Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

Reklámadó: Áderhez fordult az RTL csoport

Levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz az RTL csoport, azt kérve az államfőtől: ne írja alá a reklámadóról szóló törvényt, mert az szerintük "sérti közösen vallott európai értékeinket, így elsősorban a sajtószabadságot és a versenysemlegességet".
A Luxemburgban íródott levelet - amely szerdai keltezésű, de a tévétársaság pénteken tette közzé a sajtó informálására fenntartott oldalán - Guillaume De Posch, az RTL csoport társ-vezérigazgatója és Andreas Rudas, az Magyar RTL Zrt. igazgatóságának elnöke írta alá.
Abban a reklámadó bevezetését a kormánypárti többség és az ellenzéki szélsőjobboldal kísérletének tartották arra, hogy ellehetetlenítsék a magyar médiapiac legnagyobb szereplőjét.

Aggályosnak tartják, hogy költségvetés szempontjából minimális reklámadó csaknem felét társaságuknak kell megfizetni, miközben részesedésük a teljes reklámpiacból nagyjából 15 százalékos. Azt is írták: az RTL Magyarország már ma is nagyobb összeggel árul hozzá a közteherviseléshez, mint a reklámadóból várt állami bevétel.
Kifogásolták azt is, hogy a jogszabályt az Országgyűlés társadalmi vita vagy szakmai egyeztetés nélkül, a teljes magyar kommunikációs szakma ellenzése mellett fogadta el.

Azt írták, az RTL 17 éve van jelen Magyarországon, és nemcsak a magyar médiapiac legnagyobb szereplője, de egyben legjelentősebb külföldi befektetője is. Emlékeztettek: bő két éve hét kábelcsatornát is vásároltak, ezzel a Magyarországon megtermelt nyereségük igen komoly részét a magyar piacba forgatták vissza. Hozzátették: tizenöt éve a magyar televíziós piac legnézettebb szereplőjeként működnek.

Az Országgyűlés által szerdán elfogadott jogszabály értelmében a reklámokból származó árbevétel, valamint a saját célú reklámok költsége után adót kell fizetnie a jövőben a médiavállalkozásoknak, kiadóknak, a szabadtéri reklámhordozók hasznosítóinak, az internetes reklámok közlőinek. A jogszabály különböző adósávokban határozza meg a reklámbevételek adóját: félmilliárd forintos árbevételig 0 százalékos, 20 milliárd forint felett azonban már 40 százalékos adót kell fizetni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

LMP: hamis a Miniszterelnökség érvelése a budapesti projektek leállításáról

Az LMP szerint hamis a Miniszterelnökség érvelése, amelyik arra hivatkozik, hogy brüsszeli szabályok akadályozzák a budapesti projektek elindítását. Tovább olvasom