokáját, hogy cigánybűnözést sugallt:
    "Mint kiderült, egy bandaháború volt kialakulóban egy székesfehérvári konkurens csoporttal."

    Becsületes, tiszteséges ........ ilyet írni????
    Egyébként ha tényleg van iylen, hogy cigány bandák (amit persze nem hiszek), akkor azokat nem lehetne felszámolni????”
  • 8. rozator 2010. február 05. 14:34
    „Nem öngyilkos lett?”
  • 7. fIexnake 2010. február 05. 13:49
    „kozma szurt elöször ! :D”
  • 6. FIexsnake 2010. február 05. 13:21
    „ciganybünözés márpedig van!”
  • 5. dodó 2010. február 05. 11:55
    „Gyalázat: felháborítóan enyhe vádak Cozma gyilkosaival szemben

    Újabb gyomorforgató ítélettel gazdagodhat a magyar jogtörténet. A Marian Cozmát brutálisan meggyilkoló cigánybűnözőket ugyanis az ügyészség minősítés nélküli - tehát nem különös kegyetlenséggel elkövetett - emberöléssel vádolja. A rendőrség szerint Zarko Sesum és Ivan Pesics életveszélyes megsebesítése sem minősíthető gyilkossági kísérletnek.”
  • 4. favágó 2010. február 05. 11:26
    „Arra a házra gondolsz kedves 3-as, amit a bodza virág árából épít? Me´ azé´ megdolgozott ám!:-((((”
  • 3. nanemaaa 2010. február 05. 10:57
    „Ez a Raffael gyerek valami jedi lehet. Egyik kezével vesén, a másikal szíven szúrja Cosmát, miközben a harmadikkal ugyanazzal a technikával szntén vesén szúrja Pesicset. A többiek meg nyilván csak békésen nézelődtek. Ha jól emlékszem a banda vezére a Sztojka volt. Ő milyen szép csendben elfelejtésre került a történetben. Remélem már szabadult is az előzetsből, hogy be tudja fejezni a házát.”
  • 2. Zs 2010. február 05. 10:56
    „Az a baj, hogy még nem oldódik a probléma <moderálva>”
  • 1. favágó 2010. február 05. 09:40
    „"Cigányúton a romaügy?":-((((”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyakunkon marad a tél

Péntekre virradó éjszaka nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és főként a középső… Tovább olvasom