Délmagyar logó

2018. 04. 20. péntek - Tivadar 12°C | 21°C Még több cikk.

Raktárbázist építenek

Mintegy 200 ezer négyzetméteres raktárbázist épít fel több ütemben egy multinacionális nagyvállalat Hegyeshalom határában. A szeptemberben kezdődő beruházás várhatóan hatszáz embernek biztosít majd munkalehetőséget.
Nagyszabású beruházás kezdődik a közeljövőben Hegyeshalomban. A ProLogis multinacionális nagyvállalat logisztikai központot létesít a település határában. A tervek szerint több ütemben építenek fel mintegy 200 ezer négyzetméteres raktárbázist. Az első lépcsőben 25 ezer négyzetméteres csarnokot létesítenek. Ennek kivitelezése várhatóan szeptember közepén kezdődik, a jövő év első negyedére tervezik az átadását. Ezt követően a jelentkező igények függvényében bővítik tovább a logisztikai parkot. A teljes raktárbázis mintegy 50 millió eurós beruházással valósul majd meg.

A csatlakozás vesztese

Vincze Zoltán polgármester a Kisalföld érdeklődésére elmondta: Hegyeshalom hazánk uniós csatlakozásának nagy vesztese volt, hiszen a településen élők közül sokan dolgoztak vámosként vagy speditőrként. Uniós tagságunkkal ezek az emberek elvesztették munkahelyüket. A polgármester éppen ezért évek óta keresi a lehetőségét annak, hogy munkahelyteremtő beruházások létesüljenek a településen.

Kedvező adottságú terület

Az önkormányzat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium háttérintézményeként működő ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. segítségével talált rá a ProLogis nemzetközi multinacionális nagyvállalatra, amely raktárbázist kíván felépíteni a település határában. Az elmúlt időszak előkészítő munkájának eredményeként mára a cég tulajdonába került a beruházáshoz szükséges mintegy 51 hektáros terület. Az ingatlan rendkívül kedvező adottságokkal rendelkezik, hiszen az M1-es autópálya, az M15-ös főút és a Bécs–Budapest nemzetközi vasútvonal határolja. Ezenfelül a terület mindkét végén autópálya-csomópont is található. A polgármester szerint a MÁV is jelezte, hogy amennyiben igény mutatkozik rá, iparvágányt csatlakoztatnak a leendő logisztikai parkhoz.
Vincze Zoltán elmondta: a jelenlegi 51 hektáros terület szükség szerint hasonló nagyságban tovább bővíthető Levél irányába. Ezzel kapcsolatban már tárgyalt a szomszédos község vezetőjével és elvi megállapodás is született a terület hasznosításáról.
A beruházók jelenleg a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítésére várnak, majd ezt követően kapják meg az építési engedélyt és a tervek szerint szeptember közepén indulhat az építkezés. A területen a héten kezdődnek az építés előtti régészeti feltárások. A polgármester szerint a több ütemben felépülő raktárbázis közel hatszáz embernek biztosít majd munkalehetőséget.

19 országban van jelen

A ProLogis a világ vezető logisztikai nagyvállalata. Európában, Amerikában és Ázsiában összesen tizenkilenc országban van jelen, összesen mintegy 2400 raktár épülettel. A cég csak Európában 7,4 millió négyzetméternyi raktárbázissal rendelkezik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerény remények

A Magyar Atlétikai Szövetség eredetileg 22 fős csapat utaztatását tervezte a ma kezdődő göteborgi… Tovább olvasom