Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

regedei ment, újak jönnek

Évnyitó sajtótájékoztatót tartott tegnap a Győri ETO FC. Távozik a csapattól Regedei Csaba.

labdarúgás

Egy nappal a felkészülés kezdete után sajtótájékoztató keretében mutatta be új szakmai stábját és beszélt elképzeléseiről a Győri ETO FC vezetése. Ezek egy részéről a Kisalföld már beszámolt (Korsós György érkezik? – 2007. január 8.).
Mint ismert, a csapat Klement István személyében új vezetőedzővel és segítőjével, Szabó Ottóval kezdte a téli munkát. Reszeli Soós István szakmai igazgató elmondta: a háttér kialakításával jelentős lépést tettek előre, most már a sajátos ETO-stílus, a szurkolók által is favorizált támadó futball kialakítása a cél, amely eredményes játékkal is kell hogy párosuljon.
Hétfőhöz képest változás történt a játékoskeretben, Regedei Csaba ugyanis nem fogadta el a klub öt évre szóló szerződésajánlatát és a távozás mellett döntött.
Regedei Csaba: „Huszonnégy éves leszek, bár szép éveket töltöttem Győrött, azt hiszem, eljött az ideje, hogy környezetet váltsak, új impulzusokat kapjak. Vannak külföldi és hazai ajánlataim is, még nem döntöttem el, hogy hova megyek.”
Dudás Ádám valószínq, ma írja alá profiszerződését, Korsós Györggyel pedig tartanak a tárgyalások. A játékosnak kedvezőbb lehetőségei is vannak, de elképzelhető, hogy az ETO-ban folytatja a pályafutását.
Klement István elmondta: a tervezett háromcsatáros játék megvalósításához a bal oldalra mindenképpen csatárt akarnak igazolni. Ezért Győrbe érkezik próbajátékra a szlovák Ruzomberokból MarianTomcak (26), valamint a szerb másodosztályból Igor Bilic (24).
A hétvégi zalaegerszegi teremtornára a klubnál vásárolhatók belépők naponta 8 és 16 óra között.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adókedvezményeket is eltöröltek

A már életbe lépett adóváltozások miatt számos, korábban megszokott adókedvezménytől elbúcsúzhatunk.… Tovább olvasom