Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Rajtra készen a válogatott

A csütörtökön kezdődő 35. sík vízi kajak-kenu világbajnokság előtti utolsó sajtóeseményét tartotta tegnap Szegeden, a csúcsviadalon nagy reményekkel és számos éremesélyes egységgel induló magyar válogatott.

Kajak-kenu

A csapatbemutató összejövetelen mind a 41 hazai sportoló (7 női és 16 férfi kajakos, valamint 18 kenus) megjelent.
Az eseménynek az az épület adott otthont, amelyen száz nappal a vb rajtja előtt felavatták a visszaszámláló táblát. A számok lassan elfogynak az óráról, jelezve: csütörtök reggel 8 órakor eljön a start ideje.
„ Ahogy a táblára nézek, látom, nem sok idő van már hátra a rajtig. A hónapok elteltek, és az elmúlt időszakban mindenki, szervező, versenyző, edző, rendező igyekezett tudása legjavát adni. Úgy gondolom, a főszereplőknek, a sportolóknak elég idejük volt. Van bennük erő, felkészültek, Szeged pedig nagyon várta őket, valamint az első startlövést. Remélem, a Maty-ér közönsége példát mutat szurkolásból, valamint abból, hogy kell sportszerűen szeretni a magyarokat. Garantálom, a szeretetet hallani fogják a partról” – mondta Szentgyörgyi Pál, Szeged alpolgármestere.
„ Nekünk hihetetlen presztízs az esemény megrendezése, mert az ország idén már két világeseményt is remekül megrendezett – fogalmazott Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke.

– Óriási várakozással tekint a közvélemény a csapat szereplése elé, folyamatosan bombáznak a versenyzők kapcsán kérdésekkel a szurkolók. Az emberek nagy szeretettel vesznek körül bennünket. Ezt látva azt kértem a csapattól, hogy a nemzetért harcoljanak minden egyes futamban.”
A program zárásaként következett Angyal Zoltán szövetségi kapitány, aki egyesével mutatta be előbb a szakágak edzőit, majd a válogatott tagjait. Mindenkihez volt egy kedves szava, a hat számban induló Kovács Katalin, Janics Natasa duót pedig a csapat jolly jokerének titulálta.
Mint ismeretes, a Győri Vízisport SE versenyzői közül Benkő Zoltán és Kammerer Zoltán két-két, Kadler Viktor pedig egy számban áll rajthoz.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megcsapolják a beszállítókat

A multik a beszállítóknak csak azt követően fizetnek, hogy a járandóságból levonják maguknak a… Tovább olvasom