Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Rálőttek a rendőrök egy menekülő autósra Budapesten

Magával rántott és több méteren keresztül vonszolt maga után egy rendőrt egy menekülő autós éjjel a fővárosban. A járőr társa ezért elővette a fegyverét és lövést adott le a kocsira, a tettesnek azonban így is sikerült elmenekülni.
A főváros XVI. kerületében két járőr csütörtök éjjel észrevette, hogy egy lopott autót vontatnak egy másik kocsival a Szabadföldi út és a Vidámvásár utca kereszteződésénél. Megpróbálták megállítani őket, ám a tolvajok ekkor gyorsítani kezdtek, majd egy közeli utcánál a vontatókötelet is elszakították.

Ezután a lopott kocsi sofőrje átszállt a vontató autóba, amikor pedig az egyik rendőr ezt megpróbálta megakadályozni, gázt adott és legalább 15 méteren keresztül húzta magával a törzsőrmestert. A másik járőr ezért célzott lövést adott le a menekülő kocsi kerekére, a tetteseknek azonban így is sikerült elmenekülni.

A kocsival vonszolt rendőr könnyebben sérült.

A parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy a rendőr lövése szakszerű és jogszerű volt. A rendőrség lopás miatt indított eljárást, az ügyészség pedig hivatalos személy elleni erőszak miatt az egyelőre ismeretlen tettesekkel szemben - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.

Olvasóink írták

  • 1. nyugdíjas 2008. január 25. 14:03
    „Lehet, hogy a leadott lövés jogszerű volt, de, hogy szakszerű lett volna...? Ha szakszerű lett volna, akkor nem sikerült volna elmenekülnie a társasgának... Egyébként sajnálatos, hogy a közterületi szolgálatot ellátó rendőrök egyre többször vannak kitéve ilyen, és ehhez hasonló ´intézkedéseknek´.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szálloda épülhet Tatabánya központjában

Pályázatot írt ki a tatabányai önkormányzat a megyeháza előtti terület hasznosítására. A Fő téren… Tovább olvasom