Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Regionális koncepció és program 2020-ig

Elfogadta a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a régió 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó és 2020-ig előretekintő koncepcióját, illetve programját – jelentette be a testület Szombathelyen tartott tegnapi ülését követően a regionális fejlesztési tanács elnöke.
„ Ez egy olyan dokumentum, amely a következő jó néhány évre meghatározza a fejlődések irányát itt a régióban, egy olyan dokumentum, amelynek tulajdonképpen nemcsak a végleges elfogadásáról volt szó, hanem egy folyamatnak az elindításáról is” – mondta Molnár Csaba. Hozzáfűzte: az elfogadott koncepciót és programot a következő két hónapban egyeztetik, összehangolják a régió megyéinek és nagyvárosainak elkészült vagy még készülő fejlesztési koncepcióival.
Elindult a Nyugat-dunántúli Operatív Fejlesztési Program jó értelemben vett „elaprózásaként” felfogható kétéves akcióprogram előkészítése is – tette hozzá. Molnár Csaba hangsúlyozta: a 2007–2008-ra szóló akcióterv elkészítésének az a célja, hogy minél előbb, várhatóan már tavasszal, közvetlenül az operatív programok uniós elfogadása után kiírhatók legyenek az első pályázatok.
Győrffy Gábor, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a tanácsülésen tájékoztatót hallgattak meg arról, hogyan áll a többi ágazati operatív program, és azokban Nyugat-Dunántúl hol találhatja meg a maga helyét. „A regionális operatív programon kívüli ágazati programokon keresztül körülbelül 550 milliárd forint fejlesztési forrás érkezhet a Nyugat-Dunántúlra, ezen belül a közlekedésfejlesztésben vannak olyan nevesített projektek, amelyeknek összértéke eléri a 250–300 milliárd forintot” – emelte ki.
Hozzátette: a környezetvédelmi operatív programban is nevesítésre került 60 milliárd forintnyi olyan fejlesztés, ami a Nyugat-Dunántúlt érinti, de jelentős támogatásokra számíthatnak a régió vállalkozásai a gazdaságfejlesztési operatív programból is.
A regionális fejlesztési ügynökség igazgatója elmondta: a közlekedési fejlesztések közé tartozik
a Sopron és Szombathely közti vasútvonal korszerűsítése, valamint a 86-os főút fejlesztése a Győr–Csorna–Szombathely útvonalon, valamint az M8-as fejlesztése, gyorsforgalmi úttá alakítása a Szentgotthárd és Körmend közötti szakaszon.
Szavai szerint kedvező, hogy valamennyi fejlesztés 2007–2008-ban kezdődő beruházás lesz, amelyek így a következő nyolc évben biztosan megvalósulhatnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jótékonykodik karácsony közeledtével?

Tovább olvasom