Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Rejtélyek Zavadszky halála körül

Labdarúgás

„ Nem kétséges, hogy Zavadszky Gábor, az Apollon klub játékosa, csapata mérkőzésén szerzett sérülésének következményeként hunyt el, és az sem, hogy a halálát súlyos orvosi mulasztások, nem megfelelő kezelések és nem kellően gondos ellátás okozták” – áll többek között abban a közleményben, amelyet a szombathoz képest egy éve elhunyt Zavadszky Gábor özvegyének jogi képviselője adott ki.


Erre a megállapításra azért jutott a család, mert a „mai napig nem kapott elfogadható hivatalos tájékoztatást” a tragédia okairól.
Az MTI-hez eljuttatott közleményből kiderül, a Külügyminisztérium segítségével a család terjedelmes levelezést folytatott a ciprusi hatóságokkal az elmúlt egy évben. Ennek eredményeképpen kapta kézhez azt az orvosi jelentést, mely szerint a halál oka „úgynevezett schocktüdő, amely a bal alsó végtag traumájának, másfelől a bal mellkasfél bevérzésének következménye”.
Az özvegy a júniusban megkapott orvos szakértői véleményt és a ciprusi rendőri jelentést átadta a Semmelweis Egyetem Igazságügyi Orvosszakértői Intézetének, továbbá felkérte az intézetigazgatót orvos szakértői vélemény elkészítésére.
A tájékoztatás kitér arra: „Keller Éva megállapította, a ciprusi szakvélemény ellentmondásos, hiányos, ezért elfogadhatatlan, a magyar szabványoknak nem felel meg. Továbbá számos olyan kérdést vetett fel, amelyre a ciprusi orvos szakértői vizsgálat egyáltalán nem terjedt ki, holott szükséges lett volna, és olyan további vizsgálatok elvégzését javasolta, amelyek a halál valós okának feltárását eredményezhetik. Mindehhez szükséges lenne, hogy a ciprusi hatóságok átadják az eredeti szövetmintákat, és azt az orvosi dokumentációt, amely a sérülés bekövetkezése és a halál beállta közötti három napban történt.”
A magyar szakvéleményt és az alapján megfogalmazott igényeket júliusban továbbították a ciprusi nyomozóhatósághoz, amely augusztus végén azt a választ adta, hogy a vizsgálatok rövidesen befejeződnek, és a család hivatalos tájékoztatást kap. Azonban ez a többszöri sürgetés ellenére sem történt meg, a ciprusiak a megismételt vizsgálathoz szükséges mintákat sem küldték el, s a vizsgálat befejezéséről sem értesítették a családot.
A család úgy érzi, „a ciprusi nyomozóhatóságok nem végzik kellő alapossággal a munkájukat, és nem áll érdekükben, hogy a Zavadszky Gábor halálához vezető körülmények olyan módon kerüljenek feltárásra, hogy az alapján bármely természetes, avagy jogi személy felelőssége megállapítható legyen”.
A család azt is nehezményezi, hogy „többszöri kérés ellenére sem hallgatták meg a nyomozásban Zavadszky Mónikát, aki férjével a sérülés bekövetkezésétől a haláláig naponta többször is felvette a kapcsolatot, így a nyomozóhatóság első kézből szerezhetett volna információt az elhunyt halála előtti állapotáról, mivel arról részletesen beszámolt feleségének”.
Az özvegy a fenti visszásságok alapján „megvizsgálja az igényeinek érvényesítésére alkalmas jogi eljárások megindításának lehetőségét”.
Zavadszky Gábor 31 éves korában, 2006. január 6-án hunyt el ciprusi otthonában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mozaik

Edzőképzés. A Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó Szövetség MLSZ „D”… Tovább olvasom