Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Rekordot döntött a Balaton Sound

Idén 100 ezer fölé emelkedett, ezzel rekordot döntött a vasárnap éjjel Zamárdiban véget ért Heineken Balaton Sound vendégeinek száma - tájékoztatta Lobenwein Norbert főszervező hétfőn.
A négynapos fesztivál utolsó estéjén David Guetta fellépése - a tavalyihoz hasonlóan - teltházassá tette a rendezvényt, így a későn érkezők már nem jutottak belépőhöz. Az első három napon 27 ezer, 22 ezer, majd 25 ezer jegy és bérlet kelt el, az utolsó napon 27,5 ezren tartózkodtak a fesztiválon, így túlszárnyalta korábbi eredményeit, köztük a tavalyi 92 ezres vendéglétszámot a Balaton Sound.

A hőségriadó miatt külön intézkedéseket hoztak, de a Balaton hűsítő vize kínálkozott a legjobb megoldásnak a melegre, amivel éltek is a fesztiválozók. A vendégkör zömét a 18 év feletti főiskolások és egyetemisták adták, akiknek valamivel több mint 10 százaléka külföldről, főleg Olaszországból, Franciaországból és Hollandiából érkezett.

Rekordot döntött a Balaton sound. Fotó: MTI (galéria)

Az idén bevezetett újabb biztonsági intézkedések - köztük az operatív irányító központ működtetése rendőrökkel, katasztrófavédőkkel, tűzoltókkal - beváltak, bár semmiféle rendkívüli esemény nem történt a négy nap alatt. A fesztivált a nagy zaj miatt érte kritika az északi part felől, ami miatt a nagyszínpadot az első napot követően kicsit előbb zárták, de program nem maradt el.

A következő fesztiválon már nem lesz szükség semmiféle radikális változtatásra, az eddig kidolgozott rendszerek beváltak, így az infrastruktúra fejlesztésre, például több minőségi illemhely felállítására helyezik majd a hangsúlyt - mondta Lobenwein Norbert.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az egészségért és a termesztőkért: Egyen több dinnyét!

Vegyenek és egyenek minél több dinnyét, mert egészséges, és a magyar dinnyetermesztők helyzetét is… Tovább olvasom