Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Rákot okozhat a dohánylevelek radioaktív tartalma

A dohányban természetes módon megtalálható rádium és polónium sugárzása akár ezerszer is több lehet, mint a csernobili baleset következtében a levelekbe került cezium-137 izotópé.
Eddig semmi sem tudta elrettenteni a dohányosokat megrögzött szokásuktól, most azonban a New Scientist nevű tudományos portál valami egészen újjal próbálkozik: a dohányt sugárveszélyesnek minősíti.

Constantin Papastefanou, a Szaloniki egyetem kutatója megmérte a görög ültetvényeken a dohánylevelek rádióaktivitását és kiszámította, átlagosan mennyi sugárfertőzés éri azokat az embereket, akik napi 30 szál cigarettát szívnak el. Ekkor derült ki, hogy a dohánylevelek természetes rádióaktivitása három nagyságrenddel nagyobb, mint a Csernobilból származó szennyeződés hatása ugyanezeken a leveleken.

Bár a dohányosokat a füstölés miatt érő többlet sugárterhelés még így is csak 10 %-a a mindenkit érintő természetes háttérsugárzás dózisának, Papastefanou szerint veszélyes jelenségről van szó. "Sok tudós úgy véli, a dohányosokat sújtó rák okozta halálesetekről inkább a dohánylevelek radioaktív tartalma tehet, mint a nikotin és a kátrány" - mondta a görög tudós.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenkilenc évnyi kóma után tért magához

Tizenkilenc évet töltött kómás állapotban egy lengyel férfi. Amikor visszanyerte öntudatát,… Tovább olvasom